– Oda nem lett volna szabad bemennetek – szörnyülködött Drákó –, törpévé válhattatok volna!
– De Ádám utolsó szavai az voltak, hogy „a törpék bány…”.
– Ha lett volna időm – magyarázta Ádám –, akkor azt mondtam volna: a törpék bányáját kerüljétek, veszélyes hely.
– Rosszul is éreztük ott magunkat, igyekeztünk ám kifelé!
– Szerencsétek volt – mondta erre Drákó –, a bánya elátkozott hely. A törpék ősei valaha régen hatalmas gonosztettet követtek el. Azóta büntetésből a bányában élnek és robotolnak, hogy a tündérek könnyeit összegyűjtsék. Aki oda merészkedik, rövid időn belül törpévé változik, és soha sem nyerheti vissza eredeti alakját.
Miután a házigazdák alaposan kifaggatták vendégeiket, a kérdezés sora Katicán és Odin lett volna. Ádám azonban elhárította a kérdéseket:
– Rézvölgy történelme túl hosszú ahhoz, hogy vacsora közben csak úgy átabotában elmeséljük. Holnap varázslónk, Csiribí-Csiribá, megismertet vele benneteket. Azután pedig bejárhatjátok az egész birodalmat.
– Itt a tánc ideje – tapsolt most Drákó, mire a zenészek ritmust váltottak, belecsaptak a húrokba, hogy pergő tüzes zenével ösztökéljék táncra az asztalnál ülőket.
A többség felpattant, a terem szabadon maradt részére pördült, és szilaj pörgés-forgásba kezdett. Katica és Odi ülve maradtak.
– Ti miért nem csatlakoztok? – kérdezte Ádám.
– Én még sohasem táncoltam – vallotta be szégyenlősen Odi.
– Én sem – csatlakozott Katica.
– Sebaj, holnap majd kaptok táncleckét is!
Az udvar népe sokáig mulatott. Ünnepelték az átok megtörését, meg a nap két hősét, Katicát és Odit. Mindenkinek volt hozzájuk pár kedves szava, dicsérték őket, hogy milyen szép párt alkotnak együtt, és sok boldogságot kívántak nekik.
Éjfél is elmúlhatott már, mire a nehéz lakomától, a jóféle boroktól, no, meg a tánctól alaposan elfáradt vendégsereg ágyba került. Odi és Katica a szobáik előtt hosszan megölelték, szenvedélyesen megcsókolták egymást, úgy tértek nyugovóra.
Másnap reggel elkísérték őket Csiribí-Csiribához, aki Libbenő, András és Szélvész társaságában már várt rájuk.
– Gyermekeim, helyezzétek kényelembe magatokat, mert sokat fogok nektek mesélni.
Amikor mindannyian helyet foglaltak, az öreg varázsló belekezdett a történetbe.
Rézvölgy története
– Rézvölgyet körös-körül meghághatatlan, meredek hegyek veszik körbe. Olyan magasak, hogy a tetejüket nem is lehet látni. Egyedül ott, ahol reggelente a nap felkel, alacsonyabb a sziklafal, azonban az függőleges és olyan sima, hogy lehetetlen megmászni. Ezt Tükörfalnak nevezzük. Nem messze a várunktól, a hegy lábánál bújik elő a Csobogó, hogy azután végigfolyva a völgyön, a Tündérlukban tűnjön el.
Földünkön az idők kezdete óta négy nemzetség élt: a tündérek, a humkányok, az emberek meg a törpék. Mindegyiküknek megvolt a saját faluja, a völgy közepére pedig közösen egy kastélyt emeltek, amelyben a mindenkori király lakott. A királyi cím nem öröklődött, évente választották ki azt, aki a következő évben igazgatta Rézvölgy lakóinak életét.
A tündérek kedves, barátságos, légies lények, akik a Tündérluk mellett éltek. Ők értettek igazán a szépítéshez, a kastély köré gyönyörű díszkertet építettek, termeit festményekkel, szobrokkal díszítették.
Az emberek a földeket művelték: szántottak, vetettek, arattak, gondozták a jószágot. Belőlük lettek a völgy kézművesei is: kőművesek, ácsok, kovácsok, bognárok, kádárok, szabók, szakmáik sokaságát még felsorolni is nehéz.
A humkányok képviselték az erőt: terheket emeltek, húzták a szekereket, az ekét, azonkívül közülük választották ki katonáinkat. Ha valaki messzebbre készült, akkor megkért egy humkányt, hogy vegye a hátára, és repítse az úti céljához, mivel ők tudnak repülni, bár nem túl magasra, a Tükörfal tetejére pedig csak a legerősebbek képesek feljutni. Ma talán ha egy tucat ilyen humkány él a völgyben.
Végül a törpék bányászkodtak. Ők hozták ki a hegy gyomrából azokat az érceket, amiből a mesterek azután szerszámokat, edényeket készítettek.
Sok-sok emberöltőn keresztül békésen és vidámságban telt az idő. Nappal mindenki tette a dolgát, esténként meg együtt vigadtak a kastélyban.
Egy ilyen mulatság után azonban baj történt. A törpék túl sok bort ittak. Meglesték a tündéreket, ahogy hazafelé mentek a falujukba. Összefogdosták, majd bevitték őket a bányába. A központi teremben megkötözték foglyaikat, végül a semmirekellő imposztorok részegen elaludtak. A tündérek egész éjjel sírtak bánatukban, amiért ilyen csúfság esett meg velük. Könnyeik beivódtak a kövekbe, és ott kristállyá változtak.
Reggel felébredtek a törpék. De ahelyett, hogy bocsánatot kértek volna áldozataiktól, egész nap tovább piszkálták, bántották őket. Este, amikor nem jöttek sem a tündérek, sem a törpék dáridózni, az emberek és a humkányok a keresésükre indultak. Egész éjjel tartott a keresés, de nem találták őket sehol a völgyben.
Végül reggel szépapám, az akkori varázsló, a királlyal, aki ember volt, meg néhány humkánnyal lementek a bányába. Nem akartak hinni a szemüknek, amikor a tündéreket megkötözve, meggyötörve meglátták. Szépapám bénító varázslatot bocsátott a törpékre, hogy ne tudjanak kijönni a bányából addig, amíg a büntetésükről nem dönt a király. A tündéreket eloldozták, és gyöngéden a kastélyba kísérték, ahol ellátták sebeiket, tiszta ruhát adtak rájuk.
A legidősebb tündér akkor azt mondta, hogy ők még az éjjel elhagyják a völgyet. Csak azután térnek majd vissza, ha a törpék már összegyűjtötték valamennyi elhullajtott könnyüket. És hogy a törpéknek ne segíthessen senki: elbűvölik a bányát, aki ezután oda belép, az mindörökre törpévé változik.
Búsult mindenki, mert nagyon szerették a tündéreket. Kérlelték őket, hogy legalább a völgyet ne hagyják el, de azok hajthatatlanok voltak. Elbúcsúztak, majd az összes tündér egyszerre köddé vált. Így senki sem látta, merre, vagy hogyan mentek el Rézvölgyből.
Aznap este mulatozás helyett a király, a legidősebb humkányok meg emberek összeültek megtanácskozni, hogy mitévők legyenek. Megállapodtak abban: attól kezdve mindaddig, amíg a tündérek vissza nem térnek, Rézvölgynek egyszerre egy ember- és egy humkánykirálya lesz. Ezután őket nem választották, hanem a cím öröklődött, az emberkirály mellett az utolsó humkánykirály lett a társuralkodó.
Másnap reggel elmentek megnézni a tündérek faluját, de az ugyanúgy semmivé foszlott, mint a tündérek. Ezután a bányához mentek. Szépapám kiengedte a törpéket, s a királyok törvényt ültek felettük. Megerősítették, amit a tündérek kimondtak: megtiltották, hogy a törpék a bányát, illetve előterét elhagyják. Minden reggel egy humkány élelmet vitt nekik, majd elhozta azt, amit előző nap kibányásztak.
A törpék szánták-bánták már tettüket, de ha a tündéreket visszatérésre akarták bírni, akkor vezekelniük kellett. Attól kezdve a bányában dolgoztak, ott is aludtak, nem öregedtek, és utódaik sem születtek. Néha egy-egy vigyázatlan, hebehurgya ifjú bement a tárnába, de törpévé változott, azóta is együtt dolgozik velük.
Ha a Rézvölgyben valaki valamilyen gaztettet követ el, akkor a királyok büntetésül a bányába küldik, hogy hasznossá tegye magát.
A tündérek meg a törpék nélkül az élet kissé unalmasabbá vált, de sokáig nem történt nagyobb baj. Így telt el négy emberöltő.
Ádám és Drákó már jó ideje uralkodtak, amikor egy napon a feleségeik, Melinda meg Ursula, összevesztek azon, hogy melyikük fia szebb, okosabb és ügyesebb. Szó szót követett, a férjek nem tudták lecsillapítani a két perlekedőt, azok egyre jobban belelovalták magukat az értelmetlen vitába, végül mindkettő átkot mondott a másikra. Mindenki megdöbbent, mert az átok hatni kezdett. A két asszony azon nyomban üveggé dermedt, míg a többiek fokozatosan változtak át. Lázasan kerestem a megoldást, de tudományom cserbenhagyott, előbb varázskönyvem, majd magam is a többiek sorsára jutottam.
Elmondásotokból tudom, hogy az átok hatása az egész völgyre kiterjedt.
Hogy mennyi ideig ült rajtunk az átok, meg nem tudom nektek mondani. A történet végét már ismeritek: csókkal megpecsételt, igaz szerelem volt a megoldás kulcsa, az értelmetlen dühön csak az segíthetett.