Olvasás közben egyszer sem pillantottam fel. Mikor befejeztem, kitört a hangzavar:
– Elhagyni Avanát?!...
– Oddi, tévedsz, netán…
– Mi lesz velünk, hajósokkal, a tengertől távol?
– Ezt nem hihetjük el!…
– A naunikkal együtt élni… nem, ez lehetetlen!
– Barátaim, csillapodjatok! – kiáltott rájuk Bogumi.
Valószínűleg nem mindenkinek a szavait tudtam pontosan lejegyezni. Az indulatokról nem is beszélve! Remélem, emiatt nem neheztel majd Az égből jött isteni úr! Bár nem esett jól a feltételezés, hogy tévedhetek, de utólag be kell látnom, a helyükben bennem is kételyek ébredtek volna.
– Oddi, kérlek, most azonnal olvasd fel újra a táblát! – mondta Bogumi, miután csönd lett. – Utána pedig megbeszéljük a hallottakat, ahogyan szoktuk.
Nem értettem, de engedelmeskedtem. Lassan, minden egyes jelet alaposan megvizsgálva, minden szót megfontolva olvastam.
– Rendben! – bólintott elégedetten Bogumi, miután elhallgattam. – Szerintem Oddi pontosan tolmácsolta Az égből jött isteni úr üzenetét. És ezzel megerősítette az elődeinktől származó szóbeszédet az óriás termetű vöröshajúak fenyegetéséről.
– Amit én egyszer az egyiküktől hallottam is – szólalt meg Lagin. – Bitámiban, amikor az ott élő Enit úrnőnek beszámoltam Az égből jött isteni úr távozásáról. Egy életre megjegyeztem a szavait… És Talil úr akkor azt parancsolta, hallgassak róla, és gondoskodjak továbbra is az úrnő, és fia, Denjar biztonságáról.
Érzelmektől mentesen beszélt, és ez különös nyomatékot adott szavainak.
– Nos, azt hiszem itt az ideje, hogy minket is beavass! – mondta higgadtan Bogumi.
Lagin sóhajtott, majd fojtott hangon megszólalt:
– Kérlek, nagyon figyeljetek! Fájna, ha többször el kéne ismételnem azt, amit akkor az úrnő, gyűlölettől eltorzult arccal, a képembe vágott: „Kár, hogy Lad egyetlen, igaz istene nem hallgatta meg imáimat, és az az alávaló, mással gyilkoltató gazember elmenekülhetett, mielőtt a fiam megölte volna! Most már azért fogok istenemhez imádkozni, hogy megérjem, amikor Denjar végre csatlakozik népéhez, és a földdel teszi egyenlővé bűnös városotokat, ahol az apját meggyilkolták, és a papok mindenkit elevenen küldenek a máglyára, akik túlélik az ostromot! Ti, barbárok, kik hamis istenecskéiteknek áldoztok, nem érdemeltek mást! És soha többé élő avanait nem akarok látni, takarodj hát te is, hitvány szolgája gyilkos uradnak!” Nyomatékul a szemem közé köpött. Szerencsére, az egész tanú nélkül zajlott le. Ha akkor nem köti a kezem a szigorú parancs, hogy hajuk szála sem görbülhet meg, még aznap éjjel rájuk gyújtattam volna a palotát, de így semmit sem tettem. És máig is kétely emészt, vajon helyesen cselekedtem-e?
A tanácsnokok, akik máskor rezzenéstelen arccal hallgatták végig a Disből vagy valamelyik aban városból érkezett legarcátlanabb követeket is, most ökölbeszorított kézzel, némán meredtek maguk elé. Ha eddig bárkiben is parányi gyanú élt, hogy Az égből jött isteni úr üzenetét pontosan tolmácsoltam, most egy csapásra tovaszállt.
– Ezen már ne rágódj, Lagin, csak azt tetted, amit kellett! – törte meg a csendet nagy sokára a bölcs Bogumi. – Nos, barátaim, várom a javaslataitokat!
– Hadseregünk erősebb, mint bármikor azelőtt. Uraljuk az egész partot, és régóta senki sem merészelt ránk támadni! – heveskedett Dahru, hadaink délceg főparancsnoka. – Bármilyen támadó keserves leckét kapna.
– És a hajóhadunknak sincs párja – csatlakozott hozzá Vizoru –, a kikötőnk pedig egyszerűen bevehetetlen! Szerintem Az égből jött isteni úr túlbecsülte a veszélyt!
– Természetesen, a figyelmeztetést nem merném figyelmen kívül hagyni! – folytatta a gondolatmenetet Dahru. – Ezért azt javaslom, hogy a Tanács a város érdekében kettőzze meg a hadsereg és a hajóhad létszámát.
– Már így is évente ezer kagyló aranyba kerül a sereg fenntartása – tiltakozott Kuporri. – Sőt, ha Uszurri nem a levegőbe beszélt, hogy a vöröshajúak kelméi mellett a mienk eladhatatlanná válik, hamarosan jelentősen megcsappannak a bevételeink…
– Én más miatt aggódom! – vágott közbe Kohsu, a kézművesség főfelügyelője, aki csak nagy ritkán nyilvánít véleményt. – Talán a derék Dahru és Vizoru megvédik Avanát. Ám, ha a vöröshajúak elfoglalják Gir-Dint, Hemtit, vagy bármelyik másik várost, nyersanyag nélkül maradunk. Nem tudunk több fegyvert készíteni, és …
– És nem lesz kivel kereskednünk! – kiáltotta Alkusza, a kereskedés főfelügyelője.
– Jelenleg fogalmunk sincs, mekkora az ellenséges haderő – jegyezte meg csendesen Lagin. – Ha Uszurri nem túlzott, akkor egyetlen hajójukkal legalább száz katona érkezett. Ráadásul, most csupán üzletelni jöttek! Egy hadigályánkon általában negyven harcosunk van. És az övékén? Ki tudja! Ez majd csak akkor derül ki, ha az elsővel szembekerülünk.
Kezét felemelve jelentőségteljes szünetet tartott, majd kimondta a következtetését:
– Szóval, a világért sem akarom megbántani derék hadvezéreinket, az első támadást talán vissza tudják verni, esetleg még egy másodikat is, de többet biztosan nem! Még akkor sem, ha valamennyi szövetségesünk összes hajóját és katonáját Avana védelmére rendeljük. És akkor azok a városok érett gyümölcsként pottyannak annak a kegyetlen istennek a szájába…
– Ez kishitűség! – ordította vörös arccal Dahru.
– Kérlek, ne heveskedj! – szólt rá Alkusza. – Lagin közülünk a legtapasztaltabb. Ő nemcsak Az égből jött isteni úr tanítványa, hanem szolgált is neki. Legtöbbünk ezt nem mondhatja el magáról. Úgyhogy kíváncsian várom, mit javasol.
– Igazad van! – bólogatott Bogumi. – Kérlek, Lagin, folytasd!
– Még ha úgy is tűnik, nem a kishitűség beszél belőlem. És örülök, hogy Alkusza megértett. Nos, személyes tapasztalatból kijelentem, Az égből jött isteni úr szeretett minket, és a saját életénél is fontosabbnak tartotta nemcsak Avana, de a Tenger Fiai összes városának boldogulását. Nem vonom kétségbe az előrelátását. Bármennyire is fáj a szívem, hogy szülőföldünket, otthonunkat lerombolva új lakhelyet kell keresnünk, vénségemre habozás nélkül megteszem!
Vizoru felpattant, és magából kikelve ordította:
– Hogy a Tenger Fiai ezután szárazföldi patkányok módjára éljenek? Soha! Soha! Inkább hajózzunk el, és telepedjünk le valahol távolabb a tengerparton!
– Ha ez lehetséges lenne, Az égből jött isteni úr bizonyára ezt javasolja – válaszolta az eddig csendben üldögélő Napti. – Gurru templomában őrizzük az utazásokat leíró táblákat, köztük az Ő útjairól szólókat. A legutolsón Gir-Dint elhagyva hajózott nyugatnak, majd tovább délnek. Arrafelé nincs hely, ahol megtelepedhetnénk. Nincs ivóvíz, csak homok. Avanába érkezésekor az isteni Ikendu társaságában a Fekete Hegyeken túlról ereszkedett le a Giszánun. A Nagy Vízesésig az sem alkalmas a letelepedésre. És tudjuk, Hemti után is sivatagos a part.
– És arról se feledkezz el – intette Kohsu –, a tenger mellett bárhol ki lennénk téve a vöröshajúak támadásának.
– Én ezt nem akarom elfogadni! – heveskedett tovább Vizoru. – Még ha egyedül is kell a kikötőt megvédenem, akkor is maradok!
– Csillapodj, barátom, itt még nem tartunk! – mondta halkan Bogumi. – Javasol-e valaki egyéb megoldást?
