Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (8.)

2016. november 02. 16:43 - Vid Ödön

(az elejére)

Azután Levente tüzet rakott, és miközben megfőzte egyszerű vacsorájukat, magyarázott:

– Bálmost fogunk enni. Savót forralok, majd lassan belekeverem a kukoricalisztet. Kavargatni kell ám közben, különben odakozmál.

Hamar elkészült az étellel, még vágott mellé vöröshagymát, meg az elmaradhatatlan tejet is csuprokba töltötte. Gyöngy óvatosan kóstolt az eledelbe, mindig is idegenkedett az új, ismeretlen ízektől. Bár kopogott a szeme az éhségtől, nagy önuralomra volt szüksége, hogy pár kanállal magába gyűrjön belőle. Sűrűn fintorgott, ami persze nem kerülte el Dömötör figyelmét:

– Ejnye, kisasszony, hát nem ízlik?! Pedig más nincs, be kell érnie a mi étkeinkkel. Különben is, össze kell húznunk a gatyamadzagot, nem készültünk vendégre, mindenből kevés van.

Csak a korholó hangsúlyt értette. Összeszedte magát, mély levegőt vett, és tovább kanalazta az ételt. Mire üres lett a tányérja, rájött, hogy egészen ízletes és laktató. Megpróbálkozott a tejjel is, kezdett ahhoz is hozzászokni. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, felállt az asztaltól, és letelepedett a dikóra, ahogyan ezt otthon is rendszeresen tette. Ám az öreg ezt sem hagyta szó nélkül:

– Ejnye, kisasszony, hát mosogatni, rendet rakni a cseléd fog?

Hogy nyomatékosítsa a dorgálást, mutogatta, mit vár el tőle. Bár Gyöngy a szöveget most sem értette, a pantomim magáért beszélt.

Vöröslő arccal szedte össze az üres edényeket, kanalakat, és a sarokban álló dézsában elmosogatott. Ügyködését az öreg elégedetten figyelte, majd megeresztett egy dicséretféleséget:

– Ühüm, erre gondoltam!

 

 

Gyöngy másnap is az üres kunyhóban ébredt. Az asztalon a zsendicés reggeli várta. Mindenbe beletörődve kanalazta ki, hozzá jó nagyokat harapott a kenyérből, aminek az ízével továbbra sem volt teljesen kibékülve.

Tanulva az előző esti pirongatásból, rendet rakott maga után, majd kilépett a napfényre. A házikó háta mögül halk nyüszögés hallatszott. Kíváncsian ment oda, és Selymest találta ott, akit három, öklömnyi kutyakölyök szopott. Kettő koromfekete volt, a legtestesebb meg hófehér. Meg akarta simogatni a csöppségeket, de anyjuk vicsorogni kezdett, fenyegetően morgott. Magára hagyta a kutyacsaládot, lement a patakhoz tisztálkodni és a gönceit kimosni.

Az idő eseménytelenül telt. Többször megsimogatta volna a kölyköket, de Selymes mindannyiszor elijesztette.

Aztán hazatért a nyáj. Levente megint hívta segíteni. Amikor csak úgy, ingben-gatyában követte, a fiú rábökött száradó sportruhájára:

– Vedd fel, nehogy az alsód piszkos legyen, vagy elszakadjon, többet nem tudok adni.

Csak sejtette, mit mondhat neki. Belebújt a ruhába, a fiú meg álmélkodva nézte, ahogyan cipzárját egyetlen mozdulattal nyakáig rántotta. Majd kezébe fogta az egyik sajtárt, és mentek a karámba.

Dömötör már ott támasztotta a kerítést, és várta, vajon ügyesedett-e tegnap óta. Ő pedig ugyanúgy bénázott, mint előző nap, de a juhász most hagyta.

Levente már legalább tíz juhot megfejt, mire Gyöngy, tetőtől-talpig mocskosan, arcán elmaszatolt könnyekkel, végre ráérzett a fogásra. Egyre jobban ment neki a munka, hamarosan élvezni is kezdte, ahogy lassacskán megtelik a sajtárja.

– Úgy látom, bele fog jönni – vetette oda az öreg.

A sajtházban nemcsak az aznapi tejet altatták, hanem a már megaludttal is tették a dolgukat. Dömötör megragadott egy jókora villás fát, és megtörte vele a dézsa tartalmát. Utána kimerték, és felöltöztették ritka szövésű sajtruhába, kinyomták belőle a savót, majd kiakasztották, hadd csöpögjön.

Levente közben nem feledkezett meg a nyelvtanításról. Minden eszköznek, minden mozzanatnak többször is elismételte a nevét, meg hogy mit miért tesznek. Végül diadalmasan rábökött a végeredményre:

– Látod, ez itt a gomolya. Ez már így is ehető, de ha megszárad, formákba fogjuk nyomni, úgy sokkal keresettebb a piacon.

Gyöngynek rémlett, hogy otthon anyja néha vett valami hasonlót, bár ritkán, mert egyik gyermeke sem kedvelte igazán. Most már legalább tudta, hogyan készül. Közben szorgosan ismételte a hallott szavakat, gyarapította szókincsét.

A gomolyának való kimerése után a visszamaradt savót üstbe öntötték, majd a két férfi átvitte a kunyhóba. Gyöngy maradt utolsónak, ő csukta be a sajtház ajtaját.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr411924841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása