Szíven ütötte az okfejtés. A legrosszabbnak az tűnt, hogy nevetségessé vált. Idegesen kapkodta magára felsőruháját. Hozzálátott a fejésnek, ami közelről sem ment olyan jól, mint előző nap. Közben egyre azon morfondírozott, vajon mit fog szólni Dömötör a sajtházban, ő meg mivel vághatna vissza.
Végre elkészültek a fejéssel, és vitték a friss tejet aludni. A nyitott ajtót az öreg szóvá tette:
– Kisasszony, mit lát?
Költői kérdésnek szánhatta, mert azonnal belépett, körülnézett, majd megeresztett egy dicséretféleséget:
– Hm, ez jobb, mint amire számítottam. Nosza, igazítsuk meg őket! Jöjjön, megmutatom, hogyan lesz tökéletes.
Levette az első bugyrot, sokkal szorosabbra kötötte a vásznat. Nagyon lassan csinálta, hogy Gyöngy követhessen minden fogást. A következőt már neki kellett újrakötözni, és az öreg kijavította a félresikerült mozdulatokat. Az utolsót már hibátlanul csomagolta át, a juhász pedig elégedetten hümmögött.
Mikor végeztek, és mentek át a kunyhóba, észrevették, hogy Selymes csak a két fekete apróságot szoptatja, a fehéret meg nem engedi magához.
– Kisasszony, hozzányúlt valamelyik kölyökhöz? – tudakolta Dömötör gyanakodva.
– Miért, mi baja lett?! – kérdezett vissza, beleadva az összes felgyülemlett indulatát.
– Mit csinált? – csattant rá az öreg.
Gyöngy megszeppenve mesélte el, hogyan babusgatta Hópehelyt.
– Nos, kisasszony, tönkretette, minden szempontból! Mi három hónapig hozzájuk sem érünk, hogy egészséges és hasznos társsá válhassanak. Ezt itt a szuka már sohasem fogja megszoptatni. Ha netalán mégis megmarad és felnő, a maga rendszeres simogatása, dajkálása híján képtelen lesz akár csak egyetlen napot is eltölteni. Érti?
Kintről behallatszott az eltaszított kölyök keserves nyüszögése.
– Kutyának idebenn nincs keresnivalója! Szóval, választhat: eltünteti örökre, vagy éjszakánként vele alszik, ámde odakint!
Gyöngy elsápadt, mire Levente a védelmébe vette:
– Apó, hát honnan tudhatta volna?! Tán akadna valami más megoldás.
– Nem tudhatta, nem tudhatta! – dohogott az öreg. – Mondja, kisasszony, honnan fújta ide a szél?
Erre előbb elvörösödött, azután megint lesápadt. Közben lázasan gondolkodott, hogyan magyarázhatná meg a történteket, hogy a helyzetét ne rontsa tovább, mert félreértik. Végül dacosan felvetette a fejét:
– Akárhogy csodálkozik, nem tudtam! Nálunk otthon – ezzel a távolban magasodó hegy felé mutatott – nyugodtan meg lehet simogatni kiskutyát, kismacskát anélkül, hogy ebből baja legyen! Azt pedig én is borzasztóan szeretném tudni, hogy a csudába kerültem ide, ahová soha, egyetlen pillanatig sem vágytam! Azt meg még jobban, hogyan juthatnék haza, vagy legalább egy olyan helyre, ahol nem büdös állatokkal kell naphosszat foglalkoznom! Ha ismeri az utat, hát mutassa meg, s már itt se vagyok!
Levente leesett állal, Dömötör viszont szenvtelen arccal hallgatta az egy szuszra elhadart szóáradatot. Végül nyugodt, csendes hangon válaszolt:
– Sajnálom, kisasszony, ámde most nem segíthetek!
Gyöngy már vette a levegőt, hogy valami durvasággal vágjon vissza, ám az öreg máris magyarázta a kijelentését:
– Almaszüret havának közepéig Megyer mezejét ember, négylábú állat el nem hagyhatja. Tudniillik a Hömpölygő most árad, és lehetetlen rajta hidat verni. Akkor majd hirtelen elapad, és megnyílik az út Bergengócia felé. Azonban még csak Virágzó élet havában vagyunk. Úgyhogy akár tetszik, akár nem, vagy velünk, vagy valaki mással, mindenképpen errefelé kell eltöltenie még cirka négy hónapot. Láthatta a naptáron. Rajtunk kívül nagyjából egy tucat juhász nevel itt nyájat. Ha nem felelünk meg magának, holnap útbaigazítom, a legközelebbiig két nap alatt elérhet, ha jól kilép. Ha meg úgy dönt, hogy nálunk marad, akkor alkalmazkodjon hozzánk!
Gyöngy könnyekben tört ki, és kifordult az udvarra. Ölbe vette Hópehelyt, és a sajtház falának dőlve hosszan öntözte a mezőt.
– Apó, muszáj volt ennyire keménynek lennie? Utána megyek, megvigasztalom!
– Ne menj fiacskám sehová! Jobb, ha most egyedül hagyjuk a bánatával, hamarabb rendbe jön.
– A kinnalvást is komolyan gondolta?
– Ej, fiacskám, vicceltem én valaha is ilyesmivel? Ám szívtelen se vagyok, úgyhogy a szabad ég alá a kisasszonyt semmiképpen se kényszeríteném. Persze, hogy látom, mennyire kell neki az a kölyök, viszont a kunyhóba nem engedhetem. Elrontanám vele a többi kutyát, évek nevelése veszne kárba. Tehát a hodályban most készíts neki egy zugot! Meglásd, mire végzel, ő is bejön.
Nos, ebben alaposan tévedett Dömötör. Gyöngyben, miközben sírva babusgatta Hópehelyt, nőttön-nőtt az indulat. Agyának azt a részét, amelyben a józanész lakozott, bezárta, és szabadjára eresztette sértődöttségét:
