Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (51.)

2017. október 04. 10:53 - Vid Ödön

(az elejére)

A királynő kényszeredetten elmosolyodott:

– Csak a férjem nem veszi észre, hogy fájdalmat okoz!

Éjszakába nyúlóan beszélgettek. A végére az asszony egészen felengedett, és megkedvelte komornáját.

– Tudod, már gyerekkoromban kiválasztottak Ottó feleségének. Engedelmes kislányként úgy nőttem fel, hogy szeressem. Amikor először találkoztunk, szépnek, kedvesnek találtam.

– No de felség – szólt közbe meglepetten –, ha lehetek őszinte, legszívesebben rondának mondanám.

– Sajnos igazad van – legyintett búsan a királynő. – Ám akkor még másnak mutatkozott. Jött az esküvő, és én boldog voltam. Aztán két hónapja váratlanul meghalt Ottó apja, az öreg Oszi király, és ekkor egyik napról a másikra megváltozott… Vagy azelőtt is ilyen volt, csak ügyesen titkolta… Ki tudja!... Egy szó, mint száz, mostanság nyíltan hetyeg úrinővel, cseléddel. Egyre megy, hogy kicsoda, csak szoknyát meg ingvállat viseljen, és csupán icurka-picurkával legyen szebb egy boszorkánál… És számosan akadnak, akik a tetejében ezt roppantul élvezik is!

– Még mindig szereti?

– Igen… annak ellenére, hogy éjszakáról éjszakára rútul!

Gyöngy elgondolkodott. Szülei elbeszéléséből rémlett neki, hogy az a rózsabokor, amiről harmatot kell gyűjtenie, egyéb csodákra is képes.

– Felség, a kertjükben nő egy aranyrózsákat termő bokor. Úgy hallottam, varázserő lakozik benne. Talán megérne egy próbát – javasolta végül.

– Valóban segítenél? – nézett rá hitetlenkedve.

– A maga szolgálatára vettek fel.

– Meghálálom, akármi is lesz az eredmény.

Odakint már rózsaszínre váltott az égbolt, Gyöngy tehát sietve indult a kertbe. Csakhamar meglelte a bokrot, amely roskadozott a hatalmas, aranyszínű virágok súlya alatt. Mindegyiken harmatcseppek garmadája csillogott a kelő nap sugaraiban. Óvatosan rázta bele az értékes nedűt a csanakokba, majd miután azok megteltek, a többit egy üvegcsébe gyűjtötte.

A palotába visszatérve az utóbbit gondosan két kehelybe osztotta, és a királynőnek adta:

– Vigye be ezeket a férjének, és együtt igyák meg!

Így tettek másnap, harmadnap is. Lujza napról-napra feltűnően virult, reggelente mind jobb kedvvel ébredt. Ottó továbbra is sűrűn kilovagolt kísérőivel, ellenben nők helyett immár vad után cserkelt.

Gyöngy esténként izgatottan vizsgálgatta az edénykékbe gyömöszölt, és harmattal szorgalmasan öntözött vasfű csomókat, csakhogy egyelőre semmi változást nem észlelt rajtuk. Ettől függetlenül kitartóan végezte el a napi szertartást.

Az idő múlásával Lujza egyre jobban gömbölyödött, és vele együtt környezete, különösen a férje, folyamatosan szépülni látta. Ottó mind ritkábban ment vadászni, először csak másnaponként, azután meg harmadnaponként, végül már csak hetente egyszer. Viszont sok időt töltött a feleségével. Órákig ült a lábainál, fejét az ölébe hajtotta, és kedves szavakkal becézgette.

A változásnak csak azok az ifjú, és már kevésbé ifjú nők nem örültek, akik valaha önként felajánlkozva, örömmel voltak édes kettesben a királlyal. Míg korábban élcelődtek a háta mögött, most tartottak a királyné haragjától, az esetleges megtorlástól, munkájuk, vagy rangjuk elvesztésétől.

Viszont a Kujon gúnynév lassan elkopott az Ottó mellől.

A királynő egyik este váratlanul megkérdezte Gyöngyöt:

– Újabban mintha sokan rettegnének tőlem. Te is így látod?

– Vigyázz a véleményeddel! Gondolj a Piperkőcre! – figyelmeztette rejtélyes tanácsadója.

– Meglehet, felség! – tért ki a válasz elől. – Én még sohasem jártam ilyen cipőben.

– Mit nem csináltál? – lepődött meg a királyné. – Hogy jön ez ide?

– Bocsánat! Mifelénk így mondják, ha valaki hasonló helyzetben van. Jobb lett volna úgy fogalmaznom, hogy még nem kínáltam fel magam házas embernek. És ezért nem is kellett félnem a következményektől.

– Ugye, nem akarsz állást foglalni? – Lujza elmosolyodott. – Végeredményében igazad van, ez az én problémám.

Gyöngy hallgatott.

– Hahaha, kitaláltam, mit fogok csinálni! – kacagott fel a királyné néhány perc múlva. – Semmit! Hagyom, hadd főjenek saját levükben. Egyék meg, amit főztek!

Többé nem hozta szóba a dolgot.

(folytatás)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr2912927151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása