Végül a maradás mellett döntött. Kíváncsi volt, vajon miért gúnyolják Leventét a háta mögött fukarnak. Hamar megértette. A hatalmas udvartartásra méretezett palotából csak egyetlen szárnyat laktak, a király meg kisszámú személyzete. A többit lezárták, arról azonban gondoskodtak, hogy azokat bármikor használatba lehessen venni. Ha valamit egy ember el bírt végezni, akkor arra sohasem alkalmazott többet. És senki sem akadt az udvarban, akinek csupán az lett volna a feladata, hogy a kapott parancsot papagáj módjára továbbadja. Aki viszont becsületesen, odaadással dolgozott neki, azt tisztességesen megfizette.
Barátságban egyedül Veresország uralkodójával volt, mindenki mással kimért viszonyt ápolt. Vendéget, különösen népes kísérettel, csak nagyon indokolt esetben hívott, legtöbbször pusztán a meghívásukat viszonozta. Nem is költött el temérdek pénzt fényes mulatságokra, tivornyákra.
Levente napjai mégsem peregtek egyhangúan. Államügyek, követek, hozzá folyamodó pereskedők, panaszosok szép számmal akadtak, szinte minden délelőttjét kitöltötték. Aztán gyakorolnia kellett az úri tudományokat: vívást, lovaglást, mindazt, amit gyerekkorában, a Víg Gölöncsérben nem tanítottak. Esténként meg a könyvtárban olvasgatott.
Néhány nap elteltével Gyöngy megkérdezte:
– Tudod, hogyan emlegetett téged Vazul?
– Gondolom, Fukar Leventének. Nem törődőm vele. Dédapát Garasreszelő Mátyásnak hívták az irigyei és az elcsapott dologkerülők, ez meg őt nem izgatta. Hallottad, miként került trónra, és miért kerülöm magam körül a lebzselő fő- meg aluraságokat?
Gyöngy még otthonról ismerte a történetet, azonban bölcs dolognak tűnt ezt egyelőre elhallgatnia. Ezenkívül arra is kíváncsi lett, hogyan meséli el azt az ifjú király.
– Sohasem. Ha nem titok, kérlek, meséld el!
– Dédapa sok évvel ezelőtt messze földön híres kovácsmester volt. Az akkori uralkodó, akit Tökösnek hívtak, börtönbe vettette, amikor nagyanyám, a leánya még idejében elszökött úri passziója elől. Katica aztán hazatért Odival, a szerelmével, meg Libbenővel és Suhogóval. Röviden, Tököst akkor a nép elcsapta, dédapát meg helyben királlyá választották. Mivel az elődje vagyonát szétosztotta az ártatlanul lecsukottak között, országlása üres kasszával kezdődött. Nem sokat teketóriázott, elkergetette az udvarból a rengeteg zsírosra hízott léhűtőt. Tökös öt testvérét pedig, akik azelőtt egy petákot sem adtak a kincstárnak, alaposan megadóztatta. No, erre az öt jómadár, azt hiszem, Mézes, Mákos, Szilvás, Fügés, meg Körtés névre hallgattak, elrohantak előbb a Veres királyhoz, onnan meg a Makk királyhoz, hogy hadsereggel kergessék el dédapát. A Makk király rá is állt a dologra, de alaposan pórul járt. Nagyapa óriás barátai segítségével egy szál gatyára vetkőztette az ármádiát, úgy kergette széjjel. Dédapa akkor végleg eltörölte a főúri kiváltságokat. A Makk király jó sok váltságdíjat fizetett, azóta is azt nyögi. A Veres királlyal meg töretlen az igaz barátság.
– Szép történet, köszönöm!
Gyöngy kapott vívóleckéket, lovagolni tanították, és a könyvtárat is sűrűn látogatta. Ennek ellenére alig egy hónap alatt elege lett a vendégeskedésből, hiányzott neki valami hasznos munka. Nem akarta megbántani Leventét, aki mindent megtett, hogy jól érezze magát, ezért sokáig vívódott, hogyan hozza szóba a dolgot. Végül egyik este kertelés nélkül belevágott a közepébe:
– Szeretnék a Víg Gölöncsérbe menni, és ott dolgozni, amíg útra nem kelek.
– Megértelek. Ha megtehetném, én is azonnal másra hagynám a trónt!
Gyöngy elképedt:
– Nem szereted?
– Bizony nem! Ahogy dédapa sem, csak becsületből tartott ki negyvenkét évig. Odi nagyapa ideális utód lett volna, csak hát nagymamával együtt kámforrá váltak. Apa pedig nem akart a fogadótól megválni. Dédapa ezt megértette, és elfogadta. Így maradtam én.
Gyöngyöt ezúttal is meghatotta a Levente hangjából áradó meleg szeretet, amelyet mindannyiszor érzett, ha a férfi a családjáról beszélt.
– De hát választhatnának másik királyt.
– Sohasem sikerült. Tisztességes ember egy sem akadt, aki vállalta volna a tisztséget a vele járó temérdek gonddal egyetemben, a Tökös pereputtyából meg a nép nem kért.
– Nem az a bajod, hogy még nem házasodtál meg?
– Ugyan! Lenne bőven korban hozzám illő hajadon, akit a szülei szívesen ültetnének még a Fukar trónra is. Csak hát egyik sem olyan nevelést kapott. Úgyhogy egyelőre várok az igazira.
Gyöngy maga elé meredve hallgatott.
– Holnap hazaviszlek – törte meg a csendet nagy sokára Levente.
