Írásaim

Vid Ödön

Sose beszéltél róla (65.)

2017. november 05. 17:41 - Vid Ödön

(az elejére)

– Hát igen… egyszóval… mi tagadás, inkább az én Imrém nevelte, terelgette, bíztatta szegény anyádat afelé, ami végül lett belőle. Eléggé jó tanuló, hogy minden további nélkül szakközépiskolába mehessen. Aztán még a technikusi oklevelet is megszerezte! Így nemcsak széppé, hanem okossá és műveltté érett, akibe apád beleszeretett. Rettentően szégyenlem, de ez egyáltalán nem az én vagy a Pali érdeme. Tőlem ugyanis azon kívül, hogy etettem meg öltöztettem, túl sok jót nem látott vagy tanult. Sajna, a Palitól meg még annyit se!

Kortyol a teájából, miközben várakozón fürkészi az arcomat, hogyan reagálok a vallomására, ami váratlanul ért, és zavarban vagyok tőle. Nyilván abban reménykedik, hogy most visszaszívom a nagyapámra tett rosszalló megjegyzéseimet. Mivel muszáj valamit mondanom, olyasmin töröm a fejem, amit értelmezhet így is, meg úgy is.

– Hát… ha te így látod, én nem vitatkozom veled! Talán, ha anyu megőrzi a Krónika többi füzetét, azokból kiderülhetne, ő vajon mit gondolt erről… – préselem ki végül magamból.

– Abszolúte igazad van! Akkor nyilván még többet tudhatnánk arról, mennyi minden jót tett az Imre szegény anyádért, mire felnőtt, és kirepült a házból. Mert hát én csak pár dolgot tudok neked elmesélni. Ugyanis anyád, legalábbis velem meg a Palival, évről-évre zárkózottabb lett. Az Imre pedig sose dicsekedett.

Az óra elzengi a delet.

– Jesszusom, Ilmuskám, hogy szalad az idő! No de ne félj, majd rövidre fogom!

„– Palikám, a jövő kedden a Gerduskának borzasztóan fontos szülői értekezlete lesz – mutattam az ellenőrző könyvecskéjét 59 kora tavaszán.

– Ugyan kinek fontos? Méghozzá borzasztóan? Mert nekem aztán nem! Szóval, hagyjál már, Berta! – legyintett.

– Izé… szóval… a továbbtanulásáról kellene most nyilatkoznod… tudod, a Gerduska rettentően szeretne gimnáziumba járni – mondtam félénken.

– Nofene, gimnáziumba?! Minek? Hát mit képzel ez a lány! Menjen csak szakmunkásnak! Abból hamar és jól meg fog élni ugyebár!

– De hát, édes Palikám, a Gerduska egy színjeles tanuló! Az osztályában az egyik legjobb! Hisz te is tudod! Minden évben még jutalomkönyvet is kap! Hát nem örülsz, hogy tanulni akar? Mennyivel többre vihetné a gimnáziummal! Akár még egyetemet is végezhetne! És ezt nem én találtam ám ki! Az Anna, tudod, az osztályfőnöke mondta még a tanév elején!

– Ugyan, hagyjál már, Berta! Nyilván az a semmirekellő Berg beszélte tele a fejét! Meg a tiedet is, nincs igazam? De ebből nem esztek ugyebár! Hát tudod te azt, hogy ez nekem mennyi pénzembe kerülne? És hogy aztán csak úgy lenézzen engem! Mert nekem csak négy polgárim van ugyebár! Már így is túlontúl fennhordja az orrát a lányod!

– Jesszusom, Palikám! Hát hogyan beszélhetsz így a Gerduskáról? Ő olyan jó és tisztelettudó kislány! Te is tudod jól, hogy ő sose tenne ilyet!

– Hát azt nem is ajánlanám neki! De az én házamban az történik ugyebár, amit én akarok! Úgyhogy szakmunkás lesz a lányodból és punktum!”

A szemét törölgetve teszi még hozzá:

– Ilmuskám, te azt el se tudod képzelni, ezzel mennyire elkeserített a Pali!

– Már ne is haragudj meg ezért, a Pál végtelenül kicsinyes, szemellenzős hozzáállásán cseppet se csodálkozom! Ám azon annál inkább, hogy anyuból ennyire jó tanuló lett! Pedig legalább ezzel igazán büszkélkedhetett volna nekem! Tudod, ha bármikor még több tanulásra akart ösztökélni, kizárólag aput állította elém követendő példának. Még azután is, miután kettesben maradtunk! Apropó, ha már itt tartunk, az általánosban nem a Csupor Lili néni volt az osztályfőnöke?

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr2313186346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.