Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (55.)

2017. november 09. 17:25 - Vid Ödön

(az elejére)

A Víg Gölöncsérben szeretettel fogadták a rég nem látott Gyöngyöt. Ő pedig örömmel vállalta azt a mindenes munkakört, amit pár éve, idekerülésekor, sokáig ki nem állhatott. Megjött a kedve a főzés tudományának elsajátításához is, Odi meg szívesen tanította.

A tél gyorsan elmúlt, közeledett Rügyezés hava. Egyik este végre megjelent a bőrön az újabb feladat:

 

Bergengóc királyának

Fűszerei már várnak.

Ápold őket gondosan,

Majd szárítsd alaposan!

 

Királyfű meg anyafű,

Tömjénfű és szurokfű,

Mézelkéhez turbolya,

Kerüljön mellé zsálya!

 

Majoránna izsóppal,

Vegyítsd kevés csomborddal,

Lestyán, rozmaring, tárkony,

Semelyikük sem mákony.

 

Hála Fűanyónak, mindegyik fűszert ismerte, és a munka sem tűnt nehéznek. Egyedül az zavarta, hogy Bergengócia királya, Károly, feleségestől, fiastól, leányostól ott volt mind Vazul, mind Ottó emlékezetes báljain.

– Szóval – dünnyögte –, erre figyelmeztetett az útmutató. A tömlöc sem hiányzik, az meg pláne nem, hogy a Piperkőchöz visszakerüljek. Mit lehet itt csinálni?

– Csúfítsad el magad! – ajánlotta a hang. – Vagy inkább öregedj a feladathoz!

– Na ne! – háborgott. – Nem vagyok maszkmester, se színész, hogy hónapokig a saját öreganyámat játsszam. Hitelesen, méghozzá! Más ötlet?

Hosszasan töprengett, hogyan kerülhetné el a várhatóan végzetes felismerést, ugyanakkor pedig eléggé bizalomgerjesztő legyen, hogy a bergengóc királyi udvarban a fűszerek gondozását rábízzák. Az öregítés gondolatát azonnal elvetette, biztosra vette, hogy abból a szerepből egykettőre kiesne.

Végül rájött a megoldásra. Hosszú, fekete haját rövidre vágta, majd kamillából főzött lével kifakította. Azután lement a többiekhez. Azok, akik nap, mint nap találkoztak vele, alig ismertek rá.

– Gyöngy? – kérdezte kissé bizonytalanul Katica. – Egészen megváltoztál. Valami baj van?

– Ó, semmi! De nagyon örülök annak, amit mondtál.

Este bensőséges vacsorával búcsúztatták. Mindenkiben felmerült, hogy talán utoljára ülnek együtt ilyen körben, ám senki sem akart ünneprontó lenni, így ezt a témát kerülték.

Tíz nap múlva, Hópehellyel a nyomában, a Bergengóc király palotájába kért bebocsátást. Időben érkezett, fel is fogadták kisegítő kertésznek. Ennek örült, remélte, szolgálata alatt így elkerülheti az uralkodót és családtagjait.

Kezdetben eseménytelenül peregtek a napok. A kakasszó már a kertben találta, szorgalmasan gyomlált, karózott, öntözte a szomjas virágokat. Közben nem feledkezett meg a fűszernövényekről sem. Vince, a főkertész, aki főleg a szőlővel szeretett bíbelődni, boldogan hagyta, hogy más pepecseljen velük.

Mikor Gyöngy számba vette a kertben találhatókat, több fajtára nem lelt rá. A versben felsoroltak közül hiányzott a királyfű, a csombord és a tömjénfű[1], amelyet pedig a legtöbb szakács a konyhaművészetben nélkülözhetetlennek tartott. Az anyafű[2] hiányán már meg sem lepődött, annál inkább a mézelkéén[3].

Nem esett kétségbe, a Víg Gölöncsérből hozott magával mindenből, rövidesen teljessé vált a fűszerkert. Vince elégedetten szemlélte az eredményt, és büszkén hívta a főszakácsot, tudjon róla, milyen kincseket rejt a kertje. Attól kezdve az mindennapi látogató lett, hogy a Fűszerek anyjától, ahogyan Gyöngyöt tréfásan nevezte, friss zöldeket kérjen a főzéshez.

Virágzó élet havának elejétől Krisztina királyné és Teréz, a leánya, udvarhölgyeik társaságában egyre több időt töltöttek a parkban. Sétálgattak, gyönyörködtek a buján virító növényekben, vagy csak üldögéltek az árnyas fák alatti padokon.

A felségeket kertnéző sétáikon Vince kísérte, magyarázta lelkesen, mi micsoda. Ha a hölgyek egy szép virágot megkívántak, rögtön lemetszette. A többi kertészt, beleértve Gyöngyöt is, ilyenkor jó messzire küldte, nehogy munkától összepiszkolódott ruhájuk, izzadtságuk a kényes dámák kedvét elrontsa.

Néha-néha csatlakozott hozzájuk Lipót királyfi, aki húszas évei vége felé járt. Rendkívül jóképű, ámde agyilag annál sötétebb volt. Pontosabban, kizárólag a vadászat, a nők, meg a tivornyázás érdekelték, ezeket a témákat leszámítva épkézláb mondatot nem bírt kinyögni. Viszont, ha valamit megkívánt, és azt nem kapta meg azonnal, dühbe gurult, szép arca eltorzult, és artikulálatlan üvöltésben tört ki. Szülei feje sokszor főtt miatta, ha szóba került az utódlás meg amikor vendégségbe mentek, vagy ők rendeztek bált, mert a királyfi rendszerint botrányosan viselkedett.

 

[1] bazsalikom, borsikafű és kakukkfű

[2] fekete üröm

[3] citromfű

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr8813219699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása