– Nem tudom… sose kérdeztem meg – vonja meg a vállát. – Azt hiszem, borzasztóan jó emberismerő volt. Pontosan tudta, kire mivel hathat. És ebben az esetben is, Istennek hála, igaza lett! Este ugyanis, miután a gyerekeket lefektettük, a Pali váratlanul visszatért a témára.
„– Te Berta, tényleg olyan jól tanul a lányom?
– Persze, Palikám, hát túloznék én neked? – rettenetesen megörültem a kérdésnek. – Bizony, a Gerduska az osztály egyik legjobbja. És az Ecserné azt mondja, hogy ráadásul az iskolának borzasztóan jó híre van!
– Hm… na és azt legalább tudod, milyen szakmához van tehetsége a lányodnak?
– Jaj, Palikám, hát ez az! Még csupáncsak tizennégy éves! Még egyáltalán nem látszik! Ezért kéne gimnáziumba mennie…
– Berta, megmondtam világosan, erről pedig szó sem eshet! – szakított félbe. – Nekem nincsen ugyebár arra pénzem, hogy négy évig holmi úri iskolában csak úgy ellébecoljon, aztán még valami tisztességes szakmája se legyen! Mert kérdem én, mire elég manapság egy ilyen érettségi? Megmondom én neked, Berta, sem-mi-re! Na szóval, utoljára kérdem, mi legyen a lányodból?
– Hát… nem is tudom… talán…– kétségbeesetten próbáltam valami jót kitalálni – ügyesen rajzol ruhákat…
– Az jó! – örvendezett a Pali. – Na várjunk csak, hadd gondolkozzam egy cseppet! Á, már meg is van! A múltkoriban a Rákóczi téren egy ilyen technikumban forgattunk a Knoll Pistával…
– Jesszusom! De Palikám, ott nem a kurvák mászkálnak? – rémüldöztem.
– Ugyan, menj már, Berta! Jegyezd meg jól: a szocializmusban nincsenek kurvák! És ha netán tán mégis, akkor sem nappal! Én már csak tudom ugyebár! Tehát a lányod nyugodtan mehet abba a Kulich Gyula Ruhaipari Technikumba, vagy hogy a fenébe hívják! Lesz ugyebár érettségije, és ami még annál is sokkalta, de sokkalta fontosabb, jó szakmája. És ha akar ugyebár, egye fene, mehet majd egyetemre. De csak estire, a saját keresetéből! Mert arra már végképpen nincsen ugyebár pénzem! Na Berta, elégedett vagy végre? És ajánlom, hogy az a semmirekellő Berged is az legyen!”
Egyáltalán nem lepnek meg a hallottak. Beleillenek a Paliról kialakított képembe: nagyképűsködő, szűklátókörű, a végletekig kicsinyes és önző. Az viszont változatlanul rejtély előttem, hogyha a nevére vette anyut, és utána foggal-körömmel ragaszkodott az apai státuszához, hogyhogy nem a lehető legjobbat akarta neki? És ezt a nagyi miért tűrte el?
Nyilván megérzi, mi jár a fejemben, mert gyorsan szabadkozik, mielőtt bármit mondanék.
– Jaj, most nehogy azt hidd ám, hogy olyan egyszerű volt nekem ezt elfogadnom! De hát ez mégiscsak jobb volt, mintha csak szakmunkásképzőbe íratjuk szegény anyádat. Ő legalább kitűnőre érettségizett, ráadásul még technikusi oklevelet is szerzett! És ha nem tudnád, még az egyetemet is elkezdte, miután hozzáment a Péterhez! Nem úgy, mint az ikrek, sajna! No de ez most tényleg nem ide tartozik!
Rákérdezhetnék, miért lett a nagybátyáimból az, ami. Emlékeim szerint egyikük sem érettségizett. Sőt, a Sanyi bácsiból még szakmunkás se lett! Anyu egy beszélgetés közben így jellemezte őket: az eszükkel semmi baj se lenne, annál inkább a habitusukkal!
– Anyuval aztán te közölted, hogy a gimnáziumi álmainak lőttek? – terelem vissza az eredeti témához.
– Nem. Hanem kivételesen a Pali. Rögtön másnap, amikor hazajött a munkából.
„– Idefigyelj, Gerda! Itt az ideje, hogy a következő iskoládról döntsek ugyebár. És azt te is jól tudod ugyebár, hogy én mindig a javadat akarom. Nem így van?
– Igen, apuka – válaszolta remegő hangon anyád.
– Helyes! Tehát én éppen ezért úgy döntöttem, hogy ősztől technikumba íratlak. Méghozzá a Kulich Gyulába! Ott az érettségi mellé szakmát is kapsz ugyebár a kezedbe! Örülsz, ugyebár?"
