Írásaim

Vid Ödön

Sose beszéltél róla (68.)

2017. november 26. 12:07 - Vid Ödön

(az elejére)

„– De apuka, a Panni néni azt mondta, hogy nekem gimnáziumban lenne a helyem…

– Gerda, világosan és érthetően megmondtam ugyebár, hogy technikumba mész, és punktum! És meg ne tudjam, hogy bárkinek is nyavalyogsz emiatt! És ne itasd itt nekem az egereket! Inkább köszönd meg, hogy nem szakmunkásképzőbe küldelek, ahogyan eredetileg akartalak! Majd meglátod, hogy egyszer még hálás leszel nekem ezért!

– Igen, apuka! Köszönöm, apuka!

– Ja, és még valami! Ha nekem nem tanulsz jól, akkor én azonnal ki foglak venni abból a flancos technikumból. Világos?

– Igen, apuka!”

– És persze, ehhez neked nem volt egyetlen szavad sem! Legalább vigasztaltad valamivel anyut? – adok hangot nemtetszésemnek.

– Jaj, Ilmuskám, úgy hidd el nekem, hogy szegény anyád nem akart a dologról beszélni! Velem legalábbis nem. Se akkor, se később. És mielőtt megkérdeznéd, fogalmam sincs, hogy az Imrének panaszkodott-e! Mindenesetre, ahogyan azt az imént már mondtam, 63-ban kitűnőre érettségizett!

Még lamentálhatnék a hallottakon, de minek! Újat úgysem tudnék ehhez hozzáfűzni. Anyu iskolai eredményével azonban majd büszkélkedni fogok minden adandó alkalommal! Ettől pedig kicsit jobb kedvre derülök.

Közben nagyi sietősen témát vált.

                                                                                                                                                                       19.         

– Azt akarom most elmondani neked, hogy hogyan találkoztam megint a Hilde tantival. Tudod, ez 62 áprilisában történt…

– Annyira fontos ez most? – vágok a szavába, és tüntetően a faliórára nézek.

– Jaj, nehogy már egy pillanatig is azt hidd, hogy felesleges dolgokkal akarlak én téged traktálni, Ilmuskám! Csak egy icipicit légy türelemmel!

Pár perc múlva háromnegyed egy! Megadóan, és meglehetősen kétkedve várom a folytatást.

– Na szóval, 62-ben anyád harmadikba járt a technikumban, az ikrek meg már nyolcadikosok voltak. Iskola után rendszerint nem hagyták anyádat itthon tanulni, ezért sokszor az Imrénél töltötte a délutánokat. Mindig kapott teát, nyugodtan készülhetett a másnapi órákra, utána meg beszélgettek mindenféléről. Kivéve, amikor a Pali itthon volt, mert akkor nem mehetett. De hát ezt, gondolom, magadtól is kitaláltad. Április tizenharmadikán történt. Ne is csodálkozz! Azért emlékszem ilyen pontosan, mivel az a nap pont péntekre esett.

„– Anyuka, képzelje, vendége van a Berg bácsinak! Egy nagyon kedves öreg néni. Tante Hildének hívják, és Münchenben lakik. De tud magyarul, úgy beszélgettünk! Pedig eddig azt hittem, hogy ott csak németül beszélnek! És olyan, de olyan finom teasüteményt hozott, amilyent még sosem ettem! – hadarta egy szuszra anyád, amikor lelkendezve beesett az ajtón.

– Ne mondd! Aztán miről beszélgettetek?

– Hát kérdezgetett anyukáról, az iskoláról, meg hogy mit tanulok, meg ilyesmik. Azt is mondta, hogy nagyon hasonlítok anyukára. Erre megkérdeztem, hogy honnan ismeri az anyukámat?”

– Képzelheted, hogy én akkor mennyire meg voltam ijedve! Ó, de nehogy azt hidd ám, hogy a Hilde tantitól. Hanem attól, hogy anyád netán rájött a titokra.

„– Na és mit mondott? – kérdeztem tőle látszólag közömbösen.

– Hát, hogy jóval a háború előtt anyuka, még kislányként, a szüleivel többször meglátogatta az ő családját Mártonban. Nem is tudtam, hogy a Berg bácsival földik vagyunk! Pedig gondolhattam volna!

– Ugyan miből, Gerduskám? – próbáltam közönyös maradni, pedig a torkomban dobogott a szívem.

– Hát, hogy a Berg bácsi anyukával meg velem sokkal kedvesebben beszél, mint a többi lakóval. Persze apukával nem. De hát ezen én egyáltalán nem csodálkozom, hiszen a házból apuka senkivel sincs jóban.

– Jesszusom, kislányom, hát hová is gondolsz! Az Imre mindenkit egyformán meghallgat, és beszélget vele.

– Jaj, anyuka, ne nézzen már hülyének! Tizenhét vagyok, és látom, amit látok! No de majd elfelejtettem – csapott a homlokára –, a Tante Hilde nagyon szeretne anyukával találkozni. Kéri, hogy menjen most át, mert ő már holnap hazautazik! Persze, csak ha ráér. Én majd vigyázok addig az ikrekre.”

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr3913390041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.