Írásaim

Vid Ödön

Sose beszéltél róla (69.)

2017. december 02. 12:10 - Vid Ödön

(az elejére)

Kapiskálom, miért traktál ennek a délutánnak a történetével.

– Tudod, akkor egyszerre meg is könnyebbültem, ugyanakkor meg borzasztóan aggódtam a rám váró beszélgetés miatt.

– Ugye egyáltalán nem tévedek, hogy az akkor meg sem fordult a fejedben, itt a soha vissza nem térő alkalom anyu felvilágosítására – jegyzem meg szarkasztikusan. – Mert én a helyedben ezt tettem volna!

Hosszú sóhajtozás után kezd magyarázkodni:

– Bármennyire is rosszallod, Ilmuskám, nekem aztán nem! Hisz mondtam már, borzasztóan, mindennél jobban rettegtem attól, mi lesz, ha anyád megtudja, hogy nem a Pali az apja. És csakis azért mesélem mindezt el most neked, csakhogy belássad, az én Imrém meg a tanti igencsak rá akartak beszélni, legyek végre őszinte az anyáddal!

„– Szervusz, Berta! – ölelt át, mintha tegnap találkoztunk volna, nem pedig majd tizennyolc éve. – Szép és okos lányotok van az Imrével. Kár, hogy nem együtt nevelitek!

– Jaj, Tante Hilde, kérem, ne haragudjon rám ezért!

– Én? Ugyan miért tenném? – csodálkozott. – Ez a ti dolgotok az Imrével. Isten mentsen, hogy ebbe beleszóljak! Sőt, azt is tudom, hogy a Gerda elől mindent titkoltok. Persze, szerintem ez óriási ostobaság. De ha ti így látjátok jónak, ám tegyétek!

– Tante Hilde, maga mindig olyan jó volt hozzám! Mivel hálálhatnám ezt meg? – kérdeztem megkönnyebbülve.

– Kedvesem, igazán köszönöm, de erre tényleg semmi szükség sincsen! A mi családunkban egyébként sem szokás az ilyesmi! Ugyanis én téged családtagnak tekintelek, mióta az Imrével összeházasodtál. És ezen nem változtat semmi. Még akkor sem, ha ezzel a bátyám nem ért egyet!”

Teljes meggyőződéssel adja elő ezeket az alig hihető mondatokat. A dédnagynénimről eddig is csupa jót hallottam tőle. No de ez aztán túltesz mindenen! Ennyire toleránsnak lenni, legalábbis számomra, egyszerűen képtelenségnek tűnik! Azt hiszem, ezzel még szerencsétlen nagyapámat is alaposan lepipálja.

– Látom, most rettentően meglepődtél! Pedig szóról-szóra így mondta a Hilde tanti! Persze, akkor én meg se tudtam szólalni a meghatottságtól, de még az Imre se. Hát még a folytatástól:

„– Na, summa summarum, én akarok valami csekélységet tenni értetek. Úgyhogy augusztusban meghívnám a Gerdát két hétre magamhoz. Remélem, elengeded!”

Hoppá! Anyu sosem mesélt egyetlen nyugati útjáról sem. Ezek szerint aznap délután nagyi több lehetőséget is elpuskázott! Az viszont érthetetlen, miért eleveníti fel az egészet? Hogy később ne vádolhassam azzal, bármi fontosat is elhallgatott? Vagy inkább arra igyekszik rávenni, bocsássak meg neki, mint a körülmények szegény áldozatának. Nos, ha ebben hisz, akkor nagyon téved! Kényszerítenem kell magamat, hogy odafigyeljek rá.

„– Jesszusom, Tante Hilde, ezt… ezt azt hiszem… nem fogadhatom el! – dadogtam könnybe lábadt szemmel.

– Ugyan, kedvesem, már miért nem?! Csak nem a piszkos anyagiak miatt aggódsz? Emiatt ne fájjon a fejed, minden költséget én állok!

– De hát miért?

– Ó, sok oka van annak, kedvesem! Egyrészt hatvanhét éves vagyok, és majd’ tizennyolc éve élek odakinn. Se kutyám, se macskám. Ezt még most is így mondjátok, ugye? Szeretnék legalább egy kis időt együtt tölteni valakivel az itthoni rokonságból. Vigyen egy kis színt az egyre unalmasabb hétköznapjaimba! Az Imrét hiába unszolom már évek óta, egyelőre nem állt kötélnek. Rajta kívül te meg a Gerda maradtok. Ne haragudj, hogy nem téged, hanem inkább őt választom. Önző vagyok, ugye?"

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr613410899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.