(az elejére) – A szobából semmi nesz se szűrődött ki. A picik nyilván elaludtak közben. Az pedig sose derült ki, hogy a szüleim mennyit értettek a lezajlott jelenetből. Mert hát azt tettették, hogy semmiről se tudnak. A Pali pedig teljesen megnyugodott, amint az Imre mögött becsukódott az ajtó.…

(az elejére) – Olvasni mi meg fogunk tanítani – legyintett könnyedén a férfi. – Kár lenne tagadnod, hogy többször fontolgattad, veszed a sátorfádat – mosolygott Katica. – Mi ez, ha nem kalandkeresés. Azt ugyanis nem hisszük, hogy a nehézségek elől akarnál elfutni, annál te sokkal elszántabb…

(az elejére) „– Jesszusom, nehogy most egymásnak essenek! Ráadásul Szenteste! Gondoljanak a gyerekekre, a szomszédokra! – vetettem közéjük magamat. – Kedves, nagyon kérem, bocsásson meg nekem a viselkedésemért! – jött elő végre az a férfi az Imréből, akibe beleszerelmesedtem. – Én őszintén, igaz…

(az elejére) II. rész A vándor   Több mint egy év telt el azóta, hogy Levente elhagyta a szülői házat, és útra kelt dédszüleivel. Gyöngy számára egyhangúságban peregtek a napok. Elsőként kelt, és utolsóként tért nyugovóra. Sokféle vándor megfordult a fogadóban, úrfélék, szegényebbek egyaránt.…

(az elejére) – De hát szökni akartak! – Igen. A századparancsnok úrral együtt! Mindenkinek szóltunk, csak a magához hasonló hitvány, nácibarát alakoknak nem. Magát sem véletlenül osztottuk be pihenőnek! És mi lett a vége? Két tűz között próbáltunk meg átjutni a szabadságba. Fél tucatnyian éltük…

(az elejére) – A fenébe – dünnyögte Gyöngy –, ugyanúgy vagyok, ahogy Dömötörnél! Nem akar bántani senki, csak emlékeztetnek arra, jól kell dolgozni! Tudom én azt magamtól is, igyekszem, ahogy tőlem telik… És ha csak ennyi telik tőlem?!... Akkor, azt hiszem, inkább előbb, mint utóbb küldenek el.…