Csiperke huszonhatodik születésnapja Enyészet havának közepére, újholdra esett. Bár csak kevesen ismerték Csiribi-Csiribá jövendölését e nappal kapcsolatban, Rézvölgy valamennyi lakója mégis nyugtalanul hajtotta álomra a fejét előző este.
Reggel a szokásos módon kelt fel a nap. Mindenki aggódva vizsgálgatta az eget, észrevesz-e bármilyen baljós jelet, vagy szokatlant, közben szaporán ilyesmiket sóhajtoztak:
– Csak ezt a mai napot éljük túl!
– Csak ne legyen Tölgy úrfinak igaza!
Ahogy minden jeles alkalomkor, erre az estére is jó előre meghívták a vendégeket. Most viszont megüzenték, az országot sújtó nehézségek miatt nagy lakomára senki se számítson.
Az előkészületeket Remény személyesen akarta irányítani. Kérte Tölgyet, vigye sétálni az ünnepeltet, de az mereven elzárkózott:
– Anyám, szó sem lehet róla!
– Miért?
– Tudod te azt jól! Énmég mindig biztos vagyok benne, hogy sárkányt melengettek a kebleteken. És az pont ma fog belőle előtörni. Énpedig nem leszek megint az első áldozata!
– Ezt a hangot nem tűröm! – szólt közbe András.
– Felőlem! – ordította Tölgy vérvörös ábrázattal. – Netán elkergetsz? Vagy vessem le magam a Tükörfalról, ahogyan Szélvészék?
Mielőtt válaszolhattak volna, becsapta maga mögött az ajtót.
Így András próbálta meg sétálni vinni unokáját, hogy ne legyen láb alatt. Az azonban éktelen sivalkodásba kezdett, nagyanyjára csimpaszkodott, mint akinek az élete függ ettől.
Lassan esteledett. A trónteremben összegyűltek az ünneplők, egyedül Tölgy maradt távol. Csiperke Remény és András között álldogált, a kezükbe kapaszkodott, és kisgyerek módjára gajdolt, kacarászott. Amikor az óra születésének percére fordult, mindenki szívszorongva leste, vajon a szép test szempillantás alatt sárkánnyá változik-e?
Ekkor gördítették be a születésnapi tortát, a tetejébe tűzött huszonhat csőből görögtűz tört elő. Az ünnepelt megigézve bámulta, mint aki sohasem látott még ilyet. Amint kialudt a díszfény, elengedte nagyszülei kezét, és kellemes hangon megszólalt:
– Kedveseim, köszönöm, hogy itt vagytok a születésnapomon!
A vendégek dermedten, lélegzetvisszafojtva várták a folytatást.
– Tudom, most sokan féltek attól, netán megismétlem a múltkori trükkömet. Ettől azonban nem kell tartanotok…
Hallgatói idegesen összerezzentek, és átvillant az agyukon, el kéne szaladni, mielőtt elnyeli őket egy gonosz szörny.
– … a születésem óta bennem élő sárkányt egyszer s mindenkorra legyőztem – folytatta, tudomást sem véve a teremben uralkodó feszültségről. – Hálás vagyok mindenkinek, akik ebben segítettek, elsősorban Gyöngynek, meg nagymamának, és tündér testvéreinknek. És szeretnék bocsánatot kérni tőletek azokért a szörnyűségekért, amiket elkövettem ellenetek.
Átölelte Reményt, Andrást, és semmi baj nem történt. A vendégek felszabadultan tapsoltak, és őszintén kívántak neki hosszú, boldog életet.
– Tölgy hol van? – kérdezte Csiperke egy idő után.
Senki sem tudta. Azóta nem látták, hogy összeszólalkozott a szüleivel.
– Nekem volna ötletem – jegyezte meg Gyöngy. – Megyek, megkeresem.
– Veled tartok – ajánlkozott Ajándék.
A Csobogót követve sietve indultak oda, ahol a törpék tárót hajtottak, hogy megkerüljék a Sodró barlangját lezáró omlást. Szótlanul haladtak egész éjszaka.
Még távol jártak a sziklafaltól, amikor már meghallották a királyfi üvöltözését:
– Bányalég, ne piszmogjatok már annyit!
– Igenis, Tölgy úr! De hát lássa be, könyörgök, borzasztóan kemény ám ez a szikla…
– Nem érdekel a siránkozásod! Noszogasd a léhűtőket, meg te se tátsad a bagólesődet, hanem forgasd szaporán a szerszámodat!
A durva hang hallatán Ajándék megtorpant, és elsírta magát:
– Nem ilyen volt!
