Hallgatói felszisszentek. Rézvölgy történetében még sohasem ítéltek királyfit fogságra. Azért az intézkedés jogosságát senki sem vitatta.
Másnap napszállta előtt Remény, András, Tölgy, Csiperke, Ajándék és Gyöngy, meg jó néhányan a fontosabb udvari méltóságok közül ott álltak a Tükörfallal szemben. Erősen figyeltek, nehogy a lenyugvó nap sugaraiban fürdő sziklafalon esetleg megjelenő képből bármit elmulasszanak.
Gyöngyre nagy hatást tett a környezet. Lélegzetelállító magasságba emelkedett a völgyet lezáró függőleges hegyoldal. Pár napja, amikor a tetejéről lenézett, még el sem tudta képzelni, milyen látványban lesz része alulról.
Végre feltűnt a várva-várt jóslat. Gyönyörű, felhőtlen kék ég alatt egy emelvényen álló trónuson, koronával a fején, Csiperke ült, körülötte pedig rengetegen táncoltak boldogan. Az egybegyűltek izgatottan keresték magukat a látomásban, ámde sokan hiába. A nap gyorsan a Kristályhegy mögé süllyedt, és ezzel a kép is szertefoszlott.
– Szóval, nekem nincs jövőm Rézvölgyben – törte meg a csendet kisvártatva Tölgy. – Sebaj, pont erre számítottam! Amint a táró belyukad a barlangba, elmegyek, méghozzá örökre. És attól kezdve az lesz a születésnapom! Nektek pedig több bajotok nem lesz velem!
Mielőtt dermedt hallgatóságából bárki megszólalhatott volna, máris sarkon fordult, felszállt humkányja hátára, és ripsz-ropsz beleveszett a szürkületbe.
≈
A hagyományt követve az éjszakát a Tükörfal tövében töltötték. A jelenés meg Tölgy beszéde mélyen felkavart mindenkit, a tábortűz mellett hajnalig erről beszélgettek.
Gyöngy félrevonult. Magányra vágyott, hogy megeméssze, amit nem látott. Ugyanis a Tükörfal az ő képét sem mutatta. Csak üldögélt, még saját magával sem akart vitatkozni.
Egyszer csak könnyű érintést érzett a vállán, Remény telepedett mellé.
– Szomorú vagy – kezdte a beszélgetést.
– Úgy tűnik, én már örökre kívülálló maradok – sóhajtotta. – Pedig azt jósoltad, ti, rézvölgyiek, szeretni fogtok.
– Ne feledd, ez csupán egy bizonyos, nagyon valószínű pillanata a jövőnek – vigasztalta a tündér. – Az, hogy nem láttad magad, csak annyit jelent, azon a mulatságon nem leszel jelen.
– Ahogy Tölgy, meg Ajándék sem.
– Igen. Sőt, András meg én sem. És ez rajtunk kívül még sokakra igaz népünkből.
Gyöngy hosszan hallgatott.
– Rézvölgy egyetlen lakója sem fogja elfeledni hőstetted – törte meg a csendet Remény.
– A hála meg a szeretet nem ugyanaz. Én ez utóbbira vágyom.
– Akik igazán megismertek, egytől egyig megszerettek, Dömötör, Katica, Odi, Fűanyó, jómagam, meg még sokan mások. Szerintem a szerelem is hamarosan rád tör.
– Hát… köszönöm a bíztatást – mosolyodott el Gyöngy kényszeredetten. – Apropó, elárulnád, mi történt volna veled és tündér testvéreiddel, ha Csiperke hatalmának megtörése előtt Rézvölgybe jöttök? Meg azt, hogy én miért mászhattam meg a Kristályhegyet, és ennek okát miért titkoltátok el előlem?
– Megharagudnál, ha kérdéseidre nem most válaszolnék?
– Saját érdekemben, igaz?!
– Megnézted már Csiribi-Csiribá végakaratát, mióta meggyógyítottad Csiperkét? – váltott témát Remény, figyelmen kívül hagyva az epésnek szánt megjegyzést.
– Eszembe se jutott! Szerintem üres, hiszen teljesítettem a feladatot – legyintett.
– Nos, én nem lennék biztos ebben.
– Tudsz valamit? – nézett gyanakodva a tündér arcába.
Az csak kedvesen mosolyogva rázta a fejét. Gyöngy rövid tétovázás után elővette a bőrt, és a meglepetéstől majdnem elejtette. A sötétben betűk világítottak:
Vándorlásod legvégén
Forrásbarlang rejtekén
Hagyatékom megleled
Ha vakmerőn keresed.
– Szóval, újabb rejtvény, újabb feladat! – morogta. – Vége lesz ennek valamikor?!
