Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (83.)

2018. június 23. 12:20 - Vid Ödön

(az elejére)

Hát ez meg micsoda? – kérdezte?

– Egy könyv, leányom – válaszolta egy ismerősnek tűnő hang.

A falnál ugyanaz az alak állt, akivel a forrásnál találkozott. Szeretett volna odamenni hozzá, ám látogatója minduntalan ellibbent előle.

– Tehát valójában nem vagy itt, Csiribi-Csiribá!

– Helyes következtetés.

– És most mit akarsz? Segíteni, ahogy múltkor? – kérdezte éllel.

– Nem, neked nincs már az én segítségemre szükséged – mosolygott rá az öreg.

Gyöngy szótlanul, tátott szájjal, kerek szemmel bámulta.

– Mostantól tied a Varázsolások könyve!Amíg élsz, más nem tudja sem kinyitni, sem ellopni, sem megsemmisíteni. Ha megfogadsz egy tanácsot – ne félj, nem váglak meg érte–, az elején kezdd olvasni!

– Varázsló leszek?! És ha nem fűlik hozzá a fogam?! Vagy nincs ilyenfajta tehetségem?!

– Pontosítok, máris az vagy, és ez megváltozhatatlan! De ha jobban szereted, hívathatod magad mágusnak, boszorkánynak, bűbájosnak vagy vajákosnak is, a lényeg ugyanaz.

– Köszönöm, akkor inkább maradok az elsőnél. És ez a tisztségem meddig tart?

– Mindhalálig. Át nem ruházhatod, ha netán erre gondoltál. Sőt, el sem bújhatsz előle. Akinek szüksége lesz a tudományodra, megtalál majd.

– Akkor itt kell leélnem az egész életemet?!

– Az attól függ, mit értesz azittalatt. A szülőföldedre, bármennyire is szeretnél, sajnos nem juthatsz vissza. Egyébként ebben a világban bárhová mehetsz.

– És a szerelem?

– Senki sem tiltja.

Gyöngy egyetlen porcikája sem kívánta ezt az élethosszra szóló feladatot. Csakhogy furcsa módon ellenvetéseinek, életében először, képtelen volt hangot adni, csak hosszan, réveteg tekintettel hallgatott.

– Végül, ezt a sípot annak idején Odi kapta az óriásoktól – törte meg a csendet Csiribi-Csiribá. – Valahogy nálam maradt. Én sohasem próbáltam használni. És most sok szerencsét!

Az agyában nyüzsögtek a kérdések, ám mire kinyitotta a száját, az öreg már barátságosan búcsút intett, majd semmivé foszlott. Beleült a székbe. Hangosan többször felolvasta az első oldalon díszelgő sorokat, hogy örökre az emlékezetébe vésse. Azután lapozni akart, sikertelenül.

– Na ne! – mordult fel. – Ha én vagyok a varázsló, és ez tényleg hozzám tartozik, akkor miért nem engedelmeskedik?! Lehet, hogy csak álmodom az egészet?

– Nem álmodsz, ez a valóság – hallotta Katica hangját valahonnan a távolból. – Viszont el kéne fogadnod!

– Hogyan? – értetlenkedett.

– Gondolkozz!

– Gondolkozz, gondolkozz… ó, ez a könyökömön jön ki!... De várj csak… Elfogadom a tisztséget

A szemközti falon ajtó körvonalazódott. Hópehely csaholására kintről kinyitották. Remény sietett be, nyomában András és Csiperke, utánuk meg egy-egy ember, humkány, törpe és tündér. A trónteremben pedig ott tolongott Rézvölgy apraja-nagyja.

– Élj sokáig boldogan, kedves Gyöngy varázsló! – kiáltotta Remény, és megölelte.

– Élj sokáig boldogan! – zúgta utána a tömeg.

 

 

A nagy ováció zavarba hozta.

– Remény, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte halkan.

– Szerintem ez nem alkalmas pillanat! – ingatta a fejét András. – Szokásaink szerint késlekedés nélkül a trónterem emelvényén kell népünket köszöntened.

– Nem tennétek kivételt? Csak pár percet kérek! – esdekelt.

Üdvözlői megbántottan hátráltak ki a szobából. A nyitott ajtón keresztül jól látta, hogy a tömeg heves indulatokkal fogadja késlekedését.

– Rosszul tetted, baljós előjelnek hiszik – szólalt meg csendesen a tündér, mikor kettesben maradtak.

– De hát én nem tudok varázsolni! – tört ki Gyöngy. – Mi lesz velem, ha erre rájönnek?

– Most ne morfondírozz ezen, hanem gyere utánam! – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangsúllyal Remény. – Amint vége a szertartásnak, ígérem, eloszlatom az aggályaidat.

Hogy elejét vegye a további ellenkezésnek, határozott léptekkel kiment a trónterembe.

– Szedd össze magad! – hallotta belső énjét. – Akár tetszik, akár nem, Rézvölgy népe varázslójának tekint, legalább az első percekben ne okozz nekik csalódást!

– És később? – vitatkozott.

– Még azt sem tudod, mi lesz a feladatod! Ha már magadban nem bízol, bízz Reményben, ő kétségkívül tisztában van azzal, mit miért csinál.

– Rossz vége lesz ennek!

– Ha még sokáig totojázol, akkor biztosan. Na, mozdulj már!

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr6614066451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása