Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (5.)

2015. május 18. 16:37 - Vid Ödön

(az elejére)

A könyvtárban

 

Másnap kipihenten ébredtek. Az ablakokat fedő spalettákat gondos kezek már korábban kinyithatták, mert a szoba napfényben fürdött. A kertben madarak csicsogtak, a helyiséget kellemes virágillat töltötte be.

– Jól aludtál kedves? – kérdezte Ödön.

– Igen. Nagyon szépet álmodtam: otthon voltunk, karácsony volt, odakint hatalmas pelyhekben hullt a hó, a kandalló duruzsolt, hét unokával játszottunk.

– Érdekes, mert én is ezt álmodtam. Remélem, hamarosan teljesül!

Az ágy melletti kis asztalkán egy letakart tálcán fenséges reggelit találtak. Ráérősen elfogyasztották, majd fürödni, végül öltözködni mentek. Miután mindennel végeztek, a megbeszéltek szerint hívták Árpádot, aki pillanatokon belül megjelent.

– Jó reggelt! Először körbevezetlek benneteket a kastélyban, utána pedig a könyvtárban találkozhattok Mihállyal és Istvánnal, akiktől mindent megtudhattok, ami érdekel.

– Mehetnénk egyenesen a könyvtárba? – kérdezte Ödön – Jó lenne mielőbb válaszokat kapni kérdéseinkre.

– Semmi akadálya! Kövessetek, kérlek!

Most nem mentek le a földszintre, hanem egy folyosón keresztül eljutottak a központi galériára, ahonnan a könyvtár nyílt.

A könyvtár látványa és méretei lenyűgözték őket. Ebben a teremben minden fából készült. A padlót intarzia–berakásos parketta borította, körben mindenütt könyvespolcok álltak. Azok felső részéhez egy körbefutó galériáról lehetett hozzáférni. Üvegezett tető fedte, hogy minél több fény jusson be a középen elhelyezett olvasóasztalokhoz. A falba néhány kisebb fülkét vágtak, ahová aki akart, a többi olvasó zavarása nélkül félrevonulhatott beszélgetni.

István és Mihály már várták a párt. Rajtuk kívül senki más nem tartózkodott éppen az asztaloknál. Mihály büszkén vezette őket körbe impozáns birodalmában.

– Ebben a könyvtárban összegyűjtöttük a valaha is elmesélt meséket, történeteket – kezdte magyarázatát. – Ezek egy részét a ti világotokban meseírók leírták, így azokat sokan ismerhetik. A java része azonban csak itt található, mi vigyázunk arra, nehogy örökre feledésbe menjenek.

– Ezt honnan tudjátok? – vágott közbe Katalin – Nekem ez a palota elszigeteltnek tűnik!

– Ó, ez csak látszólag van így! A könyvtár alapvető funkciója, hogy Mesevilág minden eseménye megőrződjön, okulásul annak, aki hozzátok hasonlóan idekerül, meg persze a palota lakóinak szórakozására is. Emiatt itt megtalálhatók nemcsak saját feljegyzéseink, hanem a világban megjelent mesekönyvek is, sokszor az eredeti résztvevők megjegyzéseivel. A meseírók ugyanis rendszeresen változtatnak a történteken, hogy azok minél izgalmasabbak legyenek, úgyhogy gyakorta az események hősei sem ismernek rá.

– Érdekes! És ez hogyan lehetséges? – kérdezte Ödön.

– Hm, nem igazán tudjuk az útját-módját, egyszerűen csak megtörténik. Megjelenik a polcon egy új kötet, vagy amikor kinyitunk egy könyvet, beírásokat találunk a lapokon.

– Itt a kastélyban mi csak egyetlen könyvet írunk – kapcsolódott be a beszélgetésbe István –, ez pedig a Krónika, amelyet a mindenkori krónikás bővít nap mint nap a kastélyban történtekkel. Ha ma belenéztek a Krónikába, akkor a ti tegnapi érkezésetek már benne van. A Krónika köteteit nem is itt tartjuk, hanem egy külön termet nyitottunk neki, mivel már több, mint tizenötezer kötetből áll.

– Ejha! – szaladt ki Katalin száján. – Elmesélnétek, hogy mi történik a hozzánk hasonlóan ideérkezőkkel?

– Aki valamiért idekerül – folytatta a magyarázatot Mihály –, mindig a teleholdat követő reggelen érkezik valahová az Óperenciás tenger és a Kristályhegy közé. Gondolom, ezt már Töhötöm is említette. Nos, vendégeinek általában a következő teleholdkor eltűnnek. Néhányan itt maradnak a kastélyban örökre, pontosabban, amíg meg nem halnak. Ez ritkán történik meg, utoljára erre ötven esztendeje került sor.

– Mások visszakerülnek eredeti világukba. Sokan közülük a kaland után híres meseírók lesznek, mivel lehetőségük volt a könyvtárban lévő történetek megismerésére. Azért ez sem gyakran történik, hiszen világszerte csak kevés igazán híres meseírót ismerünk.

– A legtöbben Mesevilág valamelyik országába kerülnek, és ott élnek tovább, kalandjaik pedig egy-egy újabb kötettel bővítik a könyvtárat. Vannak, akik sikeresek és boldogok lesznek, másoknak balsiker, boldogtalanság, sőt nemegyszer erőszakos halál jut osztályrészül.

– Mitől függ, hogy kinek mi lesz a sorsa? – kíváncsiskodott Ödön.

– Senki sem tudja. Ide sohasem tért még vissza senki, hogy személyesen mesélhesse el: pontosan mi történt vele – válaszolt István. – Talán attól függ, hogy ezt a hónapot ki mire használja fel. Lehet, hogy annak is jelentősége van: ki mivé szeretne válni. Nem is tudjátok elképzelni, hányan akarják kipróbálni, milyen gonosznak lenni, vagy a sötét oldalon állni.

– Nos, ismerkedjetek meg a könyveinkkel! Az egy hónap oly gyorsan elrepül, hogy észre sem veszitek. A kastélyban és a kertben nyugodtan járhattok, de a kapun kívülre semmiképpen ne menjetek! Lapozzatok bele a Krónikába, olvassatok el minél többet a könyvtár köteteiből! – fejezte be Mihály az ismertetést.

– Ha olyan ajtót láttok – vette át most a szót Árpád –, amelyen egy piros pont van, oda ne menjetek be, mert a szoba gazdája valamiért azt nem akarja. Egyetlen ajtón sincs zár, de egymás kívánságát mindig tiszteletben tartjuk. Ha valahol eltévedtek, csak gondoljatok arra a helyiségre, ahová mennétek, majd kövessétek a feltűnő világító csíkot.

– Este megint fogadás lesz, urunk elvár benneteket – tette még hozzá Árpád.

Ezután magukra hagyták őket. Leültek a legközelebbi asztalhoz, hogy kitalálják, mit is fognak az egy hónap alatt tenni.

– Érdekes ez a hely – kezdte a beszélgetést Ödön. – Vajon miért kerültünk ide, és miért pont most?

– Nem tudom, de jobban izgat, hogy hova vet a sorsunk legközelebb.

– Még mindig szeretnél a mesevilágban élni?

– Azt hiszem, igen! Persze, ez most nem az, amit még otthon elképzeltem.

– Nézzünk körül a palotában, meg a kertben!

– Várj! Van itt az asztalon egy könyv, hátha nekünk hagyták itt kedvcsinálónak – mutatta Katalin.

Érdeklődéssel nyitották ki a kötetet. Az első oldal közepén cikornyás betűkkel az állt:

 

Útmutató a Mesevilágba készülőknek

Írta Árgyélus

 

– Igazad volt, olvassuk el!

Izgatottan lapoztak tovább.

 

Üdvözöllek nyájas olvasóm!

Amikor ezeket a sorokat olvasod, félúton vagy saját világod és a Mesevilág között. Rajtad múlik, hogy innen hová kerülsz. Bekerülhetsz Mesevilágba, itt is maradhatsz életed végéig, vagy pedig visszakerülhetsz oda, ahonnan jöttél. Ki is mehetsz a kastély kertjéből – ebben senki sem fog megakadályozni –, de azt senki sem tudja, hogy akkor mi történik veled. Nyom nélkül eltűnsz innen.

Most azért vagy itt, mert alkalmas időben őszintén kívántad, hogy Mesevilágba kerülj. A következő napokban megismerheted Mesevilág igaz történeteit. Ha még utána is odavágysz, akkor valószínűleg oda is fogsz kerülni.

Persze nem tudhatod, hogy ott milyen életed lesz. Lehetsz szegény vagy gazdag, szerencsés vagy balszerencsés, boldog vagy szomorú, jó vagy rossz ember. Lehet, hogy hosszú életű leszel, lehet, hogy hamar meghalsz.

Bármi lehetsz, csak szemlélődő kívülálló nem, de a sorsod most nem te határozod meg! Eddigi életed nem befolyásolja azt, amivé Mesevilágban válsz.

Amíg itt vagy, igyekezz minél többet megtudni Mesevilágról, mert ez a tudás egyszer akár a hasznodra is lehet. A Könyvtárban Mesevilág királyságainak megszámlálhatatlan történetét találod meg. Arra nem lesz időd, hogy mindegyiket megismerd, de olvass el minél többet, és mindegyiket más polcról válaszd ki.

Ne töltsd azonban minden időd a könyvtárban. Élvezd ki azt az időt, amíg itt vagy, mert ez a béke és nyugalom szigete. Ilyen nincs sem a te világodban, sem pedig ott, ahová kerülsz.

Ha pároddal együtt érkeztél: őrizzétek a boldogságotokat!

És most tedd félre ezt a könyvet! Ne keresd, de ha egyik nap véletlenül megint ráakadsz, olvass bele újra!

 

Amikor idáig értek, a könyv hirtelen becsukódott, és eltűnt a kezükből. Csodálkozva néztek körül, de csak a temérdek olvasnivalót látták a polcokon. Kisvártatva megjelent Mihály, mintha csak arra várt volna, hogy befejezzék a könyvecske olvasását.

– Sok kérdésünk lenne! – szólalt meg szinte egyszerre Katalin és Ödön.

Nevetve egymásra néztek, majd Katalin folytatta:

– Nem lettünk sokkal okosabbak az Útmutatótól.

– Nos, akkor sétáljatok egy kiadósat a kertben, járjátok be a kastélyt, és közben néha gondoljatok arra, amit olvastatok – tanácsolta Mihály. – Meglátjátok, hasznotokra válik.

– Jó gondolat – válaszolta Ödön –, elkísérsz?

– Nem, legyetek csak kettesben!

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr787470400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.