Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (19.)

2015. október 09. 17:15 - Vid Ödön

(az elejére)

Újra a barlangban

A humkányok hátán hamar megtették az utat a Tündérlukig

A barlang szájánál megigazították tarisznyáikat, elővették lámpásaikat, majd Odi vezetésével sorban lemásztak a vidáman csobogó patak mellett a föld alá. Odit Katica követte, majd András, Libbenő és Suhogó, a sort pedig Szélvész zárta.

A hat lámpás fényében sokkal többet láttak, mint amikor Odi és Katica hevenyészett fáklyájuk pislákoló lángja mellett botorkáltak itt. A tizenöt–húsz lépés széles járat közepén futott a Csobogó, amely általában a felét elfoglalta, és szeszélyesen kanyargott kavicsos medrében a két fal között. Maga a folyosó jó magas volt, a lámpák csak ritkán világították meg a tetejét. Fentről, hol egész sűrűn, másutt pedig egészen ritkásan, különböző vastagságú, változatos alakú cseppkövek lógtak. Közülük nagyon sok olyan vékony volt, mint a szalmaszál, a hosszú, áttetsző csövecskék végén vízcseppek csillogtak. Mások akár kar- vagy emberderék vastagságban csüngtek fentről, míg akadtak szárnyhoz, fátyolhoz, meg emberi nyelvhez hasonlók is.

Kezdetben gyakran megálltak, megcsodáltak egy-egy fura alakú cseppkövet, találgatták, vajon mire hasonlít leginkább. Később az újdonság varázsa elmúlt, egyre gyorsabban haladtak befelé. Még nem nagyon fáradtak el, amikor elérték a folyosó végét, ahol az betorkollott abba a jóval nagyobb járatba, amit a Sodró vájt magának.

Most jó világításban csodálhatták meg a Csobogó kis vízesését, a patak szélesen szétterült, és békésen folyt megszámlálhatatlan apró medencén keresztül, mígnem elérte lent a Sodrót. A vöröses színű medencék falát alkotó kristályok szikráztak a lámpák fényében. Egész eddigi útjuk legszebb látványa volt, amihez foghatót még egyikük sem látott.

Letelepedtek a parton, haraptak egy keveset, szomjukat a patak vizével oltották. Míg pihentek, beszélgettek friss élményeikről. Társaik most már jobban értették Odi és Katica beszámolóját a barlangban korábban átéltekről. Amikor eléggé erőre kaptak, Odi feltett a falra egyet a varázslótól kapott jelzők közül, majd továbbindultak a Sodró mentén.

Útjuknak ez a része még sokkal változatosabb volt, mint a Csobogó által vágott folyosó. Már nemcsak a mennyezetről lógtak, hanem a falak mentén, meg a patak partján is változatos formájú cseppkövek álltak, sőt, sokszor összenőttek a fentről csüngőkkel. Ez a járat jóval szélesebb volt, lámpásaik fénye sokszor el sem ért a túlsó falig. Hol könnyen haladtak, másutt a vízesések, vagy a sűrűn álló cseppkövek miatt lelassultak, közben semmi nyomát nem látták annak, hogy valaha járt már volna előttük valaki, bár az Odiék első útján talált ezüst nyíl miatt biztosra vették, hogy itt nem ők az elsők.

Jókora távot megtettek már, amikor egyre erősödő morajlást hallottak. Hamarosan egy aknához értek, amelybe zajosan ömlött bele a Sodró vize. Ebbe már nem lehetett csak úgy lemászniuk, mert lámpáik fényében nem látták az alját.

– Várjatok itt – szólt Szélvész –, lerepülök körülnézni!

Szélvész levetette tarisznyáját, megragadta lámpását, majd alászállt a sötétbe. Fentről figyelték, ahogy lámpása megvilágítja a hatalmas terem falát. Végül leért az akna aljára, lámpása kicsiny pontnak látszott a legalább százembernyi mélységben. A víz zúgása miatt nem hallották, hogy kiáltott–e valamit. Rövid időre eltűnt a szemük elől, ahogy körbejárt, majd hamarosan elkezdett felemelkedni társaihoz.

– Odalent tovább folytatódik a barlang – számolt be a látottakról. – Sokkal szélesebb, mint eddig. Nagyjából félúton jobbról egy másik folyosót is láttam, abból a Csobogóhoz hasonló patak vízesése ömlik be.

Tanakodni kezdtek, merre induljanak tovább: haladjanak a Sodró mentén, vagy először térjenek be az oldalágba? Végül abban maradtak, hogy továbbra is a Sodrót követik. Katica, Odi és András felültek társaikra, akik óvatosan leereszkedtek a vízesés lábához. Ez kifárasztotta a humkányokat, főleg Szélvészt, aki már harmadszor tette meg az utat.

Letelepedtek pihenni, és megint ettek valamit. Annyira fáradtak voltak, hogy sorban dőltek el aludni.

Elsőként megint Odi ébredt, feküdt a sötétben, közben nyitott szemmel morfondírozott eddigi útjukon, meg hogy mit hozhat a jövő. Nyugodt volt, érezte, amíg összetartanak, a társaságban lakozó erő át fogja őket segíteni a veszedelmeken.

Hamarosan sorban felkeltek a többiek is, ettek egy keveset, majd felcihelődtek, és folytatták útjukat a Sodró vájta üregben. A folyosó kissé összébb szűkült, de sokkal magasabb lett, lámpásaik fénye már egyáltalán nem érte el a főtét. A folyó a mederben heverő hatalmas sziklák miatt tajtékozva, vadul rohant ismeretlen célja felé. Sok helyen a víz teljesen kitöltötte a barlang alját, többször csak a falon lévő keskeny párkányon, a cseppkövekbe kapaszkodva tudtak keservesen előrehaladni. Végül a Sodró óriási kövek között fortyogva végleg eltűnt a folyosót lezáró sziklafal alatt, ahová épeszű halandó be nem merészkedhetett. Amikor látták, hogy előre nem tudnak haladni, visszaaraszoltak az utolsó olyan kiszögelléshez, ahol mindannyian le tudtak ülni.

– Megpróbálok felrepülni a fal mentén – ajánlkozott Libbenő –, hátha van ott valami nyílás, amin tovább tudunk menni.

– Ne te menj! – ellenkezett Szélvész. – Majd én vagy Suhogó.

– Miért ne? Csak mert lány vagyok? – méltatlankodott Libbenő.

– Ne civakodjatok! – csitította őket Odi. – Szélvész, te már voltál felderítő, hagyj valami dicsőséget a húgodnak is!

– Csak féltem, mert szeretem!

Libbenő nem várta meg, amíg valamelyikük még akadékoskodna, letette tarisznyáját, majd lámpását előretartva felszállt. Jó ideig volt el. Szélvész és Suhogó már készülődött, hogy utána menjenek, amikor végre feltűnt. Kifulladva huppant le az aggódva várakozók közé.

– Van fenn egy száraz járat – kezdte, még kicsit kapkodva a levegőt. – Nagyon nehéz odajutni. Nem tudjuk az embereket felvinni.

– Mit javasolsz? – kérdezte Odi.

– Kössük a köteleket össze, mi felszállunk, majd felhúzunk titeket. De most hadd pihenjek egy csöppet!

Meghányták-vetették a dolgot, vajon biztonságban feljuthatnának-e másként, de csak ez tűnt járható útnak. Végül Szélvész és Suhogó felszálltak, Libbenőt meg hagyták pihenni. Fent kikötötték a kötelet, majd sorban felhúzták Odit, Andrást, végül Katicát. Addigra Libbenő annyira összeszedte magát, hogy saját szárnyán jutott fel.

A folyosó, amelynek bejáratánál álltak, nagyjából három ember magas és tíz lépés széles lehetett. Az alját agyag borította, valaha patak folyhatott benne arrafelé, ahonnan jöttek. Itt is láttak cseppköveket, de azok jobbára szárazak és mattak voltak, csak itt-ott csillogott nedvesen a felszínük. A kiszáradt mederben találtak néhány lábnyomot is, először azóta, hogy beléptek a barlangba. Ezek hatalmasak voltak, bármelyikük lába a legkisebbe is kétszer belefért.

Odi és András elindult felderíteni az utat, míg a többiek fáradtan dőltek le pihenni. Pár száz lépés után a járat összeszűkült, és egy hatalmas szikla teljesen eltorlaszolta. Előtte sok lábnyomot találtak, sőt, volt olyan is, amely csak félig látszott ki alóla.

– Valaha ez a szikla nem volt itt, a folyosót át lehetett járni – állapította meg Odi.

– Hívjuk ide a többieket, hátha el tudjuk mozdítani!

Visszatértek barátaikért, majd együtt a sziklafalhoz mentek. Alaposan megvizsgálták, de nem találtak rajta fogást. Nézték közelebbről meg távolabbról is, végül Katica szabályos véseteket vélt felfedezni rajta. Olyan magasan voltak, hogy semelyikük sem érte fel. Szélvész és Suhogó összekapaszkodtak, Odi pedig a vállukra állt, így feje egy vonalba került a rézvölgyi varázskönyvben használt jelekből álló írással, ám hiába nézte, nem jött rá a jelentésére. A szöveg alatt volt hat kicsiny lyuk is, amik egy csúcsára állított hatszögre emlékeztették.

Odi lemásolta a jeleket. Majd mind leültek a rejtvényt vagy útmutatót megfejteni, ám hosszú ideig nem boldogultak vele.

– Mi lenne – kérdezte Katica sok töprengés után –, ha megfordítanánk az írást?

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr627953064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.