Írásaim

Vid Ödön

Az utolsó tűz (1.)

2015. október 23. 16:57 - Vid Ödön

1.

 

Én, Az égből jött isteni úr, az Avanában töltött félszáz esztendő után rövid időre elhagyom a Gámát.

Meghagyom, hogy távollétemben a Tanács kormányozzon, a nevemben, de mindenkor a város érdekében!

Meghagyom továbbá, hogy Nesri, akit a Tanácsban viselt egyéb tisztségei mellett ettől kezdve a Krónikás cím is megillet, a tőlem tanult isteni jelekkel jegyezze fel a város életének legfontosabb eseményeit, a Tanács döntéseit! A feljegyzéseket tartalmazó agyagtáblákat Gurru papjai őrizzék visszatértemig!

Meghagyom továbbá, hogy a Gyógyítás Házának legjobb tanulói közül Talil válassza ki Nesri utódját, aki annak halála után betölti a Krónikás tisztséget! A mindenkori Krónikás hivatalba lépésekor azonnal jelölje ki saját utódját, és haladéktalanul vezesse be őt az isteni jelek tudományába!

 

2.

 

Én, Oddi, Az égből jött isteni úr távozását követő harmincötödik évben, Esra, a Viharisten évnegyedének közepétől folytatom elődöm, Kurkumi, a Krónikás munkáját. Minden erőmmel azon leszek, hogy maradéktalanul teljesítsem Az égből jött isteni úr parancsát. Pontosan feljegyzem majd mindazt, amiről visszatérte után – amit mi, szerény szolgái már egyre türelmetlenebbül várunk – Neki tudnia kell.

Viharisten szokatlanul haragos kedvében van. Nemcsak hogy tíz nappal előbb érkezett, de már tíz napja át kellett volna adnia helyét a gyönyörűséges Eruának. És ezt még tetézi azzal is, hogy sistergő nyilaival napra nap megszórja a Barkan erdeit, a házakat, meg a kikötőben veszteglő hajókat. Az okozott tüzeket vagy semmivel sem oltja, vagy pedig sárfolyamokat hömpölyögtet az utcákon, amik feltöltik az öblöket. Hegyoldalba vágott teraszok csupaszodtak le, évek munkája lett oda!

Korai érkezte alaposan keresztülhúzta sok kereskedő számítását. Számos gályájuk nem futott be, és csak reménykedhetünk hazatérésükben. Idegenek is szép számmal ragadtak itt. Ők türelmetlenül várják haragja csillapodását, hogy végre hazaindulhassanak Bitámiba, Beliszuba vagy Disbe. A Halott Öböl ugyan védelmet nyújt a tenger felől támadó hullámok csapásai ellen, de a végébe kikötött hajók közül jó néhány beleragadt a friss iszapba.

A Tanács ülései lassan másról sem szólnak, csak a károk, a veszteségek számbavételéről. Akárcsak a mai. Bölcs Bogumi, a Tanács vezetője, a szokásos szertartásos üdvözlések után egyenesen Gurru főpapjának szegezte a kérdést:

– Mikor csillapodik le végre Esra?

– Még soha nem maradt ennyi ideig – tárta szét a kezét a tiszteletreméltó Napti. – Bár, mióta a második égi hajó eltávozott, általában hamarabb jön, és később megy, de ez most példátlan. Aggódunk…

– Akárcsak mi! – vágott közbe Vizoru, a hajózás főfelügyelője. – Tucatnyi gályáról semmi hírünk, mégannyit pedig a kikötőben ért kár…

– Még nem fejeztem be! – csattant a főpap hangja. – A szent obeliszk árnyéka nap mint nap eltér a nagy tudású őseink által kijelölttől. Ráadásul a kezdetben parányi különbség évről-évre egyre csak nő. És vele együtt Esra hatalma. Nos, ez az, ami igazán aggodalomra ad okot!

Döbbenten hallgattuk. Bejelentése Vizorut is meglepte, aki hajósként legalább olyan jól ismerte a csillagok járást, mint Gurru papjai. Hát még minket!

– Mi következik ebből? – hebegte nagy sokára.

– Ha így folytatódik – suttogta a főpap –, Esra Nanurral, a Gonosszal szövetkezve felfalja Gurrut és Eruát. És akkor ez a part lakhatatlanná válik.

– Honnan tudod? – tudakolta Kuporri, a kincstárnok.

– Magad is láthatod, mit művelt az idén! Amúgy Az égből jött isteni úr mondta, amikor az eltérést először tapasztaltuk. Tehát, többé ne kérdezzétek, mikor csitul el a vihar, mert lehetetlenség megjósolni!

Viharisten, mintha Naptit akarná megerősíteni, sötétedésig tartó tűzesővel árasztotta el a várost, melyet elviselhetetlen dörgéssel kísért. Csak botor ember megy ki ilyenkor az utcára. A Tanácsban szótlanul, a hallottakat emésztve üldögéltünk.

Hajnalban Esra elvonult, és mindannyiunk örömére Erua elfoglalta a helyét.

 

3.

 

Tíz napja távozott a Viharisten, és ma reggel az utolsó idegen is elvitorlázott. Avana népe szorgosan dolgozik, hogy a károkat helyrehozza. A Halott Öböl kikötőgátját meg kell hosszabbítani, számos kőfalat megerősíteni, majd földdel feltölteni, hogy ismét kertek legyenek belőlük. Szerencsére munkáskézben nincs hiány, maholnap a pusztítás minden nyoma eltűnik. Hajóinkról még semmi hír, de azért reménykedünk, hamarosan mind épségben hazatérnek.

Újabb tíz nap telt el, és ma, a negyedik kettős órában végre kikötött Uszurri gályája. A kapitány haladéktalanul jelentést tett Vizorunak. Azután együtt siettek a bölcs Bogumihoz, aki, miután meghallgatta a tengerészt, sietősen összehívta a Tanácsot.

Szokatlan időpont ez az ülésezésre, hiszen annak megszokott ideje a nappali harmadik kettős óra. A gyülekező tanácstagok találgatták, vajon mi lehet olyan sürgős, hogy egy napon belül kétszer is összejöjjenek, és emiatt félbe kell hagyniuk kedvenc délutáni időtöltésüket.

– Barátaim! Úgy vélem, Uszurri olyan hírt hozott, amelynek megvitatása nem várhat – szólalt meg Bogumi, miután mindenki helyet foglalt. – Kapitány, beszélj!

– Tanácsnok urak… – a tengerész elfogódottan kezdett bele mondókájába –, Viharisten évnegyedét Lailban vészeltem át. Korai érkezése visszakergetett a kikötőbe, ahogyan számos más hajót is. Ötöt Avanából, hármat Bitámiból, ket…

– Ez lenne az a fontos hír, ami miatt nem élvezhetem a kertészkedést? – zsémbelt Ikkenda, az erdők és nyájak főfelügyelője. – Mindegyik hajós szószátyár…

– Barátom, hagyd beszélni Uszurrit! – intette le Vizoru.

– Szóval, ott tartottam, hogy két beliszui és két disbeli hajó is ott ragadt. Azok a pénzéhes abanok persze alaposan kihasználták szorult helyzetünket, a hasznunk java része az ő zsebükbe vándorolt – váltott panaszos hangra a tengerész. – Mindent a szokásosnál drágábban adtak…

– Térj a lényegre! – ezt már a mindig higgadt Bogumi is sokallta.

– Tanácsnok urak, bocsánatotokért esedezem, de egyetlen hangot sem ejtettem ki feleslegesen. Mindezt szükséges tudnotok. De igazatok van, másutt kell kezdenem. Már egy hete kereskedtünk Lailban, mikor egy ismeretlen formájú hajó futott be a kikötőbe. Az óriást csak vitorlák hajtották, evezőknek nyomát sem láttuk. Én magam az átlagnál magasabb vagyok, ám utasai közül a legalacsonyabb is legalább egy fejjel magasodott fölém…

– És vörös a hajuk. – szólt közbe a vén Lagin, a legöregebb tanácsnok, a kertek és utcák főfelügyelője.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr368014901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.