Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (21.)

2015. október 27. 10:39 - Vid Ödön

(az elejére)

– Egy magas szikla, amelyet körbefolyik egy zabolátlan folyó – vágta rá azonnal Cerberos, aki örült, hogy végre valamire tudja a választ. – A sziklán egy héttornyú vár áll. Abban lakik Emerencia, a vasorrú óriás, aki az én gazdám. És ő megtiltotta, hogy ezt valakinek eláruljam.

– Ó, te megint beugrattál! – hirtelen tovatűnt korábbi öröme, és mindhárom feje hangosan zokogni kezdett.

Katica, Szélvész és Odi gyorsan megkerülték, elszaladtak odáig, ahol a keservesen zokogó sárkány már nem érhette el őket.

– Olyan naiv és szerencsétlen szegény Cerberos! – szánta meg Katica. – Nem vihetnénk magunkkal?

Tanakodtak egy kis ideig, végül megegyeztek, hogy tesznek egy próbát.

– Cerberos, ha elengednénk, nem bántanál? – kérdezte Katica kedvesen.

– Szívesen veletek tartanék, mert a gazdám úgyis megbüntetne. Szavamat adom, hogy nem bántalak, amíg ti is rendesek vagytok velem!

– Miért vagy vasra verve?

– Emerencia nem akarta, hogy unalmamban elcsatangoljak. Tudjátok, nagyon egyhangú ám a hidat őrizni. Amióta én itt vagyok, még senki sem jött ide. A fejemben mindig zakatoltak azok a kérdések, amiket fel kellett volna tennem nektek, nehogy elfelejtsem, de már nagyon untam.

– Miért nem égetted le magadról a láncot? – tudakolta Szélvész.

– Mert akkor megperzseltem volna magamat is.

Most már négyen tanakodtak, hogyan lehetne kiszabadítani őt. Nem volt náluk semmilyen szerszám, és bár Szélvész nagyon erős volt, puszta kézzel semmire sem ment.

– Fel tudnád hevíteni egy helyen a láncot? – kérdezte végül Odi Szélvészt.

– Megpróbálhatom. Cerberos, állj úgy, hogy a láncod megfeszüljön, de ne mozdulj, amíg nem szólok!

A sárkány szót fogadott, Szélvész meg elkezdett tüzet fújni közvetlenül oda, ahol a lánc a híd pillérjéhez volt rögzítve. Jó időbe telt, mire a vas vörösen kezdett izzani.

– Húzd meg! – kiáltotta Odi Cerberosnak, aki ugrott egyet előre, mire a lánc szétpattant.

Szélvész teljesen kimerülten roskadt le, a többiek meg köré ültek. Cerberos egy kicsit szomorú volt, mert a jókora lánc még ott volt a nyakán, de legalább nem volt a hídhoz kötve. Odi hosszas keresgélés után talált egy kis mézes süteményt a tarisznyájában, azt odaadta Cerberosnak, aki ettől jobb kedvre derült.

Miután Szélvész összeszedte magát, nekiindultak a hídnak. Cerberos az élre állt, szorgalmasan okádta mindhárom torkából a lángokat, ezért kicsit többet láttak. A híd nagyon hosszúnak tűnt, a szürkeségben nem látszott rajta kívül semmi. Végre felsejlett előttük a vár, a nyitott kapun keresztül bemasíroztak az udvarára.

Várakozásuktól eltérően odabenn nem gomolygott a szürkeség. Ott sem volt teljesen világos, de legalább lámpásaik fényét nem nyelte el semmi. Körbejárták az épületet, mindenhová benéztek a pincétől a padlásig, minden toronyba felmásztak, de senkivel sem találkoztak. Minden helyiség, a lépcsők, az ajtók, az ablakok és a bútorok is hatalmas méretű lények számára készültek.

Akadtak olyan helyiségek, ahol teljesen élethűnek tűnő kőszobrokat találtak. A nagyobbak úgy ötször magasabbak voltak, mint Szélvész. Mindegyik más testtartásban állt vagy ült, a közös bennük az arcukon tükröződő félelem volt.

A várból csak egyetlen út vezetett ki, az, amelyiken a hídról az udvarba beléptek. Úgy tűnt, hogy nagyon régen nem járt ott senki.

Mire visszaértek az udvarra, Katicát és Odit alaposan kifárasztotta a derekukig érő számtalan lépcsőfok megmászása.

– Mikor láttad a gazdádat utoljára? – kérdezte Katica Cerberostól.

– Hú, az bizony már jó régen volt!

– Lehetne kicsit pontosabban?

– Eleinte számoltam az időt, ha lepergett a homokóra, megfordítottam. De nagyon hamar meguntam, meg időnként el is tévesztettem, így hát abbahagytam.

– Van a híd mellett lejárat a szikla aljára? – kérdezte Odi.

– Fogalmam sincs, sohasem jött arról senki.

– Menjünk vissza a barlanghoz, és nézzünk körül, hátha van lefelé valamilyen más út is – javasolta Szélvész. – Ebben az átláthatatlan szürkeségben nem próbálkoznék meg a repüléssel.

Mialatt tanakodtak, egyszerre csak egy tűzcsóva tűnt fel felettük. Hamarosan leszállt az udvarra egy hatalmas seprűn lovagló nő. Amint földet ért, a seprűből kilövellő fénycsóva kialudt. Katicáék csak a derekáig értek a fekete köpönyeget és hozzá csúcsos süvegű fekete kalapot viselő csúf banyának. Egyik kezével szokatlan paripáját tartotta, míg másik kezében egy pálcát, amelynek vége kékesen villódzott.

Amint meglátta az udvaron állókat, habozás nélkül kört írt le pálcájával, és mormogott hozzá valamit. A társaság dermedten állt, csak a fejüket tudták mozgatni.

– Te meg mit keresel itt? – a nő rikácsoló hangon először Cerberosra támadt.

– Emerencia, nem tudtam válaszolni két kérdésükre a háromból. De megszántak, úgyhogy velük tarthattam.

– Te hígagyú, tökkelütött szerencsétlen, neked kellett volna kérdezned! Azután pedig meg kellett volna enned őket! A nevemet meg még egyszer ki ne mondjad, mert kővé változtatlak!

A sárkány a becsmérlő jelzők és a fenyegetés hallatán megint elsírta magát.

– Ti meg kik vagytok, és mit kerestek itt? – fordult most Szélvész felé.

– Kívánunk neked jó napot! Rézvölgyi humkány vagyok – válaszolta óvatosan Szélvész, miközben megpróbált egy lépést hátralépni, de meg se tudott mozdulni.

– Mi pedig bergengóciaiak vagyunk – mondta Odi.

– Vándorúton járunk, mesterséget akarunk tanulni – tette hozzá Katica. – És benned kit tisztelhetünk?

– Enyém ez a vár, amibe ti csak úgy hívatlanul betolakodtatok! Meg is büntetlek benneteket merészségetekért. Hét esztendeig kell nekem szolgálnotok. Ha jól teszitek a dolgotokat, akkor talán megkímélem az életeteket, de ha nem, akkor úgy jártok, mint azok, akiket kőszoborként a várban láthattatok.

– Miért tetted ezt velük? – kérdezte Szélvész.

Csak! Nem tetszett, ahogy viselkedtek. Amúgy mindenkire másért haragudtam meg. Meg most már nem én vagyok a legkisebb és a legcsúnyább! – nézett rájuk diadalmasan.

– Lennél olyan jó, és visszaváltoztatnád őket? – kérlelte Katica.

– Először is: nem vagyok jó, sőt, önfeledten gonosz vagyok, és rendkívül élvezem, ha rettegnek tőlem. Másodszor: ezt a varázst nem lehet addig feloldani, amíg én élek, és én nagyon jó erőben vagyok! – rikácsolta, közben vészt jóslóan kacagott. – Na gyerünk, megmutatom, mit kell tennetek!

Előrement, pálcájával rákoppintott egy helyen a falra, mire egy ajtó tárult fel előttük.

– Indulás előttem – parancsolta –, de ne csináljatok semmi butaságot! Kell a friss munkáskéz.

Lépcső vezetett le egy hatalmas, kör alakú terembe. A fal mentén irdatlan fújtatók sorakoztak, számosat közülük egy-egy odaláncolt, koromfekete óriás hajtott. A terem közepén jókora kályha füstölgött.

– Cerberos, tiéd ez a fújtató – mutatott a legközelebbire, majd pálcájának érintésével odaláncolta.

– Te meg te – mutatott Odira és Szélvészre –, kicsik meg gyengék vagytok ahhoz, hogy egyedül dolgozzatok, így ez lesz a tietek.

– Végül te a kályhából hordod nekik a kormot – fordult Katicához –, hogy szétfújják.

– Ha meg nem sértelek – kérdezte rendkívül udvarias hangon Odi –, megtudhatnánk, hogy mire szolgál mindez?

– Merész vagy, hallod–e! De jókedvemben vagyok, most utoljára nem büntetlek meg, sőt, válaszolok is. Ebből lesz a szürke felhő odakint, hogy végre fel tudjak repülni a hegy tetejéig. No, de több kérdésetek már ne legyen, dolgozzatok szaporán! – emelte fel fenyegetően pálcáját Emerencia.

Odiék egyelőre nem tudtak mást tenni, nekifeszültek a masinának, Katica meg elkezdte talicskázni a kormot, amit azután betettek a fújtatóra szerelt dobozba. A fújtatók falból kinyúló vége a kormot szétszórta a levegőben. Keserves munka volt nagyon, hamarosan ők is feketéllettek, csak a szemük fehérje világított.

Egy idő után Emerencia még egyszer megfenyegetett mindenkit arra az esetre, ha nem dolgoznának elég szorgalmasan, majd felment a lépcsőn, és kívülről úgy becsapta az ajtót, hogy csak úgy döndült.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr898025784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.