Írásaim

Vid Ödön

Az utolsó tűz (2.)

2015. október 30. 16:47 - Vid Ödön

(az elejére)

– Pontosan… de honnan tudod? – meresztett nagy szemeket Uszurri.

– Ez most nem érdekes – legyintett azonnal Bogumi –, folytasd a történeted!

– Szóval… mindenki meglepődött, amikor először megpillantotta őket. Öt vagy hat kereskedő érkezett, és velük több katona meg tengerész, mint a mi hajóinkon együttvéve. Magasak, testesek voltak, és bármelyik laili előkelőségnél díszesebb ruhát viseltek. Ha egy kalmár partra szállt, legalább tucatnyi, alaposan felfegyverzett katona kísérte. Arcukról lekicsinylést, megvetést olvashattunk le, felsőbbrendűnek tartották magukat. A beszédüket senki sem értette, és ők sem beszélték sem az abanok, sem a mi nyelvünket. Idegenek előtt soha egyetlen szót sem váltottak egymás között. A kereskedők mindig csak mutogattak, míg kísérőik unottan várakoztak. Bár igyekeztek palástolni, azért mindent úgy vettek szemügyre, mintha rá akarnák tenni a kezüket.

Uszurri kis szünetet tartott, a tanácsnokok pedig feszülten várták a folytatást.

– Csak szövettel kereskedtek, és csakis a városiakkal. Az avanai kelme finomsága meg sem közelítette az övékét. Szerencse, hogy mi előbb értünk oda, különben egyetlen tenyérnyit sem tudtunk volna a rakományunkból eladni. Fegyvereik, eszközeik vasból készültek, és azokból semmit sem bocsátottak áruba. Még akkor sem, amikor az elhúzódó viharok miatt már alig volt mit enniük. Ezt onnan tudom, mert mikor kényszerűségből visszafordultunk, mellettük horgonyoztunk le, és így sokszor láttam, ahogyan élelmet próbáltak vásárolni. A kapzsi abanok, azt hiszem, ezt már említettem, persze felverték az árakat, hát én is megpróbáltam velük üzletelni. Gondolom, nem lepődtök meg, hogy sikertelenül. Igyekeztem minél többet ellesni tőlük. Ha csak tehettem, az éj sötétjében a palánk takarásában órákig hallgatóztam. Sajnos, ugyanúgy egyetlen szavukat sem értem, mint amikor először megláttam őket. Azután elcsitultak a viharok, és én siettem haza, hogy hírt adjak az idegenekről.

– Köszönjük, Uszurri! – mondta Bogumi. – Értékes szolgálataidért Kuporri holnap kimér a Palota kincstárából négy kagyló aranyat, amiből kettőt, szokás szerint, ossz szét a legénységed között! Távozz békével, barátom!

A kincstárnok, aki általában már egyetlen karika arany kiadása ellen tiltakozni szokott, most, meglepetésemre, bólintott. Néhány percig mindenki szótlanul, összeráncolt homlokkal bámult maga elé. Én, mivel csak nemrég veszek részt a Tanács ülésein, és nem tisztem véleményt nyilvánítani, értetlenül néztem őket. Valamiről tudnak, amiről én nem…

– Oddi – törte meg a csendet Bogumi –, szó szerint jegyezd fel, amit ma hallottál! Barátaim, holnap a megszokott időben találkozunk.

 

4.

 

Reggel Bogumi, aki rendszerint elsőként érkezett, most Napti mögött utolsóként lépett a terembe. A főpap egy többszörösen átkötözött, Az égből jött isteni úr pecsétjével lezárt, a legerősebb vitorlavászonból készített, lapos csomagot cipelt, amit letett elém.

– Óvatosan bontsd ki – utasított a Tanács feje –, és olvasd fel a tartalmát!

A nehéz csomagban ezek szerint agyagtáblákat fogok találni. De a mérete és a súlya mást sugallt. A megilletődöttségtől reszkető kezekkel vágtam el a zsinórokat. A tanácsnokok feszülten figyelték a mozdulataimat. Széthajtogattam a megfakult vásznat, amit akkor szőhettek, amikor én a világra jöttem. Aranytábla bukkant elő, rajta sűrű sorokban álltak a napi munkámban használt isteni jelek.

Sokáig bámultam az írást. Bár minden szavát pontosan felismertem, mégis nehezemre esett őket hangosan kimondani. A bölcs Bogumi olvasott az arcomra kiülő érzelmekben, és türelmesen várt, akárcsak a többiek. Nagy nehezen összeszedtem magam, és lassan tolmácsolni kezdtem az Ő üzenetét, ki az égből jött hozzánk, és oda is távozott.

„Ha nem puszta kíváncsiságból bontottátok fel ezt a csomagot, akkor találkoztatok a vöröshajúakkal, Enit népével. Remélem, hogy ez Avanától távol történt, és vérontás nélkül zajlott le.

Én csak keveset tudok ezekről az emberekről, akik Lalla fiainak nevezik magukat. Veletek szemben, kik Habamuban, Gurruban és a többi istenetekben hisztek, ők egyetlen, ámde kegyetlen istent félnek. És mindenkit, aki nem benne hisz, barbárnak tartanak. Először a kereskedőik jönnek, majd hamarosan követik őket a hódító hadak. Lételemük az istenük dicsőségét hirdető harcban a lenézett népek leigázása, és gazdagságának növelése.

Láttátok hajóikat, fegyvereiket. A tieitek, bár már sokat fejlődtek, eltörpülnek az övék mellett. Mikor elmentem, az egész Gámán csak Avana ismerte a lőpor titkát, és szeretném, ha ez még mindig így lenne. Ez ugyan megnehezíti ellenségeitek dolgát, de a végső győzelmetekhez kevés. Ők már most egy egész földrészt birtokolnak, míg ti csupán egy keskeny tengerparti sávot, amit ráadásul Esra és Nanur egy idő óta lakhatatlanná akar tenni.

Alig pár év múlva a vöröshajúak már rátok fognak támadni, miután megvetették lábukat az abanok földjén, és megszállták Dist, meg Gir-Dint. Ámbár az is lehet, hogy ezen a parton először Hemtit ostromolják meg. Akár így, akár úgy, a Tenger Fiainak királyságai mind sorra kerülnek. Ez ellen az Avana Tanácsa által befolyásolt városok hajóhadának egyesítése felesleges. Csak azt érnétek el vele, hogy a települések többsége könnyebb préda lenne.

Tehát itt az ideje, hogy amint azt egykoron a dicsőséges Vaspana király tette, Avana népét új lakhelyre vezessétek. Távolra a tengertől és a vöröshajúak közvetlen fenyegetésétől. A Barkan és a Fekete hegyek között elég a hely. Ott a naunikkal szövetségben, együtt élhetnétek, ráadásul jobban is védhető, mint a tengerpart. A mesterségek terén felhalmozott tudásotok jó tárgyalási alap lehet, hogy bizonyos területeket átengedjenek, és közösen védekezzetek a támadók ellen. Mihelyt sikerül megegyeznetek, kezdjétek meg az áttelepülést, hogy amikor Lalla fiai megtámadják Avanát, egyetlen csatára kerüljön csak sor. Ha ekkor a vízvezetéket, a teraszokat, az üres épületeket leromboljátok, a kincsekre áhítozó sereg valószínűleg visszavonul. Majd amikor legközelebb jönnek, Esra és Nanur már bevégezte dolgát, és ők csak értéktelen, lakhatatlan sivatagot találnak. Így ti meg az utódaitok még jó darabig élhettek, hol nyugalomban, hol harcolva. Valamikor majd Lalla fiai is megértik, hogy nem a hódítások által lesz naggyá egy nép meg az istene. A béke sokkal boldogabbá tesz!

Nem kérem, hogy ezt az utolsó tanácsomat megfogadjátok. Csupán annyit szeretnék, a Krónikás végezze tovább a munkáját, ameddig csak lehetséges. Ha majd itt lesz az ideje, visszatérek. Gurru templomának rejtekén keresni fogom a táblákat, hogy megtudjam, hogyan döntöttetek.

Az égből jött isteni úr”

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr288036830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.