Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (23.)

2015. november 13. 16:54 - Vid Ödön

(az elejére)

Ébredés után Bonifác vezetésével a vendégek végigjárták a völgyet, amely útikalauzuk szerint már eredeti szépségében pompázott. Az Ezüst–folyó méltóságteljesen hömpölygött a völgy közepén, míg hét vízesésen keresztül el nem érte a tengert. Partján virágos rétek, a hegy lábánál pedig sűrű erdők voltak. A zuhatagok felett szivárvány ragyogott a napfényben, a hatalmas víztömeg hangos robajjal hullt a mélybe, az utolsó egyenesen a tengerbe.

A humkányok kiszálltak a tenger fölé. Hamarosan csalódottan tértek vissza, hatalmas hullámok ostromolták a hegy lábát, talpalatnyi helyet sem találtak, amire le lehetett volna szállni, vagy a vízesés mellett leereszkedni.

– Meg tudod mutatni a helyet, ahol Emerencia a varázspálcát találta? – kérdezte Odi Bonifáctól, miközben leültek pihenni az utolsó vízeséstől nem messze.

– Nem! De mintha azt mondta volna, hogy egy zuhatag mögötti üregben hevert.

– Visszafelé nézzünk be mindegyik mögé! – javasolta erre Odi. – Hátha találunk valamit, ami segít a varázs feloldásában.

Így is tettek. A vízesések mögé nem volt egyszerű bemenni, ugyanis a lezúduló víz félelmetesen morajlott, az alján lévő medence vize a sziklafal tövében vadul örvénylett. A felcsapódó permettől pillanatok alatt teljesen átázott rajtuk minden. Az első kettő mögött nem találtak semmit, de a harmadiknál örömmel fedeztek fel egy üreget.

Mind betódultak, éppen hogy elfértek. Hátul a falba vésett verset láttak, alatta egy faragott párkányon hatalmas jogar, mellette egy kicsiny, kőből csiszolt gyűrű hevert. Bonifác megrendülten nézett körül, szeme könnybe lábadt.

– Az Igazság jogara és a Sors gyűrűje – mondta ünnepélyesen. – Őseink csinálták a ködbe vesző távoli múltban. Én csak hallottam róluk az apámtól, ő meg az ő apjától, de látni egyikünk sem látta soha. Állítólag mindnek hatalmas ereje van.

Együtt kántálták a falba vésett sorokat:

 

Kezedben a pálca,

tied a hatalom,

használd azt csak jóra,

s meglesz a jutalom.

 

Nálad van a jogar,

igazságot tehetsz,

ne legyen perpatvar,

s megbecsült úr lehetsz.

 

Ujjadra húzz gyűrűt,

sorsot átbillenthetsz,

bú helyébe derűt,

s boldog éltet vihetsz.

 

Egy dolgot választhatsz,

ám vigyázz magadra,

sokáig úgy élhetsz:

ne használd gonoszra!

 

– Három tárgyról van szó, hol lehet a pálca? – morfondírozott Libbenő.

– Az volt a Hatalom pálcája. Sajnos Emerencia találta meg, aki nem törődött az intelemmel, és zsarnokként használta.

– Ezért változott kővé, amikor leöntöttem? –faggatta Bonifácot Katica.

– Igen! Meg azért is, mert előtte kimondtad a nevét. A gonosz nem szereti a nevét hallani, csökken tőle az ereje.

– És mi lett volna a jutalma, ha a jó utat választja?

– Azt csak sejthetem. Valószínűleg a szeretetünk és megbecsülésünk. Meg az öröme, hogy hatalmában áll jót tenni.

– A Sors gyűrűje segíthet a kővé változtatott óriásokon? – érdeklődött most Odi.

– Talán! Ha akadna valaki, aki az ujjára tudná húzni.

Sorban mindenki felpróbálta a gyűrűt. Csak Katicára illett, a többieknek még a kisujja sem fért bele. Amint az ujjára került, a gyűrűn vésetek ragyogtak fel, és aranyló fény burkolta be a testét.

– Odi, te meg vedd kezedbe az Igazság jogarát! – kérte Bonifác.

– Inkább téged illet az! – tért ki elfogódottan Odi a megtiszteltetés elől. – Te vagy itt a király, tégy te igazságot!

– Igazságod lehet, elfogadom!

Kezébe vette a jogart, mire az a szivárvány színeiben kezdett pompázni.

Bizakodva indultak tovább. Útközben a vers értelmén töprengtek, meg azon, hogy hová vezet a hatalommal párosuló gonoszság.

A várban mindenki csodálkozva nézte Katicát és az őt beburkoló fényt. Odalépett az első kőszoborhoz, és a szíve fölé tette a kezét. Kisvártatva a szobor arca kezdett kipirosodni, és társai nagy örömére hamarosan megelevenedett. Ezután Katica körbejárt, hogy sorban életre keltse az elvarázsolt óriásokat, közben a gyűrű fénye egyre halványult, és már alig pislákolt, amikor végezetül Emerenciához akart lépni.

– Várj – állította meg Bonifác –, nézzük, milyen igazságot szolgáltat a jogar!

Felemelte az Igazság jogarát, és megérintette vele a szobrot, ami egyetlen hatalmas sóhajjal porrá omlott.

– Véssétek eszetekbe – kiáltotta most fennhangon Bonifác –, ki gonoszságból vagy kapzsiságból hatalomra tör, végül elbukik, és porrá lesz!

A Vízesések völgyének népe nagyon örült, hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba. A rokonok, jó barátok boldogan ölelték keblükre egymást.

– Én elzárom a jogart, de a gyűrűt tartsd meg, mert most már örökre téged illet – mondta Bonifác Katicának. – Nagy jót tettél velünk, sohasem fogunk elfeledni. Legyetek a vendégeink, amíg csak akartok, bár tudom, hogy nem igazán kényelmes itt nektek.

Katica illendően megköszönte a szívélyes meghívást, majd társaival kissé félrevonult megbeszélni, mitévők legyenek. Kipróbálta a gyűrű erejét Cerberoson is, de nem volt semmi hatása, annyit ért csak el, hogy annak fénye teljesen kihunyt.

– Nos, a tenger felé nem mehetünk – gondolkodott hangosan Szélvész –, mert ha nem találnánk időben valami lapos helyet, ahol leszállhatnánk, belezuhannánk a tengerbe, és végünk lenne.

– A hegyeket se tudjuk átrepülni – fűzte tovább a gondolatot Libbenő –, azok itt is legalább olyan magasak, mint odahaza.

– Nem marad más hátra – javasolta Odi –, menjünk vissza a barlangba, oda, ahol a nagy vízesésnél az az oldalág becsatlakozott. Az a víz valahonnan jön, hátha arra eljutunk Tündérkertbe.

– Induljunk már holnap reggel! – sürgette társait András. – Már alig várom, hogy tündérekkel találkozzak.

Cerberos nagyon örült, hogy végül nem három, hanem hat baráttal vághat neki az útnak, amelynek végén reményei szerint megtalálhatja apját, és visszanyerheti eredeti alakját.

Visszamentek Bonifáchoz, és elmondták neki, hogyan döntöttek. A király nem ellenezte a dolgot, hanem hívta őket, mulassanak együtt a vár népével. Az aznapi lakoma bőséges és nagyon finom volt, mellé jó borokat ittak. Zenészek is kerültek, így a végén mindenki táncra perdült. Persze az óriások vigyáztak, nehogy megmentőiket összetapossák, vagy összenyomják, hiszen azok eltörpültek mellettük, Katicát meg Libbenőt Bonifác is megtáncoltatta: felemelte őket a földről, és forgott velük a zene ütemére, ahogy a szülők kisgyermekeikkel szoktak táncot lejteni.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr748076296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása