Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (26.)

2016. január 02. 11:36 - Vid Ödön

(az elejére)

A Tündértanács

A nap már jókora utat megtett az égen, amikor Bölcsesség magához hívta a Tündértanács tagjait és Odiékat. A tanácsnak a királyon kívül még hat tündér volt a tagja, köztük az, aki előző nap fogadta őket.

– Gyermekeim! – kezdte, meghatott hangon, beszédét Bölcsesség. – Itt az ideje, hogy komoly dolgokról beszéljünk. Még egyszer köszönöm nektek, amit leányomért, Reményért tettetek. Becsülettel kiálltátok az igaz barátság próbáit, nagyszerűen helyt álltatok egymásért. Erre Tündérkert valamennyi lakója mindig emlékezni fog, ugyanis, még a mai napon, a palota elé tetteteket ábrázoló szoborcsoportot állítunk. És most szóljatok sorban, hogyan gondoljátok a jövőt!

András és a humkányok egymásra néztek, majd András, mint Rézvölgy ügyének szószólója, beszélt elsőként.

– Király uram, tisztelt tanács! – kezdte a helyzethez illő megszólítással. – Odi tegnap esti elbeszéléséből már tudjátok, Rézvölgy népét nagyon bántja, hogy tündér testvéreink egykor elhagyták szülőföldjüket. Mindannyiunknak, akik ott születtünk és élünk, nagyon hiányoznak, várjuk őket vissza szeretettel. A törpék azóta dolgoznak azon, hogy tündéreink könnyeit összegyűjtsék. Mi hoztunk is magunkkal egyet-egyet az útra, hogy bizonyságát adjuk ennek, de sajnos odalettek, amikor a barlangi medencébe helyeztük őket.

– Helyesen tettétek! – szólt közbe Bölcsesség. – A barlang kijáratát belülről csakis így lehetett kinyitni. Ez is próbatétel volt, hogy megvan–e bennetek a kellő bölcsesség a megoldás kulcsának megleléséhez, meg le tudtok–e mondani számotokra becses tárgyaitokról céljaitok elérése érdekében. De folytasd, fiam!

– Tisztelettel kérjük hát, hogy tündéreink térjenek vissza hozzánk, és éljünk megint együtt úgy, ahogyan annak előtte tettük!

– A Tündértanács tudatni fogja kéréseteket minden tündérrel. De mindenki maga fogja eldönteni: vajon elfogadja a hívó szót, és hazatér ősei földjére, vagy itt marad.

A tanács tagjai egyetértően bólogattak.

– Lenne még egy személyes kérésem is – folytatta András. – Tegnap azt mondtam: feleségül venném Cerberost, a háromfejű sárkányt, és soha, semmilyen körülmények között el nem hagynám. Szeretném ezt a fogadalmamat, a megváltozott körülmények ellenére is, megerősíteni. Ha király uram feleségül adja hozzám Reményt, akkor én életem végéig őmellette jóban-rosszban kitartok, és igaz szerelemmel fogom szeretni!

Bölcsesség elégedetten mosolygott erre a beszédre, Remény pedig boldogan nézett először Andrásra, majd az apjára.

– Édesapám, adja ránk áldását!

– Ezt alaposan meg kell hánynom-vetnem édesanyáddal is. Erről majd később, szűk körben beszélünk.

– És most mondjátok, hogy veletek mi legyen! – fordult Katicához és Odihoz.

Erre ők néztek egymásra, majd Odi állt fel.

– Király uram és tisztelt tanács! – követte András példáját. – A mi utunk még nem ért véget. Először meg kéne találnunk a Vízesések völgyéből elmenekült óriásokat az örömhírrel, hogy hazamehetnek. Azt hittük, hogy itt lesznek, mert még senki sem hallott róluk a Kristályhegyen túl, és a Rézvölgyben sincsenek. Ha tudnak valamit róluk, kérem, igazítsanak minket útba.

– Itt soha sem jártak óriások, sajnos máshol kell őket keresnetek – sajnálkozott Bölcsesség.

– Kár! No, de sebaj, csak megtaláljuk őket valahol – folytatta bizakodva Odi. – Ha majd az óriások dolgát sikerül elrendeznünk, szeretnék családot alapítani. Szerelmes vagyok Katicába. Fel akarom keresni a szüleit, hogy illő módon megkérjem a kezét, majd a szüleimet, hogy az ő áldásukat is bírjam. Utána letelepednénk, én fogadós lennék, Katica pedig gölöncsér, ebből szeretnénk tisztességgel megélni, szüleinket öreg korukra jól tartani.

Erre meg Katica bólogatott nagy egyetértéssel.

– Dicséretes céljaitok vannak – fejezte ki elégedettségét Bölcsesség, miközben a tanács többi tagja is helyeselt –, segíteni fogunk, hogy azok megvalósulhassanak.

– Most menjetek, várnak már a szobrászok! András, Remény, ti este kaptok választ – zárta be az ülést a király.

Kézfogó

Kora este, jóval vacsora előtt Bölcsesség és Jóság magához hívatta Andrást és Reményt.

– Beszéltünk házassági tervetekről édesapáddal. Tudod-e, hogy mivel jár, ha nem tündérhez mész feleségül? – kérdezte Jóság a leányától.

– Remélem, ugyanannyi boldogsággal, mintha tündérhez mennék!

– Ez sajnos nem ilyen egyszerű. Te legalább ötször olyan hosszú életet élhetsz, mint a párod, fiatalon özvegyen fogsz maradni. Ez talán a kisebbik baj lenne, mert még találhatsz majd magadnak párt.

– Nem akarok másik párt! – mondta eltökélten Remény. – Mi lehet a nagyobb baj?

– Születendő gyermekeitek előreláthatólag nem lesznek tündérek, a vegyes házasságokból csak elvétve születik tündér. Így őket is korán elveszítheted, ami egy szülő számára nagyon nehéz.

– Mit szólsz ehhez, kedvesem?

– Szívemből szeretlek, mást nem is akarok szerelemmel szeretni, ameddig csak élek. Azonban örökre boldognak szeretnélek tudni. Nem akarom, hogy életed jelentős részében bánkódj, mert gyermekeid korán meghaltak.

Remény nem habozott:

– Drága szüleim, én is teljes szívemből szeretem Andrást, és boldogan vállalom, amit a sors rám fog mérni.

– Gondold meg jól a dolgot, leányom! – kapcsolódott a beszélgetésbe Bölcsesség. – A mai döntésed egész életedre kihatással lesz, hirtelen fellángolásból ne dönts!

– Van még más is! – folytatta Jóság. – Tündérkertben csakis mi, tündérek lakhatunk. Egyéb lények csak rövid ideig vendégeskedhetnek itt. Ha nem közülünk valóval házasodsz, neked a férjedet kell követned, és évente egyszer, legfeljebb hét napra térhettek ide vissza.

– Nem tudtok szerelmemtől és elhatározásomtól eltántorítani! Ha András sem hátrál meg, akkor a felesége leszek, bármi is történjen ezután.

– Drága szerelmem! Leghőbb vágyam, hogy a feleségem legyél. Kedves Jóság, tisztelt Bölcsesség, kérem, adják ránk áldásukat!

– Egyik szemem sír, a másik meg nevet – adta be végül a derekát Bölcsesség. – Legyetek hát egymáséi, éljetek boldogan! Még ma megtartjuk az esküvőt, mert pár nap múlva távoznotok kell innen, különben egész további életetek szomorúságban telik el.

A szerelmesek boldogan összeölelkeztek, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolták egymást.

– Nem lehetne ma csak a kézfogónkat megtartani? – kérdezte András. – Szeretném, ha a szüleim is megáldanák házasságunkat. Megtisztelnének, ha elkísérnének minket Rézvölgybe, hogy ott üljük meg a menyegzőt. Jöhetnének a hajdani rézvölgyi tündérek is, hátha végleg ott maradnak.

Tetszett nekik András javaslata, az örömszülők beleegyezően bólintottak.

Estére megint összegyűltek a díszteremben. Mielőtt asztalhoz ültek volna, a királyi pár magához intette Reményt és Andrást.

– Tündérkert lakói és kedves vendégeink! – Bölcsesség ünnepélyes, a meghatottságtól el-elakadó hangon szólt a várakozókhoz. – Leányom kezét ma az illendőség szabályai szerint megkérte András, Rézvölgy emberkirályának fia. Remény boldogan fogadta a kérést, ezért frigyüket feleségem és jómagam is támogatjuk.

Hallgatósága lelkesen éljenezte meg a bejelentést, bár egyébként mindenki nagyon visszafogottan viselkedett.

– András kérésére az esküvőre Rézvölgy királyi kastélyában fog sor kerülni – folytatta a király, miután az üdvrivalgás elült. – Holnap kíséretemmel útra kelünk, hogy a jegyespárt és barátaikat hazakísérjük.

– Rézvölgy királyai nevében – vette át a szót András –, mindenkit, aki valaha Rézvölgyben élt, vagy annak a leszármazottja, ősi szokásaink szerint, tisztelettel meghívok, hogy vegyen részt az esküvőnkön.

Miután András is befejezte mondókáját, a királyi pár magához ölelte a jegyeseket, majd sorban mindenki sok boldogságot, hosszú életet és bőséges gyermekáldást kívánt nekik.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr428225202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.