Írásaim

Vid Ödön

Mesevilágban élni (30.)

2016. február 13. 14:19 - Vid Ödön

(az elejére)

– Hű, a nem jóját! – kiáltott fel Odi. – Katica álma megint teljesült, beomlott a barlang egy része. Erre bizony nem tudunk menni!

– Mi lesz a patakkal? – mutatott András az egyre duzzadó vízre.

– Ne aggódjatok! – nyugtatott mindenkit Csiribí-Csiribá. – Előbb-utóbb ismét megtalálja az útját a kövek között. De ember a mi életünkben már nem fog errefelé kijutni Rézvölgyből.

– Most mihez kezdünk? – kérdezte Katica Oditól.

– Próbáljunk meg a tavon átkelni! Valahol csak vége lesz, és ott talán át lehet jutni a Kristályhegyen is. De szeretném, ha erre az útra nem kísérnél el!

– Arról szó sem lehet! – csattant fel habozás nélkül Katica. – Vagy együtt megyünk, vagy együtt megyünk!

– Arra nem is gondoltatok – szólt közbe András –, hogy itt maradjatok nálunk, és itt legyetek boldogok?

– Igazán rendes vagy! De mindketten szeretnénk viszontlátni a szüleinket. Ti itt éltek velük, Remény és Tündér Margit kivételével nektek ilyen kérdésben nem kellett döntenetek.

Libbenő és Suhogó egymásra néztek, és mindketten mosolyogva bólintottak.

– Mi erre az útra is elkísérünk! – mondta kettejük nevében Suhogó.

– Jól meggondoltátok? – kérdezte Katica. – Lehet, hogy soha többé nem juttok haza Rézvölgybe.

– Igen! – vágta rá Libbenő –, Tudom, hogy az út végén boldogság vár ránk!

– Hát, akkor már csak az a kérdés, hogyan győzitek le a tavat – morfondírozott András.

– Ha segítetek – válaszolt Odi –, építhetnénk rönkfákból tutajt. Azon négyen biztonságosan átevezhetnénk a tavon.

– Micsodát építenél? – csodálkoztak rá többen is.

– Tutajt. Az is egy úszó alkalmatosság, csak egyszerűbb, mint a hajó. Ha árbocot és vitorlát is szerelünk rá, kedvező szél esetén még eveznünk sem kell.

– És te tudod, hogyan kell megépíteni?

– Nevelőapám révész volt, többször is segítettem neki a javításoknál. Remélem, eleget tanultam!

Tutajozás

Odi Csiribí-Csiribá, András és Szélvész segítségével néhány nap alatt összeszedett mindent, ami a tutaj építéséhez és az utazáshoz kellett. Kiválasztottak hét szép szál fenyőt, amiket a humkányok felrepítettek előbb a Tükörfal tetejére, onnan meg le a tóra, ott pedig vastag kötelekkel szorosan egymáshoz erősítették őket. Erre az alapra azután keresztben deszkákat kötöztek, hogy az utazók kényelmesen tölthessék majd az időt. Közepére árbocot állítottak, meg faragtak két evezőt és kormánylapátot is. A tündérek a legfinomabb, eltéphetetlen kelméből varrták a vitorlát. Nem telt bele egy hét sem, és készen állt az útra a legpompásabb tutaj, amit valaha Mesevilágban építettek.

Az indulás előtti este Katica, Odi, Libbenő és Suhogó számára nagy búcsúlakomát szervezett Szélvész és András. Ott volt az udvar apraja-nagyja, hogy megint búcsút vegyenek az útra kelőktől. Mindenkinek volt hozzájuk egy kedves szava, mosolya és jó tanácsa.

Másnap korán reggel kerekedtek fel. A Tükörfal tetejére már csak Szélvész és András a párjaikkal, Csiribí-Csiribá meg néhány humkány kísérte el őket. Este letáboroztak a fal tetején. Tüzet gyújtottak, és éjfélig beszélgettek mellette. Röpült az idő, nemsokára mindnyájan elálmosodtak, és nyugovóra tértek.

A hajnal hamar eljött. A maradók elbúcsúztak az indulóktól, majd Odi Suhogó, Katica pedig Libbenő hátán ereszkedett le a tutajra. Elhelyezkedtek, eloldották járművüket a sziklafaltól, és nekivágtak a végeláthatatlan víznek. Egy darabig még látták a fal tetején integető barátaikat, ám nemsokára belevesztek a messzeségbe.

A vizet könnyű szellő borzolta, amely egyenletesen fújt a Tükörfal felől. Kifeszítették a tutaj vitorláját, rábízták magukat a szélre. Bár az út eseménytelen volt, az első nap gyorsan eltelt. Jobbról-balról a beláthatatlanul magas hegyek komoran vették körbe a tavat. Sehol egy hasadék, vagy nyílás, ahol a hegyen átjuthattak volna. A napot beszélgetéssel töltötték, nem sok dolguk akadt az egyenletes szélben a tutaj irányításával. Mielőtt a nap lenyugodott volna, Libbenő és Suhogó magasra röppentek, de a láthatárig semmi sem törte meg a táj egyhangúságát.

Úgy döntöttek, napnyugtától napkeltéig felváltva őrködnek, ha valami eléjük kerülne, időben felkészülhessenek a kikerülésére vagy a kikötésre. Az éjszaka nyugalomban telt, aztán a következő nap is. Meg még négy másik nap és éjszaka. Mindig ugyanazok a meredek sziklafalak, a lágy széltől egyenletesen úszó tutaj, de ezen kívül semmi hang, semmi látnivaló. Nem tudták eldönteni, sokat haladtak-e vagy keveset, mert nem akadt egyetlen támpontjuk sem. A nap járása csak azt mutatta, hogy még mindig keletnek tartanak.

Már mindent elmeséltek magukról, eddigi életükről, terveikről, feltették az összes találós kérdést, amit valaha is hallottak, elénekelték az összes nótát, amit ismertek. A végén már csak hallgattak órákon keresztül. Ételre–italra nem volt gondjuk, az elemózsiás táska minden jóval ellátta őket, de az eseménytelenség egyre nyomasztóbbá vált.

A hetedik nap is úgy indult, mint az előzőek. Illetve, nem egészen. A nap nem pontosan előttük kelt fel, az éjszaka ezek szerint kissé északnak fordulhattak. Ahogy szokták, a két humkány felreppent, hogy körülnézzenek. Ám most mást is láttak, nem csak a semmibe vesző kék vizet és a meredek sziklákat.

– Valami van előttünk. Minden ködbe vész a távolban, csak valami pöttyöt láttunk a tó közepén – számolt be izgatottan Libbenő. – Később majd megint előre repülünk, hogy megtudjuk, mi az ott.

Türelmetlenül várták, hogy végre annak a rejtélyes pontnak a közelébe érjenek. Hol Suhogó, hol Libbenő szállt fel körülnézni, de jó sokáig semmi változást nem érzékeltek. Azután a ködfal már a tutajról is látható volt, és egyre erősödő zúgást hallottak. Ekkor a humkányok megint felreppentek, de hamar visszatértek:

– Gyorsan szedjetek össze mindent, és üljetek a hátunkra! – kiabálta már messziről izgatottan Libbenő.

Katica és Odi, látván a humkányok idegességét, addig nem kérdeztek semmit, amíg a levegőbe nem emelkedtek. Onnan már ők is látták, mi várt volna rájuk, ha a tutajon maradnak. A tó egy vízeséssel ért véget, a víz dübörögve bukott alá a beláthatatlan mélységbe. De nem a felcsapódó pára alkotta a körös-körül mindent beborító, átlátszatlan ködöt, az ki tudja, miből állt. A semmiből csak egyetlen bérc meredt ki, az alja annak is beleveszett a ködbe. Erre szálltak le, közben a lezúduló víz magával rántotta a tutajukat.

A Világ végén

Menedékük magányosan meredezett. Nem volt nagy, talán száz lépés széltében meg hosszában. Katicáék a lenyugvó nap fényében látták, ahogy a tó vize megállíthatatlanul zuhog alá, míg minden más beleveszett a ködbe.

Az orom tetején néhány csenevész bokor között egy csukott ajtót láttak, amely csak úgy állt ott díszes kőkeretében. Előtte egy ősz öregember ücsörgött, fejét két kezébe hajtva meredt rá.

Odamentek hozzá, köszöntötték illendően.

– Hát ti mit kerestek itt, ahol a madár se jár? – kérdezte a vénség úgy, mint akinek minden mindegy, de azért nem akar udvariatlan lenni.

Elmesélték neki: kik ők, honnan jöttek, meg hová szeretnének eljutni.

– Hát, innen nem vezet út sehová, ez a Világ vége – mondta rezignáltan az öreg. – Én itt vegetáltam át az életem nagy részét, rajtatok kívül se egy állat, se egy madár nem vetődött erre.

– És te hogy kerültél ide? – kérdezte kíváncsian Katica.

– Hosszú sora van annak, sokáig tartana, amíg elmesélném. Már sötétedik, ha van mit ennetek, egyetek, aztán legjobb, ha kialusszátok magatokat. Én már túl vagyok a vacsorán, minden bogyót megettem, ami ma a bokrokon termett.

Hiába noszogatták az öreget, az hajthatatlan maradt, nem szólt aznap este hozzájuk. Lefeküdtek, de a hét napos folytonos ringatózás után fura volt szilárd helyen aludni. Alig várták, hogy megvirradjon, és végre megismerjék az öreg történetét.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr468387230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.