Írásaim

Vid Ödön

Az utolsó tűz (6.)

2016. február 20. 22:18 - Vid Ödön

(az elejére)

6.

 

Miután Bogumi átnézte és jóváhagyta beszámolómat a nauniknál tett utunkról, lemásoltatta és szétküldte a tanácstagoknak azzal, hogy két nap múlva a szokásos időben akar róla tanácskozni. Az írnokoknak és nekem is szigorúan meghagyta, hogy senkivel sem beszélhetünk a történtekről.

Az Avana jövője szempontjából sorsdöntő ülést Bogumi nyitotta meg:

– Barátaim! Mielőtt megvitatnánk a naunikkal kötendő szerződést, néhány fontos dolgot még el kell mondanom, amikről eddig Oddi sem tudott. És ezek egyelőre csakis rátok tartoznak!

Szavai szíven ütöttek, hiszen szinte mindvégig mellette voltam. Feszülten figyeltem, akárcsak a többiek.

– Nos – folytatta –, azon a környéken, ahová átköltöztethetjük a várost, majdnem minden anyagot megtaláltam, amit ma használunk. Só, szóda, salétrom, kén, ón biztosan rejtőzik a szurdokokban meg az üregekben. A Barkanból fejthetünk követ, a sivatag homokja kimeríthetetlen, a domboldalak alkalmasnak tűnnek szőlő ültetésére, a mezők pedig köles termesztésére. Vízben nincs hiány, és Nanur sem küld olyan forróságot arra a vidékre, mint itt, a tengerparton. Tehát azt javaslom, hitelesítsük Johadurral a megállapodást, hogy a hírvivők még Gurru alatt visszatérhessenek hozzá, és akkor Erua ünnepe után az első telepesek már útra is kelhetnek.

– Megér nekünk majd háromcsónaknyi aranyat, hogy egy bizonytalan fenyegetés miatt elhagyjuk apáink földjét? – kérdezte panaszosan Kuporri. – Az évenkénti adóról pedig nem is beszélek! Meg a Barkant őrző katonák élelmezéséről! Tudjátok, mennyi ez?

– Ugyan, ne siránkozz! – szólt rá Kohsu. – Még mindig többünk marad, mintha Avana minden kincse a vöröshajúak kezére jutna, a túlélőket meg rabszolgasorba vetnék! Én elfogadom a naunik ajánlatát!

– Egyébként tizenháromszor, legfeljebb tizennégyszer ezer lakosa van a városnak, a katonaságot nem számolva – tartotta fel az ujját Alkusza. – A családok zöme pedig meg tudja fizetni a rá eső karikákat, a kincstárnak szerintem nem kerül többe az átköltözés ötven-hatvan kagyló aranynál. Igazam van, Kuporri?

– Jól van, talán túloztam egy kicsit – vonogatta a vállát a kincstárnok –, de még így is rengeteget követelnek a naunik!

– Én osztom Kohsu véleményét – mondta halkan Ikkenda. – Ugye, Bogumi, neked már arra is kész a terved, hogyan bonyolítsuk le a dolgot?

– Igen, sokat gondolkodtam rajta – bólintott a bölcs tanácsnok. – Abból indultam ki, hogy három-négy évnél hamarabb nem kell támadástól tartanunk. Tehát Erua ünnepét követően válogatott favágók, ácsok, kőfejtők, meg szántóvetők kelnének útra, akik elkezdenék a várost építeni. Természetesen harcosokat is küldenénk a védelmükre, meg néhány orvost, írnokot. Ez hozzávetőleg ezer embert jelent. Ezek összes költségét a kincstár állja. Kérlek, mindnyájan a legjobb segédeteket jelöljétek ki! Én magam vezetem majd őket. Távollétemben Laginra ruházom a Tanács vezetését. Ha minden rendben megy, a következő évben sokkal nagyobb csapat követ minket, amelyikben mindenféle mesterség képviseli magát. Így hamarosan akár a város fele új otthonunkban élne, és kereskedne a naunikkal. Az itt maradók meg úgy tesznek, mintha mi sem történt volna. Azután, ha a vöröshajúak támadása már küszöbön áll, a maradék népesség is átköltözik, Avanát pedig a katonaság lerombolja, semmi érték ne kerüljön az ellenség kezébe!

– És mi lesz, ha a vöröshajúak mégsem akarják ezt a partot meghódítani? – akadékoskodott Kuporri. – Vagy Dis, vagy a többi város úgy gondolja, meggyengültünk, és ők törnek ránk?

– Bogumi csak egy ízben említette a katonákat! – vágta rá Dahru. – Azt hiszem, nem tévedek sokat, hogy a haderőt a szárazföldön és a tengeren egyaránt legalább akkorának hagyná meg, mint ma. Most mi vagyunk a legerősebbek, tehát emiatt aggodalomra nincs ok. Jól beszéltem?

– Igazad van, barátom! – bólintott Bogumi. – Kuporri, még egyszer megismételem, fikarcnyi kételyem sincs afelől, hogy a vöröshajúak előbb vagy utóbb, de rá akarják tenni a kezüket a kincseinkre. Persze, lehet, hogy ezt egyikünk sem éri meg, hanem csak a gyerekeink, vagy az unokáink idejében fog megtörténni. Viszont a naunik most hajlanak az egyezségre, és ezt a lehetőséget nem szalaszthatjuk el!

Szavai megtették a kívánt hatást, és a Tanács tagjai további vitatkozás nélkül nyomták pecsétjeiket a megállapodást tartalmazó agyagtáblákba.

– Tájékoztatjuk-e terveinkről a szövetséges városokat irányító felügyelőinket? – kérdezte ezután Vizoru.

– Szerintem még korai lenne! – vélekedett Dahru.

– Szerintem pedig ezt még azelőtt meg kell tennünk, mielőtt Avana népét beavatnánk – mondta csendesen Lagin. – Amint elkezdjük az első telepeseket kiválogatni, azonnal megindul a szóbeszéd, és ki tudja, ebből mi jutna el hozzájuk. Márpedig ők csak akkor képesek jól képviselni az érdekeinket, ha pontos utasításokat kapnak.

– Egyetértek Laginnal! – bólintott Bogumi. – Esra érkezéséig úgysem célszerű rajtuk kívül bárkit beavatni.

– Ugye, az új harcosok kiképzését már most megkezdhetem? – tudakolta Dahru.

– Azzal elárulnád, hogy valamire készülünk! – tiltakozott Kuporri.

– De a nyilazást meg a kardforgatást nem lehet pár nap alatt megtanulni! – kelt barátja segítségére Vizoru. – Támogatom Dahru javaslatát!

– Sajnos, mindőtöknek igaza van! – sóhajtotta Bogumi. – Azért, hogy kevésbé legyen feltűnő, Dahru, most csak száz katonát toborozz!

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr958407430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.