Írásaim

Vid Ödön

Az utolsó tűz (10.)

2016. április 16. 21:31 - Vid Ödön

(az elejére)

Többen is tiltakozni akartak, de Lagin felemelte a kezét:

– Ignacunak igaza van, és nincs értelme vele vitatkozni! Vizoru, Dahru, kérlek, gondoskodjatok róla, senki se szegje meg a tilalmat!

– Azt is hirdessétek ki – folytatta az orvos –, hogy aki a hallott tünetek közül bármelyiket észleli akár magán, akár a családjában, azonnal jöjjön a Gyógyítás Házába!

– Értettem, úgy lesz! – bólintott a főparancsnok.

A tanácsosok szedelődzködni kezdtek, de ekkor Alkusza váratlanul megszólalt:

– Nekem lenne egy javaslatom!

A többiek érdeklődve várták, mivel áll elő a kereskedők főfelügyelője.

– Ha jól sejtem, Ignacu, egyszer s mindenkorra ki akarod tiltani a városból az idegen holmikat.

Az orvos bólintott.

– Nos, akkor a kereskedésnek befellegzett! Viszont így értelmetlen, hogy a városban ennyien maradjunk. Gyorsítsuk fel az Új Avanába való kivándorlást! Ne várjuk meg, míg a vöröshajúak ideérnek, vagy eddigi szövetségeseink ránk támadnak!

– Támogatom Alkuszát! – sietett véleményt nyilvánítani Kohsu.

– Csatlakozom! – mondta Kuporri. – Ha már fel akarjuk adni a várost, akkor tegyük mihamarabb, úgy sokkal kevesebbe kerül!

– Te mindig csak a kincstáradat félted! – húzta el a száját gúnyosan a kereskedő.

– Ha egyszer ez a dolgom! – vágott vissza a kincstárnok.

– Urak, ne civódjanak, ez méltatlan a Tanácsban! – intette le őket Lagin. – Egyébként én is egyetértek a javaslattal. Tehát, munkára fel!

 

11.

 

Egy esztendő telt el azóta, hogy Gajura rálelt szerencsétlen Uszurrira. Ahogy Ignacu jósolta, társai hajói közül egy sem tűnt fel partjaink közelében. A város a tenger felől bezárkózott, kizárólag Új Avana karavánjait engedjük be. Most már mindent, amit a nauniknak fizetni kell, vagy ők meg akarnak vásárolni, ott teremtik elő.

Esra uralmának idejét leszámítva, tíznaponta telepesek serege indul útnak, a polgári lakosság száma rohamosan fogy. A meneteket fegyvereseink kísérik a naunik területéig, hogy megvédjék az embereket és ingóságaikat a Barkan vad törzseinek támadásától. Onnan, a Bogumi és Johadur által létrehozott egyezségnek megfelelően, biztonságban vannak. Megmar ugyan minden alkalommal érezteti, lovas íjászai könnyedén leölhetnének mindenkit, de még egyszer sem szegült ellen királya akaratának.

A Tanács létszáma mára jelentősen megcsappant. Laginon kívül ugyanis csak Napti és Vizoru maradt a városban. A főfelügyelők munkáját helyetteseik végzik, de nekik, akárcsak nekem, csupán tanácskozási joguk van, nem szavazhatnak.

Erua évnegyedének vége felé egy disbeli kereskedőhajó jelent meg, amit természetesen a járőrözők a parttól tisztes távolban feltartóztattak. Kapitánya sokáig könyörgött, hogy kiköthessen, mire Gajura, a járőrhajók parancsnoka üzent, döntsön a Tanács a kérdésben.

Lagin Vizoruval meg velem kihajózott a disbelihez. Ahogy ezt a járőrök is teszik, háromevezőnyire közelítettük meg. Így tárgyalni lehet, de a betegséget megkapni nem.

– Kapitány, ugye tudod, hogy nem fogadunk idegeneket? – kezdte a furcsa beszélgetést Lagin.

– Hallottam róla, uram. De kérlek hidd el, nincs sok választásom! – hajolt meg szertartásosan a hajós. – Tuvupa vagyok, valószínűleg a szigetek utolsó élő kapitánya.

Pár pillanatig nem akartam hinni a fülemnek. Disnek közel akkora a hajóhada, mint Avanának. Törékeny egyensúly alakult ki az évtizedek során, amelyet igazán egyik félnek sem állt érdekében felborítani a várható hatalmas veszteségek miatt. És most ez az ember csak úgy bejelenti: flottájuk megsemmisült.

– Ezt hogy érted? – kérdezte közömbös hangon Lagin.

– Sajnos, szó szerint! De hadd magyarázzam meg, uram!

– Hallgatlak, Tuvupa.

– Gir-Dinből hajóztam hazafelé. De nem volt hová! Dis kikötője meg a város is lángokban állt. A láthatár felé tizenhat, az enyémnél jóval nagyobb vitorlás tartott. Nem láttam értelmét a kikötésnek. Megfordultam, és most olyan helyet keresek, ahol befogadnak.

– Vöröshajúak voltak?

– Talán igen, talán nem. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem lallai kereskedők. Azok hajóival ugyanis jó pár éve Lailban találkoztam.

– Értem. Hát, köszönöm a hírt, Tuvupa kapitány, jó szelet kívánok neked! – intett búcsút Lagin. – Gajura, engedjétek útjára!

– De uram, most hová menjek?! – jajdult fel a disbeli.

– Nem látok okot arra, hogy veled kivételt tegyünk, és befogadjunk – vont vállat a tanácsnok. – Gondolom, a part kikötőit nálam sokkal jobban ismered, kedvedre válogathatsz. Járj szerencsével!

– Alig van vizem, élelmem! – siránkozott tovább a kapitány. – Beliszuig biztosan nem jutnék el, Gir-Dinben, azok között a primitív körülmények között pedig nem szívesen élném le az életem. Könyörögve kérlek, segíts!

– Rendben, elvégre nem vagy az ellenségünk! Gajura, rakjatok tele egy lehorgonyzott csónakot, hogy Tuvupa majd felszedhesse!

A partról sokáig követtük tekintetünkkel a lassan távolodó hajót. Bár személy szerint egyetlen disbelivel sem keveredtem még szóváltásba, ahogy az avanaiak többsége, zsigerből ellenszenvvel viseltetek irántuk. Tán az anyatejjel szívhattam ezt magamba, hiszen az utolsó komoly konfliktusra közöttünk jóval a születésem előtt került sor. Szóval, egyáltalán nem bánkódom, hogy leráztuk őket.

– Sajnálom Tuvupát meg az embereit – szólalt meg váratlanul Lagin, akinek arcáról addig semmit sem tudtam leolvasni.

– Csak nem? – meresztgette a szemét Vizoru, aki viszont korántsem palástolta az enyhe kárörömöt.

– Komolyan beszélek. Egy csapásra hazátlanok lettek, és nem hiszem, hogy bárhol befogadnák őket. Nagy esélyük van, hogy rabszolgaként végezzék.

– De te küldted el őket!

– Igen, a város érdekében magamra vettem ennek a kegyetlen döntésnek a terhét. Maholnap nyakunkon lesznek a vöröshajúak, úgyhogy nem sokáig fog bántani a lelkiismeret.

– Biztos vagy benne?

– Igen. Csodálkozom is, hogy a Dist felégető hajók nem errefelé tartottak. Pedig így lenne logikus!

– Kivéve, ha az volt a céljuk – vitatkozott Vizoru, aki harci dolgokban járatosabb, mint a kiváló politikus Lagin. – Lail elfoglalása után nyilván úgy gondolják, a kereskedés örve alatt más várost már nem lehet ellenállás nélkül az uralmuk alá hajtani. Bizonyára már régóta tudják, hogy Dis fontos kereskedelmi partnerünk... volt. Kirablásával és elpusztításával meg akarták nehezíteni az életünket.

– Valószínűnek tűnik, barátom! Mármint, ha Tuvupa igazat mondott. Mindegy! Mindentől függetlenül ideje felkészülnünk a végső küzdelemre!

(folytatás - befejező rész)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr528633136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.