Írásaim

Vid Ödön

Az utolsó tűz (11. - befejező rész)

2016. május 14. 22:34 - Vid Ödön

(az elejére)

A haditerv, amit egyelőre csupán a Tanács tagjai ismernek, már régóta kész, csak végre kell hajtani. A kérdés pusztán az, mikor? Holnap, holnapután, vagy hetek, hónapok múlva? Azt hiszem, ez nem csak engem foglalkoztat, a város összes lakója is ezen töpreng nap mint nap.

Nanur kegyetlen, forró napjait a vöröshajúakkal vívandó egyetlen csata előkészítésével töltöttük. Vizoru megkettőzte a járőrhajók számát. Legjobb kapitányai válogatott legénységnek parancsnokoltak rajtuk. „Hírt hozni, nem harcba bocsátkozni!” szólt a szigorú utasítás.

A kikötőt elzáró láncot, amelyet legalább kilencven éve Az égből jött isteni úr húzatott ki, és akkor hatásos csapdának bizonyult, alaposan átvizsgálták. Szerencsére még mindig erős. Mindenesetre kötelekkel megerősítették, a mozgató csigákat újakra cserélték. Mivel nagyon régóta nem volt rá szükség, biztosak vagyunk abban, hogy a híre nem jutott el a vöröshajúakhoz, és kellő meglepetést okoz nekik.

A Gyógyítás Házának tíz megbízható növendéke naphosszat keveri a lőport, aminek receptjét szintén Az égből jött isteni úrtól kaptuk. Egy részét bőrzacskókba kötik, ezeket majd a kikötő védői használják fel. A többi a kerteket tartó falak, az épületek és a sófőző öblöt lezáró gát lerombolásához kell.

Vizoru már rég kiválogatta azt a hatszáz katonát, akik ezt az elsőnek és egyben utolsónak szánt ütközetet fogják megvívni. Mind tisztában vannak vele, szinte semmi esélyük a túlélésre, ennek ellenére lelkesen készülnek. A kegyetlen forróságnak, a tűző napnak fittyet hányva reggeltől estig gyakorolják a fegyverforgatást, hogy a sorsdöntő pillanatban pontosan célba találjon a kilőtt nyílvessző, az eldobott robbanó zacskó.

Lagin, Napti és Vizoru minden délben megfigyelik, hogy Gurru temploma obeliszkjének árnyéka hol metszi a régmúltban megrajzolt kört. Ez az egyetlen szokás, ami nem változott azóta, hogy Vaspana király elfoglalta ezt a földet.

Mindhárman arra készülnek, hogy őrhelyükön állva együtt halnak meg a várossal. Új Avanában egyikük sem járt soha, azt mondják, így könnyebb teljesíteni küldetésüket.

Felajánlották, csatlakozzak valamelyik karavánhoz, ám nem akarok élni a lehetőséggel. Úgy vélem, a Krónikás dolga, hogy Az égből jött isteni úr számára feljegyezzen minden lényeges történést. És melyek lehetnek annál fontosabbak, mint az általa már jó előre látott tragikus esemény bekövetkezte, valamint az, hogy utasítását követve a várost sikeresen áttelepítettük egy biztonságosabb helyre. Ezt elmondtam a tanácsnokoknak, akik nagyra értékelték bátor döntésemet.

 

12.

 

Tegnap, Az égből jött isteni úr távozása utáni negyvenötödik év első napján, mikor Gurru átvette helyét Nanurtól, a második kettős óra vége felé feltűnt Gajura hajója. A szokásos fehér orrvitorlák helyett feketéket húzatott fel. Tehát a partról még nem láthatóan már feltűntek a vöröshajúak, méghozzá fenyegető számban.

Vizoru annak a mintegy száz polgárnak, akik eddig a katonákat szolgálták ki, megüzente: egy kettős órán belül gyülekezzenek a Gyógyítás Házánál! A kitűzött időben útnak indultak annak a tizenkétszer hatvan harcosnak a kíséretében, akik a naunikkal kötött egyezség értelmében Megmar seregéhez csatlakoznak. Legalább egynapnyi az előnyük, ráadásul lovagolnak, így a támadók szinte biztosan képtelenek lesznek utolérni őket.

Az negyedik kettős óra végéig másik öt gályánk is befutott, akik szintén észlelték az ellenséges hajóhadat. Haladéktalanul feltöltötték az ivóvizes korsókat, és még alkonyat előtt továbbindultak a hírrel Beliszuba, Anaimba, Bitámiba, Naratba és Hemtibe. Hogy szerencsésen megérkeznek-e, csak reméljük, megtudni már nem fogjuk. Távozásuk után a kikötőt elzáró láncot kezelőik a helyére húzták, ettől kezdve csak csónakok tudnak közlekedni felette.

A Halott Öböl belsejében összezsúfolt hajókat legénységük szorosan egymáshoz kötözte, majd minden fedélzetet gyúlékony anyaggal kentek be. Elég egyetlen zsarátnok, hogy az egész kikötő pillanatokon belül lángba boruljon. Azután mindenki elfoglalta a számára kijelölt helyet, maga köré készítette fegyvereit, és megkezdődött a várakozás.

Este tűz nem gyulladt, éjjel hangos szó nem esett. Nem mutatta semmi a vöröshajúaknak, merre tartsanak. Az őrszemek felügyelete mellett ki-ki szundított, hogy megőrizze erejét.

Az üreget, amelyben az általam telerótt sok száz agyagtábla vár Az égből jött isteni úrra, mélyen Gurru temploma alá ásták őseink, még a dicső Vaspana király idejében. A polcokon korábban szent feljegyzéseiket tárolták a papok, amiket már régen átszállították Új Avanába. Én itt töltöttem utolsó éjszakámat, és azt hiszem, szemhunyásnyit sem aludtam. Felidéztem magamban az elmúlt évek történéseit azóta, hogy a Tanács rám ruházta a Krónikás tisztséget. Kételyek gyötörtek, vajon minden fontosat feljegyeztem-e, hűen adtam-e vissza az elhangzottakat, vagy nem estem-e helyenként a szószátyárság bűnébe? Ha hibáztam is, most már nincs lehetőségem a javításra, legfeljebb Az égből jött isteni úr bocsánatáért esedezhetem.

A nappali harmadik kettősórába léptünk, amikor a sziklákat vigyázó őrség megpillantotta a tizenhat idegen hajót. Ahogyan Tuvupa mondta, egyetlen korábban látottra sem hasonlítanak. Egyértelműen gonosz szándékkal, lassan közelednek, méghozzá egyenesen a Halott Öböl bejárata felé. Nyilvánvalóan meg akarják várni, hogy a nap túlhaladjon égi útjának tetején, és a hátuk mögül süssön, segítve őket, és elvakítva minket. Mindezt Vizoru futárától tudom, aki meghozta a parancsot, sürgősen jegyezzem le, a haditerv szerint ki mit fog tenni az utolsó kettősórában.

A kikötő védői fedezék mögött rejtőznek, míg a vöröshajúak befutnak az öbölbe. Bármekkorák is a hajóik, a lánc az elől haladókat megtorpanásra készteti, a többiek meg beléjük futnak. Ekkor fog jelt adni Vizoru, hogy égő nyilakat lőjenek az ellenségre, és a robbanó zacskókkal bombázzák őket, amíg minden muníciójuk el nem fogy. Utána készüljenek az elkerülhetetlen közelharcra. Amikor ez elkezdődik, az erre kijelölt embereink felgyújtják saját hajóinkat.

Ekkor Lagin a Halottak Völgyének bejáratánál felrobbantja a vízvezetéket. Nekünk már nincs szükségünk rá, a támadók pedig csak szenvedjenek a szomjúságtól! Napti feladata, hogy a kerteket tartó támfalakat leromboló katonákat irányítsa.

Naptival Gurru temploma előtt várakozom. Hogy ennyire közel a vég, egyre nő bennem a bizonytalanság.

– Miért kellett vállalnod ezt az eszement hősködést? – kérdezem magamtól. – Te nem harcos, te írástudó vagy!

Az idős pap arcán nyomát sem látom félelemnek.

– Mi lesz, ha az utolsó pillanatban inamba száll a bátorságom? – fordulok hozzá.

Nem leszel egyedül! – kapom a kétértelmű választ, majd Napti elfordul, jelezve, vége a beszélgetésnek.

A szent obeliszk árnyéka már hosszabbodik. Most már innen is látszik a támadó flotta, ahogy egyre közelebb úszik az öböl bejáratához.

Most, most halljuk az első durranásokat! Az ötödik kettősóra közepén.

Amikor a kikötőben felcsaptak a lángok, és sűrű füstfüggöny takart el mindent, Napti, életében először, átölelt, majd elindult a dolgát tenni.

Elérkezett hát az idő! Az utolsó gondolataimat írom az utolsó agyagtáblára, ami valaha Avanában készült. Hamarosan a dicsőséges városból, amely nemrég még az egész keleti partot uralta, csupán romok maradnak. A hódítóknak semmi értékeset nem hagyunk!

Mindjárt leviszem ezt a táblát a többi közé. Majd a mellém rendelt katonával helyére rakjuk a rejteket lezáró köveket.

És leküzdve minden félelmemet meggyújtom Avana utolsó tüzét.

 

Vége

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr648717384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.