Írásaim

Vid Ödön

Sose beszéltél róla (2.)

2016. június 11. 21:21 - Vid Ödön

(az elejére)

– Apa?... Fogalmam sincs. 81-ben disszidált. Váratlanul! Állítólag valamelyik ifjú, ámde szerfelett bögyös kolleginájával. Azt sem tudom, él-e még egyáltalán. Mert nemhogy tartásdíjat, de egyetlen nyamvadt képeslapot sem küldött soha!

– Ó, rettentő kár érte! Pedig én úgy szerettem, hisz rémesen rendes fiú volt!

– Inkább anyut és engem kéne sajnálnod, amiért szemét rohadék alak módjára ukmukfukk lelépett! Minden előzetes jel vagy figyelmeztetés híján! Nyilván már korábban is görbe utakon járt. Mert rendes ember ilyet nem tesz! Hát nem borzasztó, hogy mostanában kizárólag gyűlölettel gondolok rá!

Háborgásomat szemrebbenés nélkül ereszti el a füle mellett.

– Na és a Péter szülei? Ők jól vannak? Tudják már, mi történt anyáddal?

– Sajna, már egyikük sem él! A Jani papa 85. vége felé, Ági mama meg pár hónapra rá halt meg…

– Szóval egyedül maradtál. Szegénykém! Na és mihez kezdesz most?

Erre majd csak akkor tudok válaszolni, ha rájöttem, hogyan alakulhat a kapcsolatom a rokonaimmal. Meg tisztáztam a múltat, a titkokat. Mivel anyuval ezekről sosem beszéltünk. Egyszerűen nem volt rá hajlandó! Ezért jöttem ide. Ám még mindig kevésnek érzem a bátorságom ahhoz, hogy ebbe belevágjak.

– Először… el kell temetnem…

– Persze, Ilmuskám, persze! – most sem várja ki, hogy végigmondjam, amit akarok. – Majd szólok Benőkémnek, hogy segítsen! Meglátod, rémesen ügyesen intéz el bármit.

Efelől okom sincs kételkedni, viszont túl sok szeretetet és bizalmat sem érzek a nagybátyáim iránt. Gyerekként velem örökké lekezelően bántak és kiröhögtek! Szegény anyut meg furtonfurt piszkálták! Apámról, természetesen csakis a távollétében, nagyapával versengve durva tréfákkal élcelődtek. Ezek miatt anyu sosem volt jó véleménnyel az öccseiről. Egyszer azt mondta, egyikben sem lehet megbízni, legkevésbé az ügyeskedő kamionsofőr Benedekben. Még abban sem lehetek biztos, mindig betart minden közlekedési és egyéb szabályt. Azonban sajnálom nagyit még ezzel is bántani, úgyhogy erről inkább hallgatok.

– Köszönöm, de felesleges! A gyárból a brigád vállalta, hogy a temetést elintézik. Otthon, Óváron.

– Jaj, nehogy már félreértsél! Eszem ágában sincs bárkit is rád erőltetni! Különösen, hogy anyád sajna nem igazán kedvelte az ikreket! Ezt nyilván neked rettentő gyakran emlegette.

– Csak egyetlen egyszer! Tudod, sohasem volt hajlandó beszélni magáról, az apámról meg rólatok! Úgyhogy fogalmam nincs arról, hogyan s mint élt a születésem előtt. Rengetegszer unszoltam, mindhiába! Ezeket a témákat tabunak tekintette, és konokul minden alkalommal másra terelte a szót. Sajnos!

– Tényleg?! Hát ez érthetetlen! – először látom meglepettnek. – Na mindegy! Te most mihez kezdesz?

Félek rátérni látogatásom legfőbb okára. Az igazat megvallva, felmerült bennem a gondolat, hogy csak a temetés után küldök gyászjelentést a családnak. Valószínűleg anyu sem bánná ezt, mégis gyorsan elvetettem.

– Befejezem a szemesztert a főiskolán…

– Jesszusom – szakít ismét félbe –, hát főiskolára jársz! Ez nagyszerű! Hol? És mi lesz belőled? Remélem, jól fizető szakmát választottál!

– Óváron. Élelmiszermérnök… lettem volna jövőre. Viszont annyi pénzem nincs, hogy még egy évig csak tanuljak. Van egy látra szóló betétkönyv negyvenhétezer forinttal, anyunak volt CSÉB-je, abból is kapok valamennyit. Ebből pár hónapig biztosan kihúzom. A világért se érts félre – teszem hozzá sietve –, sem nyavalyogni, sem kunyizni nem akarok! A vizsgák után elmegyek valahová dolgozni, és majd átkérem magam estire…

– Csak vigyázz, nehogy úgy járj, mint anyád! – vág megint a szavamba.

– Tessék? – esik le az állam.

– Te ezt se tudtad? – mereszti erre a szemét. – Hogy a Péter tanácsára, miután összeházasodtak, beiratkozott esti egyetemre. Gépészmérnöknek! Sajna, aztán, amikor te megszülettél, félbehagyta. Pedig már hét féléve megvolt! Méghozzá kitűnő eredménnyel!

Hogy ezt anyu miért nem említette sohasem?! Érthetetlen! Vajon hová dugta a leckekönyvét? Mert az iratai közt nincsen! Időm sincs rajta gondolkodni, ugyanis jön a következő meghökkentő kérdéssel:

– Na és ha férjhez mennél?

– Ezt… ezt meg hogy képzeled? – kapkodok levegő után.

– Miért? Mit csodálkozol? Anyádat alig kéthónapnyi ismeretség után vette el a Péter. Csak ismersz egy rendes fiút!

Hihetetlen, mennyire könnyedén beszél róla! Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Viszont nekem összefacsarodik a gyomrom. Elvörösödöm, hogy magyarázkodnom kell.

– Sajnos nem! Azaz, ismerni ismerek párat, de minek! Hát őszintén, nagyi, hogy nézek én ki? A törzsem tuskónak is beillenék! A lábaim zongora alá valók! A pattanásnyi melleimet meg se említem! Tudod, a srácok nem akarnak vetkőzős pókerezni, amikor ott vagyok a társaságban. Még sose hívott randira senki! – hadarom gyorsan.

– Ugyan, Ilmuskám, hidd el nekem, előbb-utóbb minden tűbe cérnát fűznek! Csak húzd ki magad, és ne öltözz szürke verébnek! Ha már anyád nem tanított meg csinosnak és kívánatosnak lenni, kérj tanácsot Annustól! Ugye emlékszel, ő Benőkém felesége.

– Köszönöm, de nem ezért jöttem! Egészen másról szeretnék beszélni veletek! – mondom keményen. – Apropó, nagyapa hol van?

– A sírban, Ilmuskám, a sírban – válaszolja szinte közönyösen. – Isten nyugossza szegényt! 83-ban szívszélhűdést kapott, az vitte el.

Megdöbbenek a hírtől. Viszont a közönye, és az, hogy egyetlen csepp könny sem jelenik meg a szemében, nagyon meglep. Ugyanis szerintem a férje volt a mindene. Ajnározta, bálványozta, mindig a kedvét kereste. Csakis olyanokat főzött, sütött, amit az szeretett. Ha pedig megszólalt, a felnőttek pedig nem hallgatták elég figyelmesen, netán egymással beszélgettek, azonnal ilyesmiket mondott: „Figyeljetek apátokra!”, vagy „Több tiszteletet apátoknak!”

Az meg egyenesen felháborít, nemhogy megkönnyezte volna a lánya halálát, hanem mindvégig a szeretet bármilyen jele nélkül beszélt róla: „anyád így, anyád úgy”! Azt egyszer sem mondta, hogy „Gerduskám”. Bezzeg nagyapámat az Isten nyugossza! Apámat pedig ellágyuló tekintettel, szinte áhítattal Péterként emlegeti. Amit az viszont egyáltalán nem érdemel meg, mert galád módon cserbenhagyta szegény anyut!

Bevallom, nagyapám halálhírétől megkönnyebbülök. Mindig is tartottam tőle. És, ha nagyi nem könnyezi meg, akkor ezt nyilván tőlem sem várja.

– Nagyon sajnálom, hidd el, nem is sejtettem! – mentegetőzöm kevés átéléssel. – Hogyan történt?

– Hát… – tétovázik –, elég vén vagy már, hogy megtudd az egészet… Tán emlékszel, rengetegszer kérkedett az állítólagos nőügyeivel. Nem törődtem vele. Szentül meg voltam arról győződve, hogy csak nagyzol, mint sok más egyébben. Minek is szépítsem a dolgot, ebben rettentően tévedtem! Gondolom, anyád biztosan nem beszélt róla, hogy 81 elején a Józsikám hogyan jött össze a Terkával. Az a huszonegy éves kis kurva sikeresen, pár hónap alatt széttúrta a kisfiam házasságát. Aztán augusztusban elvetette magát. És nem tudom miként, de még azt is elérte, hogy ő legyen itt az új házmester. Azonnal beköltöztek a házmesterlakásba.

– Aztán, hogy hatvanöt évesen a Pali kezdett-e ki a Terkával, vagy fordítva, persze sose derült ki. Mindenesetre az egyik nap a Józsikám váratlanul hazaugrott, és valamiért lement a pincébe. Hát, hogy ne szépítsem a dolgot, a sufninkban találta őket. Méghozzá anyaszült meztelenül. No, amilyen robbanékony volt szegény kisfiam, ott helyben megfojtotta azt a kis kurvát. A Pali közben szívszélhűdést kapott. Aztán szerencsétlen Józsikám, Isten nyugossza szegényt, halántékon lőtte magát. A munkásőr pisztolyával. Nos, akármennyire is borzasztó ez, de hát így esett…

Némán emésztem a hallottakat. Váratlanul ért a történet. Nemkülönben az, ahogyan előadta. Lassan kezdem elfogadni a közönyét.

– Ilmuskám, főzzél már egy teát! – töri meg a csendet. – A kanna a sparherden, filtert, cukrot találsz a kredencen. Én két kanállal iszom, meg pár csepp citrommal. Az a frizsiderben van. Ha szereted, magadnak is csinálj!

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr658800530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.