Írásaim

Vid Ödön

Sose beszéltél róla (13.)

2016. augusztus 27. 21:59 - Vid Ödön

(az elejére)

– Nos, ekkor kopogtatott be az Imre, és rögtön bele is vágott – folytatja erre sokkal nyugodtabban.

„– Berta, amilyen gyorsan csak tudják, pakolják össze a legszükségesebbet! És menjenek nyugatra, amíg még lehet!

– Mit képzel, házmester! – mordult rá a Pali. – Most elmenni innen? Amikor győzelemre állunk? Magának elment az esze!

– Jaj, Palikám, miért beszélsz így szegény Imrével? Biztosan rettentő jó oka van annak, hogy ezt mondja!

– Márpedig ez akkor is marhaság! De hát mit is lehet várni egy volksbundistától! Mert, Berta, tudod te, hogy mi is van ott nyugaton? Megmondom én neked! Az egyszerű melós kizsákmányolása! Meg a munkanélküliség! Az pedig ugyebár nem jó! És abból én nem kérek, ezt be kell látnod! Ergo, mi nem mozdulunk innen egy tapodtat sem!

– Nézze, szomszéd, én nem fogok itt magával vitába bonyolódni. Felőlem azt hisz el az ostoba szemináriumokból, amit akar. Én viszont a fogság alatt alaposan kiismertem a szovjet elvtársakat. Vissza fognak jönni. Ha nem holnap, akkor holnapután. És lesznek magyar elvtársaik, nem is kevesen, akik majd megint boldogan élnek a lehetőséggel. Meglátja, akkor itt sokkal rosszabb lesz az élet! Mert ők aztán biztosan számon fogják kérni a Sztálin szobrot, a rádió elfoglalását, a kiégett tankokat, a Köztársaság teret. Mindenkin, aki ott volt!

– Jesszusom! Palikám, hát mi lesz velünk, hogyha téged bebörtönöznek? Vagy ne adj Isten, kivégeznek? – kérdeztem holtra váltan.

– Ugyan már, Berta, ne higgyél már el szíre-szóra mindent, csak mert ez az alak mondja! Én aztán egyáltalán nem bízom benne, ahogyan azelőtt sem! A fenébe is, még azon se csodálkoznék, ha provokátor lenne! – fölényeskedett a Pali.

– Felőlem, szomszéd, azt mond rólam, ami jól esik magának – válaszolta higgadtan az Imre. – De ha mégis meggondolnák magukat, csak nyugodtan szóljanak! Megadom a Tante Hilde címét. Münchenben él, és biztosan segíteni fog maguknak beilleszkedni.

– Ó, kedves Imre, maga borzasztóan jó hozzánk! Hogyan hálálhatnánk ezt meg magának? Palikám, ugye megyünk?! Ott okvetlenül jobb sorunk lesz! – lelkendeztem.

– Na még csak az kéne, hogy egy Berg jótékonykodjon velem! Hisz nem vagyok ugyebár én egy jött-ment koldus, hogy bárkinek kegyelemkenyérért könyörögjek! Meg hogy munkanélküli legyek, mert ott nyugaton az van ám, Berta, ha nem tudnád! De abból nem lesz semmi, mert innen egyetlen Kövi sem megy sehová, és punktum! Kifelé!– ordította erre a Pali.

– Szívből kívánom, szomszéd, hogy ezt sose bánja meg! – vonta meg a vállát az Imre, és elment.”

– Várj, nagyi! Elvesztettem a fonalat! Először is, ki az a Tante Hilde? – használom ki a lélegzetvételnyi szünetet.

– Az Imre apjának a húga, Isten nyugossza szegényt!

– És ti hogyhogy ismertétek?! Mert hát ezt vettem ki a szavaidból.

Szemlátomást kellemetlenül érinti a kíváncsiskodásom. Kissé habozva magyarázza:

– Tudod, az én szüleim szomszédok voltak az Imre szüleivel. Sokáig jóban is voltak, gyakran összejártak. Néhanapján a Tante Hildével is találkoztunk náluk. Persze, réges-régen, még jóval a felszabadulás előtt. A Palinak meg meséltem róla… – zavartan elhallgat.

Aha, nyilván gyerekkorodban szerelmes voltál a Berg bácsiba! És talán ő meg beléd. Ez sok mindent megmagyarázna! Kósza gondolataimat nem osztom meg vele.

– Értem. Na és mi történt azután? – mondom helyette.

– Te azt el se tudod képzelni, hogy mennyire megrémültem mindattól, amit az Imrétől hallottam! Hisz olvastad anyád naplójában, mi mindennel dicsekedett a Pali a pincében. Úgyhogy megpróbáltam jobb belátásra bírni:

„–Jaj, Palikám, ha már magaddal meg velem nem törődsz, legalább a gyerekekre légy tekintettel! Én hiszek az Imrének! Börtönbe akarsz jutni? Vagy a bitófa alá? Képes lennél a szívedre venni, hogy szegénykék árván nőjenek fel? Az Isten szerelmére könyörgök, kivételesen most az egyszer hallgass arra a híres paraszti eszedre!

– Berta, a fenébe is, ne idegesíts már annyit! Megmondtam, hogy maradunk, és punktum! Mert győzni fogunk ugyebár! És akkor itt hamarosan sokkalta jobb világ lesz, mint az imperialistáknál! Mindenki hülye, aki hallgat az olyan alakokra, mint ez a Berg! Úgyhogy sürgősen verd ki a fejedből a disszidálásnak még a gondolatát is, mert nem állok jót magamért!”

Nagyot sóhajt, aztán kortyol egyet a teájából. Maga elé mered. Szemmel láthatóan azon tűnődik, vajon jobb, boldogabb életük lenne Nyugaton?

– Megbántad? – kérdem némi éllel.

– Ó, hányszor de hányszor! Mert az Imrének, mint mindig, igaza volt! A ruszkik el se mentek az országból. És lett itt haddelhadd. Úgyhogy évekig agyon aggódtam magam azon, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha a Palira is sort kerítenek. Vajon börtönbe vetik, vagy netán fel is kötik? Ugyanis az nyílt titok volt, hogy sokakat elítéltek, kivégeztek…

Meglep, hogy még ennyi idő után is teljes komolysággal beszél a félelmeiről. Amennyire nagyapámat meg tudom ítélni, valószínűleg semmiben sem vett részt, csak szokása szerint hencegett. Hiszen minden családi összejövetelen a háborús hőstetteit ecsetelte. Ráadásul sosem mesélt el semmit kétszer ugyanúgy. Ám 56-ról soha egyetlen szót sem ejtett.

– Ugye most csak túlzol? – adok hangot kételyeimnek.

– Higgyél nekem, ez tényleg így volt! No de hála Istennek, a legrosszabbat megúsztuk. Aztán pár év múlva itthon is jobb lett az élet. Ellenben közben odakinn meg sokkalta jobb. Hallok róla eleget a kamionos Benőkémtől, meg az Annustól, aki stewardess, és a fél világot bejárták már. És nyilván a Péter is ezért ment el. Sajna, én biztosan nem fogom megérni azt a Kánaánt, és valószínűleg még te se!

Mit mondhatnék erre? Hiszen csak a vak nem látja, hogy a szocializmus baromira lassan épül. És egy jobbnak hitt műszaki termékért a fél ország a Lajtán túlra kirándul. Vajon hányan járnak majd még úgy, mint szegény anyu? Megint majdnem elsírom magam.

                                                                                                                                                                       6.         

– Na de hát folytasd már! Gondolom, anyád még rengeteget írt arról a télről! – unszol.

Ránézek az órámra, mindjárt háromnegyed három.

– Ne haragudj, inkább majd legközelebb! – gyorsan átlapozok egy csomó oldalt. – Ugyanis találtam még valami irtó fontosat. Ezt mindenképpen szeretném most átbeszélni!

Elfintorodik, de nem tiltakozik.

„1957. február 6. szerda

Anyuka mára nagyon megbetegedett. Reggel nem tudott felkelni, és olyan furcsa a színe. Apuka megtiltotta, hogy bemenjünk hozzá a szobába, és iskolába sem engedett. Ennek nem örültem, féltem, hogy ebből megint hosszú szobafogság lesz. Apuka kihívta a Szeles doktor bácsit. A doktor bácsi csak ebéd után tudott kijönni. Sokáig volt benn anyukával és apukával. Mikor elment, barátságosan azt mondta, hogy ne féljünk, mert anyuka meg fog gyógyulni. Utána apuka azt mondta, hogy anyukának sárgasága van. Szerencsére nem fertőző, ezért holnap már mennünk kell iskolába. És anyukának sokáig nem szabad felkelni, és nem szabad zavarnunk, ezért ne menjünk be hozzá.”

– Milyen nyavalya az a sárgaság? – nézek fel.

– Valamilyen májbetegség. Magam se tudom pontosan. Az enyém nem a legsúlyosabb fajta volt, úgyhogy, Istennek hála, nem küldtek kórházba. De azért több mint egy hónapig csak vécézni kelhettem fel. Képzelheted, szegény anyádnak, tizenkét évesen, rettentően nehéz dolga volt! Iskola után minden áldott nap bevásárolt, főzött, mosott, takarított! És senki se segített neki! Ráadásul sose hallottam nyafogni ezalatt!

– Nagyapával sokat tettetek ezért – jegyzem meg szenvtelenül. – Ugyanis ezt írta:

„És mostantól nekem kell majd mindent bevásárolni, és vacsorát főzni. Azután leküldött az Alkotás utcai gyógyszertárba. Egy csomó gyógyszert adott a gyógyszerész néni. Félek a főzéstől, mert apuka nagyon válogatós, és mindig üvöltözik, ha nem ízlik neki az étel. És én nem tudok még sok mindent megfőzni! Még szakácskönyvből sem! El is rontottam a paprikás krumplit. De apuka ma kivételesen nem szidott meg.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr3011656484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása