Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (14.)

2016. december 14. 16:01 - Vid Ödön

(az elejére)

Gyöngy elvörösödött. Dömötör szinte szó szerint ugyanazt mondta, mint a szülei, ha panaszkodott nekik. Mert gyakran elégedetlenkedett a fizetése miatt, szidta a kollégáit, a főnökeit, a közlekedést, meg még sok mindent. És most itt ez az öregember, aki néhány nap alatt tökéletesen kiismerte. Legszívesebben felállt volna, és faképnél hagyja a juhászt. Odahaza biztosan ezt teszi, ámde ebben a helyzetben ez egyrészt őrültségnek tűnt, másrészt a belőle sugárzó határtalan nyugalom szinte odabilincselte. Hallgatott hát.

– Aztán szerelmet hagyott-e hátra?

Megrázta a fejét.

– Gondoltam. Azért babusgatja úgy azt a kölyköt!

– Nem! – tiltakozott, miközben lángolt az arca. – Csak olyan cuki Hópehely. És anyáék sohasem engedték, hogy állatunk legyen. Hogy irigyeltem azokat a barátnőimet, akiknek volt!

Sokáig hallgattak.

– Szóval, eltévedt. És most hol lenne legszívesebben?

Gyöngy megdöbbent a megállapításon. Így még egyszer sem gondolt a történtekre, ellenben tökéletesen találónak érezte. Azt pedig végképp nem tudta eldönteni, hol szeretne lenni: otthon vagy ebben a világban? Sokáig fontolgatta a választ, ezúttal nemcsak szegényes szókincse miatt.

– A Víg Gölöncsér… izé… egy olyan hatalmas kunyhóban, ahol vendégek alhatnak, ehetnek.

– Értem – bólogatott Dömötör –, tehát valamelyik fogadóban. Majd megkérdezzük Leventét, hátha ő ismeri. Tudniillik az ő szülei fogadósok. Nos, akkor marad?

– Miért nem indulhatok most azonnal? Észrevehette, nem kedveltem meg a pásztoréletet. Nincs érzékem hozzá, a kosztot pedig útálom!

– Sajnálom. Amíg a Hömpölygő el nem apad, tényleg nem lehet elmenni Megyer mezejéről. Dolgoznia meg mindenütt kell, akár velünk marad, akár másik esztenára kéredzkedik be. Egyikünk sem úgy jön fel ide az év elején, hogy hónapokig etessen egy vendéget. Nálunk van hely, szívesen is látjuk, viszont cserébe, kérem, segítsen!

Gyöngy elkeseredetten mérlegelte magában a lehetőségeit:

– Ha ilyen határozottan állítja, akkor még jó sokáig nem nagyon mehetek máshová. Próbálkozzak másik pásztorral? Mi van, ha eltévedek? Vagy nem fogadnak be? Vagy még ennél is ridegebbek?

Mielőtt elhatározta magát, még egyet kérdezett:

– Melyik esztenán van nő?

– Egyiken sem, ahogyan én tudom. Bár mind szeretnénk, senki sem vállalja ezt az életet.

– Akkor miért mondta tegnap, hogy a gomolyakészítés, meg a kenyérsütés az asszonynép dolga? – csapott le Gyöngy.

– Hát, ahol az asszony elkíséri az urát, ott tényleg ő végzi ezt a munkát. Ahol meg nem, marad az emberre, akár szereti csinálni, akár nem. Bár az utóbbiak az első bojtáresztendő után más kenyérkereset után néznek, sohasem lesz belőlük juhász.

– Szóval, ha elmegyek, cseberből vederbe eshetek – vonta le a következtetést magában.

Tűnődött még egy sort, mielőtt kimondta:

– Nos, ezek szerint maradnom kell, már ha megengedi!

– Gondolja, kisasszony, hogy elzavarnám? Akkor minek beszélgettünk ennyit? Jöjjön, itt az ideje, hogy hazatereljük a jószágot.

Mikor az esti munkák végeztével a kunyhóba léptek, elsőként egy újonnan készült dikó ötlött Gyöngy szemébe. Csodálkozva nézett Dömötörre:

– Maga tudta ezt?

– Persze, kisasszony! A bojtár azt teszi, amivel a juhász megbízza. Készített a kölyöknek, Hópehelynek, kényelmes vackot a hodályban, mert bizonyos kérdésekben nem engedhetek.

Vacsora közben Gyöngy nem állhatta meg, hogy szóvá ne tegye:

– Tudja, két dolog nagyon bánt.

– Aztán mi lenne az, kisasszony? – somolygott Dömötör.

– Biztos vagyok benne, hogy azzal maga nagyon is tisztában van!... Hogy kisasszonynak szólít, meg nem dicsér meg, ha dolgozok.

– Hát, nálam ez a kettő együtt jár. Szerintem magától értetődik, hogy igyekszik jól csinálni a dolgát. Persze, nem úgy született, hogy tudott fejni, kenyeret sütni, és még sorolhatnám, viszont mindent képes megtanulni. Nekem meg az a feladatom, hogy ebben segítsem. És ha így lesz, akkor majd kiérdemli, hogy ne kisasszonyozzam.

Egy nappal korábban biztosan visszavágott volna, ám most csendesen csak annyit válaszolt:

– Értem.

Mielőtt lefeküdtek, még kiment Hópehelyhez, és alaposan megdajkálta. Sajnálta, hogy nem lehet állandóan vele, ellenben a szabad ég alatt mégsem akart újabb éjszakát eltölteni.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr7012047843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.