Nem hiszek a fülemnek! Most értem meg végre, miért ragaszkodott anyu annyira ahhoz, hogy a családi múlt szóba se kerüljön közöttünk. Ilyesmit legszívesebben elfelejtene az ember, nemhogy meséljen róla a gyerekének! De nem akarom most nagyit félbeszakítani, annyi időm biztosan marad majd, hogy erre még visszatérjek.
„– Az Isten szerelmére, nyugodj meg, és tedd le azt a kést! Könyörgök!... Majd beszélek a fejével…
– Anyuka, ne álltassa már magát! Meg engem se! Ahogy eddig se, ezután se lesz semmi foganatja!
– Gerduskám, kislányom! Holnap a sarkamra állok. Ígérem! De ma… ma nem… könyörgök, ne rontsuk el még jobban a szentestét!
– Kuss! Az ember már békésen sem aludhat a saját házában! – tántorgott ki ekkor a Pali a szobából.
– Berta, mi a fészkes fene ez itt? Én nem ezt vettem! – üvöltötte, amikor meglátta a halszeleteket az asztalon.
– Palikám, az Isten szerelmére könyörgök, nyugodj le! Az Imre hozott egy kis halat…
– Már megint ez a Berg! Hát mit képzel ez… ez a semmirekellő?! Hogy én nem tudom a családomat tisztességgel ellátni? Gerda, fogd ezt a vacakot, oszt vidd vissza annak a… a… a nyomoréknak!
– Nem viszem, apuka!
– Micsoda?!
– Jól hallotta, nem viszem! Nem fogom megbántani azt a jó embert! Az egyetlent, aki szeretettel bánik velem! Mert magától aztán ezt az életben még nem kaptam! És különben is, kifizettem az árát! De ha nem tetszik, vigye maga!
– Te vissza merészelsz pofázni nekem?! Ezt megkeserülöd, te… te… te kis kurva! Velem te az én házamban így nem beszélhetsz! – üvöltötte lila fejjel a Pali, és anyádra akart rontani, aki meg látványosan rá emelte a konyhakést.”
– Képzelheted, hogy akkor egy pillanatig azt hittem, ott menten behalok! Minden lélekjelenlétemre szükségem volt, hogy sikítozva, arccal a Pali felé közéjük álljak. Inkább engem üssön meg, minthogy szegény anyád valami jóvátehetetlent tegyen! És közben az ikrek is kitámolyogtak az előszobába. Azt hiszem, az ital hatása még nem múlt el náluk, mert röhögcsélve, egymást böködve figyelték a jelenetet.
– Minden túlzás nélkül, le a kalappal a bátorságodért! Hogy képes voltál közéjük állni! Kétlem, hogy én ilyesmit meg mernék tenni! Tudod, amikor az előbb a bili kiborításról elmélkedtem, eszembe se jutott, hogy ennyire elfajult a helyzet! Abba pedig végképp nem szeretnék belegondolni, mi minden történhetett volna!
– Istennek hála, a legszörnyűbbre nem került sor!
„– Jesszusom, Palikám, az Isten szerelmére könyörgök, csillapodj! Hisz Szenteste van! – tördeltem kétségbeesetten a kezem.
– Ez nektek Szenteste?! Az ember egy kicsit jól akarja érezni magát, és erre mi történik?! A kotnyeles szomszédom halat hoz, a lányom meg kést fog rám. Mi jöhet még ezután?! – üvöltötte, de egy fél lépéssel hátrább húzódott.
– Elmegyek! – jelentette ki anyád.
– Ki a fene akar téged visszatartani? Mert én aztán nem! De ha most elmész, aztán nehogy rimánkodj nekem, hogy fogadjalak vissza a házamba! – válaszolta jóval halkabban.
– Palikám, Gerduskám, az Isten szerelmére, ne mondjatok már ilyeneket! Hát milyen lesz így a Szentesténk?
– Amilyen tavaly! – kajánkodott a Benőkém, felbátorodva attól, hogy a Pali már nem üvöltözik. – Pocsék! Apuka nem evett egy falatot sem, mert a Berg bácsi halát rántotta ki anyuka.
– Szerintem meg baromira jó muri volt! – csatlakozott hozzá a Sanyikám. – Apuka olyanokat mondott, hogy a Gerdi étvágya teljesen elment.
– Azért azt kihagynám, mikor a földre borította a bejglis tepsit! Pocsékba ment az egész! Remélem, idén másként lesz! – folytatta a Benőkém.
– Fiam, már te is ellenem fordulsz? Hát rossz ember vagyok én? – sóhajtotta a Pali.
– Cézár ezt sokkal emelkedettebben mondta ugyebár, hogy te is fiam, Brutus! – jegyezte meg a Józsikám, és nyerítve röhögött a fivéreivel."
