"– Kuss! És nagyon ajánlom, nehogy zavarjatok, amíg készen nincsen minden, mert nem állok jót magamért! – ezzel a Pali visszadülöngélt a szobába.
– Fiúk, több tiszteletet apátoknak! Gerduskám, te is térj észhez! – próbáltam meg helyreállítani a megszokott rendet.
– Anyuka, én…
– Most hallgass, kislányom! Nos, itt az ideje a fadíszítésnek. Fiúk, az a ti dolgotok! A mienk meg a vacsorafőzés! Igyekezzünk, későre jár!
– Az Isten szerelmére könyörgök, kislányom, ha nem akarsz idő előtt sírba tenni, máskor ne ingereld az apádat! – mondtam, miután kettesben maradtunk.
– Anyuka, árulja már el, mi a fenét szeret maga ebben az emberben? Hiszen állandóan részegeskedik! Állítólag nőzik is! Csalja magát fűvel-fával, amennyiben hihetünk neki. Arról már nem is beszélek, hogy folyamatosan terrorizál minket! Hát miért nem válik már el tőle, anyuka?
– Jaj, kislányom, lásd már be végre, hogy nem lehet! Mert mihez is kezdenék az ikrekkel nélküle? Hisz a tanuláshoz nem fűlik a foguk! Bezzeg minden stikliben élen járnak! Az apád legalább valamennyire kordában tudja őket tartani, tőle félnek!
– És ebbe szép lassan mind beleőrülünk! Hát én nem kérek ebből! Én ugyan nem fogom meghunyászkodva tovább tűrni se a zsarnokságát, se a disznóságait! Csak mert ő az apám? Normális életet akarok élni végre! És azt az apám mellett nem lehet! Felnőtt fejjel nem fogok nyolcra hazajárni, mert neki állítólag elvei vannak! Egy frászt! Érti, anyuka? Úgyhogy ne csodálkozzon majd, ha hozzámegyek az első férfihez, aki emberszámba vesz és kedves velem! Nincsenek nagy igényeim! Nem kell, hogy úgy nézzen ki, mint teszem azt a Bitskey Tibor! Csak se kapanyél, se cigaretta ne lógjon a szájából! Ja, és ne káposztalé lötyögjön a fejében!”
