Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (71.)

2018. február 28. 13:48 - Vid Ödön

(az elejére)

Ez a kis biztatás elég volt, hogy sokkal jobb kedvre derüljön, és magabiztosan ereszkedjen a felhőbe. Undorító, nyálkás, hideg pára vette körül, ami leginkább az ónos szitálásra hasonlított. Pár méterre látott csak el az ólomszínű felhőpaplan alatt. Hamarosan csontjáig átfázott, keze-lába elgémberedett, kínlódva csoszogott lefelé.

Váratlanul beszéd ütötte meg a fülét.

– Ízibe teremts ide tucatnyi rönköt, Fejszeretesz fiam! – sipította egy öreges hang.

– Igenis, Bányalég uram! – válaszolt hasonlóan fülsértő hangon egy fiatalabb.

– Vájkáló, Fejtöke, Hányoka, ti meg ne tátsátok itt a lepénylesőtöket, adta-teremtette! Fájrontig még jó darabot kell haladni, különben szorultok.

– Igenis, Bányalég uram! – feleltek neki kórusban.

Monoton kopácsolás, és kissé távolabb, fejszecsattogás kezdődött. Gyöngy óvatosan, merev tagjai megerőszakolásával araszolt tovább. Pár száz lépés után végre vízszintes talajra ért. Fák övezte tisztásra jutott. Nem messze tőle patak futott a hegyoldalnak, és eltűnt alatta. Mellette trapéz alakú nyílás sötétlett, előtte apró, nagyjából a derekáig érő, mindamellett arányos testalkatú, kopott kezeslábasba öltözött emberke támaszkodott a csákányára. Hosszú, a füleit is takaró ősz haján bőrből készült sisakot viselt. Valaha szép arcát mély, keserű ráncok szabdalták, a tekintetéből világfájdalom áradt. Fapapucsba bújtatott lábai és a kezei viszont a kelleténél nagyobbnak tűntek.

– Hát ez meg honnan keveredett ide? – nézett rá csodálkozva a törpe. – Hé, legények, ízibe hozzám, fogjátok le!

Gyöngy földbe gyökerezett lábbal állt. Meg sem próbált menekülni, sőt, arról is elfelejtkezett, hogy a tenyerébe forrasztott vasfű láthatatlanná tehetné. A táróból tucatnyi poros, az öreghez hasonló termetű alak rontott ki, csákánnyal vagy kalapáccsal a kezükben. Szorosan körülállták, és fenyegetően lóbálták szerszámaikat.

Közben az erdő felől is odaért három hasonló figura, ők fejszékkel hadonásztak.

– Fejszeretesz fiam, szedd nyakadba a csülkeidet, jelentsd úrnőnknek, hogy elbitangolt embert fogtunk!

– Igenis, Bányalég uram! – bokázott az egyikük, majd elnyargalt.

– Jó napot! – próbált meg Gyöngy fogva tartóival beszédbe elegyedni. – Kit tisztelhetek az urakban?

– Hallgasson! – horkantotta az öreg.

Pár percig farkasszemet néztek. Nem értette az ellenséges fogadtatást, és egyelőre semmi használható nem jutott az eszébe.

– Alig állok a lábamon, hadd üljek le! – kérte végül.

– Felőlem, de aztán egy szót se többet!

Egy fatönkre telepedett, ott valamivel kényelmesebben érezte magát, mintha a lucskos földre ült volna. Elővette elemózsiás tarisznyáját, remélte, egy jó forró teával enyhítheti a dermesztő hideget. Bár a törpék sóvárgó tekintettel bámulták, mégsem mozdultak.

– Megkínálhatlak titeket is? – nézett rájuk kedvesen.

– Hányszor mondjam, hogy fogja be azt a lepcses száját! – sipította Bányalég. – Ha még egy szót szól, bizistók magába vágom a csákányom. Legények, semmit ne fogadjatok el tőle!

Ezt a fenyegetést már komolyan vette, és lázasan töprengett, hogyan szabadulhatna szorult helyzetéből. Kezébe vette a nyakában lógó fiolát, remélte, attól kap valamilyen útmutatást.

Őrzői megbabonázva bámulták az üvegcsében kavargó lila ködöt, mire Gyöngy, akár egy hipnotizőr, kecsesen meglengette kincsét. A törpék szeme rövidesen felakadt, szájukból nyál csordogált, végül mind hanyatt dőlve hortyogott.

Habozás nélkül talpra ugrott, és pár lépésre távolodott a körben heverő alakoktól.

– Ezt jól csináltad! – szólalt meg váratlanul belső énje. – Nem kell válaszolnod, még felébresztenéd a mihasznákat.

Behúzódott a fák közé, és türelmesen várakozott. Órákig semmi sem történt. Aztán zajosan csörtető csapatot hallott közeledni. A patak partján feltűnt Fejszeretesz, mögötte egy üres tekintetű humkány, a hátán trónoló, gonosz kinézetű, feketébe burkolódzott gnómmal, utánuk pedig féltucatnyi, lándzsával felfegyverzett liliputi alak masírozott.

A hortyogók láttán a menet megtorpant. Az élen haladó törpe idegesen ugrált társai között, rázogatta őket, hiába.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr2313705316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.