– Csak fél, de még rendbe jöhet – bátorította Gyöngy. – Ne add fel a reményt!
A szürkületben hamarosan megpillantották a sziklafalban sötétlő nyílás előtt idegesen toporgó királyfit, aki kardot rántott:
– Ne közelítsetek, sárkányfajzatok!
– Szerelmem, nem ismersz meg?
– Te Csiperke, a sárkány vagy, csak Ajándék bőrébe bújtál, hogy lecsaphass rám – visítozott Tölgy. – Ha még egy tapodtat jösz felém, istókuccse megkóstolod a kardom! Legalább férfihoz méltón halok meg.
A veszekedésre előbújtak a tárnából a törpék, és szerszámaikra támaszkodva, kárörvendő vigyorral figyelték a folytatást.
– Neked elmentek hazulról – üvöltött rá Gyöngy.
– Tessék? – kerekedett el Tölgy szeme.
Pillanatnyi meghökkenését kihasználva odaugrott, és egy jól irányzott rúgással hétrét görnyesztette.
– Segítsetek! – kiabálta Ajándék.
A törpék örömmel vetették magukat a királyfira, lefogták, hogy mozdulni sem tudott. Az meg folyamatosan átkozódott. Gyöngy nemsokára megelégelte.
– Na ide figyelj, hibbant barátocskám! – toppantott. – Most visszajössz velünk a palotába, hogy a saját szemeddel győződj meg, Csiperke hercegnő teljesenrendbejött. Választhatsz: vagy saját lábadon teszed meg az utat, vagy pedig viszünk, mint egy elejtett vadat.
A megalázó póz gondolatára Tölgy összerázkódott.
– Engedek az erőszaknak! – morogta. – Mehetünk.
– Rendben, jegyzőkönyvbe vesszük – vigyorgott Gyöngy. – Mindenki tanúsítja: a túlerő kényszerített, hogy visszatérj a palotába.
A biztonság kedvéért azért kezeit meg lábait úgy kötözték össze, hogy a haladásban ne akadályozza, azonban képtelen legyen kereket oldani.
A visszafelé utat Ajándék kétségek között tette meg.
– Vajon most már mindig ilyen lesz? – gondolta. – Hová lett a kedves, drága, bolondozó fiú?... Még ha rendbe is jön, vajon végleges lesz-e a javulás?... Vagy örökké rettegnem kell, hogy újra előtör belőle a vadállat?... Már, ha a történtek után feleségül kér… és ha lesz bátorságom igent mondani…
Gyöngy szavak nélkül is megérezte, mi zajlik útitársnője fejében.
– Sajnálom szegényt – gondolta –, ebből a szituból ő csak vesztesen jöhet ki. Ha hozzámegy ehhez a... nem is tudom, minek tituláljam, nem akarom becsmérelni…
– Azt jól teszed, emlékezz Fűanyó intelmére! – szólt közbe belső énje.
– Vettem! Szóval ott tartottam, hogy Ajándék bárhogyan dönt, sohasem lesz maradéktalanul boldog.
– Azt nem tudhatod!
– Otthon is úton-útfélen ezt vágták a fejemhez: soha ne mondd, hogy soha…
– Még mindig imádsz végletesen fogalmazni, azért javulsz.
– Kösz! De hogy visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez, amit a közbekotyogásoddal megszakítottál, én csak örülhetek, hogy nekem nem kell Tölgyről gondolkodnom.
– Csak gondoskodnod – feleselt vele a hang. – Ne feledd, most te vagy itt a gyógyító, mindenki benned bízik. Még Remény is!
– Na, ez az, ami csak púp a hátamra!
A palota közelében Gyöngy Tölgyhöz fordult:
– Ha megígéred, hogy nyugton maradsz, amíg Csiperkével nem találkozunk, eloldozlak. Így is a kelleténél többen tudunk megalázottságodról.
– Nem kell nekem a nagylelkűt játszanod, boszorkány! – sercintett egyet a fogoly, meghazudtolva úri neveltetését.
– Ne beszélj így, szerelmem! – zokogott Ajándék.
– Te sem vagy különb, mint ez a némber!
Gyöngy vállat vont, majd bátorítóan átkarolta a vigasztalhatatlan lányt:
– Tarts még ki egy kicsit!
A trónteremben jóval kevesebben tartózkodtak, mint a születésnapi estélyen. Az udvartartás már megnyugodott, kedélyesen beszélgettek. Utat nyitottak az érkezőknek, közben fejcsóválva nézték a pányvára kötött királyfit.
Csiperke kitárt karral rohant Tölgyhöz, és boldogan átölelte:
– Ó, úgy örülök neked! Kérlek, bocsáss meg te is a történtekért!
– Soha, sárkányivadék! – bömbölte a férfi. – Felőlem mindenkit elbűvölhetsz, de engem nem versz át! Engedjetek utamra, vakok!
Kirohanását síri csönd fogadta, aztán Csiperkéből meg Ajándékból kitört a zokogás.
– Fiam, csillapodj! – intette végtelen nyugalommal, halkan András. – Elfogadom, hogy még mindig az átéltek hatása alatt állsz, de ez akkor sem jogosít fel más becsmérlésére. Ma már későre jár, nem érnénk időben a Tükörfalhoz, azonban holnap mind odamegyünk. Remélem, az neked is elég meggyőző lesz aggályaid eloszlatására. És, nehogy kárt tegyél magadban vagy másokban, az éjszakát legjobb, ha szoros őrizet alatt töltöd.
