Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (79.)

2018. május 12. 14:10 - Vid Ödön

(az elejére)

– Csak fél, de még rendbe jöhet – bátorította Gyöngy. – Ne add fel a reményt!

A szürkületben hamarosan megpillantották a sziklafalban sötétlő nyílás előtt idegesen toporgó királyfit, aki kardot rántott:

– Ne közelítsetek, sárkányfajzatok!

– Szerelmem, nem ismersz meg?

– Te Csiperke, a sárkány vagy, csak Ajándék bőrébe bújtál, hogy lecsaphass rám – visítozott Tölgy. – Ha még egy tapodtat jösz felém, istókuccse megkóstolod a kardom! Legalább férfihoz méltón halok meg.

A veszekedésre előbújtak a tárnából a törpék, és szerszámaikra támaszkodva, kárörvendő vigyorral figyelték a folytatást.

– Neked elmentek hazulról – üvöltött rá Gyöngy.

– Tessék? – kerekedett el Tölgy szeme.

Pillanatnyi meghökkenését kihasználva odaugrott, és egy jól irányzott rúgással hétrét görnyesztette.

– Segítsetek! – kiabálta Ajándék.

A törpék örömmel vetették magukat a királyfira, lefogták, hogy mozdulni sem tudott. Az meg folyamatosan átkozódott. Gyöngy nemsokára megelégelte.

– Na ide figyelj, hibbant barátocskám! – toppantott. – Most visszajössz velünk a palotába, hogy a saját szemeddel győződj meg, Csiperke hercegnő teljesenrendbejött. Választhatsz: vagy saját lábadon teszed meg az utat, vagy pedig viszünk, mint egy elejtett vadat.

A megalázó póz gondolatára Tölgy összerázkódott.

– Engedek az erőszaknak! – morogta. – Mehetünk.

– Rendben, jegyzőkönyvbe vesszük – vigyorgott Gyöngy. – Mindenki tanúsítja: a túlerő kényszerített, hogy visszatérj a palotába.

A biztonság kedvéért azért kezeit meg lábait úgy kötözték össze, hogy a haladásban ne akadályozza, azonban képtelen legyen kereket oldani.

A visszafelé utat Ajándék kétségek között tette meg.

– Vajon most már mindig ilyen lesz? – gondolta. – Hová lett a kedves, drága, bolondozó fiú?... Még ha rendbe is jön, vajon végleges lesz-e a javulás?... Vagy örökké rettegnem kell, hogy újra előtör belőle a vadállat?... Már, ha a történtek után feleségül kér… és ha lesz bátorságom igent mondani…

Gyöngy szavak nélkül is megérezte, mi zajlik útitársnője fejében.

– Sajnálom szegényt – gondolta –, ebből a szituból ő csak vesztesen jöhet ki. Ha hozzámegy ehhez a... nem is tudom, minek tituláljam, nem akarom becsmérelni…

– Azt jól teszed, emlékezz Fűanyó intelmére! – szólt közbe belső énje.

– Vettem! Szóval ott tartottam, hogy Ajándék bárhogyan dönt, sohasem lesz maradéktalanul boldog.

– Azt nem tudhatod!

– Otthon is úton-útfélen ezt vágták a fejemhez: soha ne mondd, hogy soha

– Még mindig imádsz végletesen fogalmazni, azért javulsz.

– Kösz! De hogy visszatérjek eredeti gondolatmenetemhez, amit a közbekotyogásoddal megszakítottál, én csak örülhetek, hogy nekem nem kell Tölgyről gondolkodnom.

– Csak gondoskodnod – feleselt vele a hang. – Ne feledd, most te vagy itt a gyógyító, mindenki benned bízik. Még Remény is!

– Na, ez az, ami csak púp a hátamra!

A palota közelében Gyöngy Tölgyhöz fordult:

– Ha megígéred, hogy nyugton maradsz, amíg Csiperkével nem találkozunk, eloldozlak. Így is a kelleténél többen tudunk megalázottságodról.

– Nem kell nekem a nagylelkűt játszanod, boszorkány! – sercintett egyet a fogoly, meghazudtolva úri neveltetését.

– Ne beszélj így, szerelmem! – zokogott Ajándék.

– Te sem vagy különb, mint ez a némber!

Gyöngy vállat vont, majd bátorítóan átkarolta a vigasztalhatatlan lányt:

– Tarts még ki egy kicsit!

A trónteremben jóval kevesebben tartózkodtak, mint a születésnapi estélyen. Az udvartartás már megnyugodott, kedélyesen beszélgettek. Utat nyitottak az érkezőknek, közben fejcsóválva nézték a pányvára kötött királyfit.

Csiperke kitárt karral rohant Tölgyhöz, és boldogan átölelte:

– Ó, úgy örülök neked! Kérlek, bocsáss meg te is a történtekért!

– Soha, sárkányivadék! – bömbölte a férfi. – Felőlem mindenkit elbűvölhetsz, de engem nem versz át! Engedjetek utamra, vakok!

Kirohanását síri csönd fogadta, aztán Csiperkéből meg Ajándékból kitört a zokogás.

– Fiam, csillapodj! – intette végtelen nyugalommal, halkan András. – Elfogadom, hogy még mindig az átéltek hatása alatt állsz, de ez akkor sem jogosít fel más becsmérlésére. Ma már későre jár, nem érnénk időben a Tükörfalhoz, azonban holnap mind odamegyünk. Remélem, az neked is elég meggyőző lesz aggályaid eloszlatására. És, nehogy kárt tegyél magadban vagy másokban, az éjszakát legjobb, ha szoros őrizet alatt töltöd.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr7813913528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.