A téli nap már alacsonyan járt, amikor a menet egy ritkás erdőhöz ért. Rögtön a szélén tucatnyi hatalmas fűzfa nőtt, beljebb égerfák, tölgyek, bükkök és gyertyánok meredeztek. Remény Csiperke társaságában nekifogott, hogy megszervezze népe újabb szabad ég alatt töltendő éjszakáját. Az egész napos gyaloglástól fáradt vándorok tábortüzeket gyújtottak, és azok melegénél pihentek.
Váratlanul egy idős, ősz szakállú ember, egy humkány és egy törpe lépett ahhoz a tűzhöz, amelyet Remény, Csiperke, Gyöngy meg Ajándék ült körül.
– Királyné, Buda, a csizmadia céh első mestere vagyok, talán emlékszel rám – szólalt meg kimérten az öregúr. – Ő a humkány Nagyszárny, ő pedig Ércmester. Szeretett királyunk meghalt, új vezetőre van szükségünk. Nemzetségeinket képviselve tehát azt kérdezzük, mikor tartjuk meg a királyválasztást?
Társai egyetértőn bólogattak.
– Bölcs barátaim, tényleg ezt tartjátok most a legfontosabbnak? – kérdezett vissza a tündér. – Nem lenne célszerűbb először megfelelő szálláshelyet keresni, ahol a zord téli napokat átvészelhetjük? Varázsló, ismersz a közelben forrást?
– A Szőke-folyóig egyetlent sem – rázta a fejét. – Amikor egyedül voltam, négy nap alatt értem oda. Most viszont jóval lassabban haladunk, korábban sötétedik, esténként tüzeket kell raknunk, úgyhogy akár egy félhóig is eltarthat az út.
– Királyné, ne tereld másra a szót! – mordult fel Nagyszárny. – Sokunknak nem tetszik, hogy urunk halála után úgy intézkedsz, mintha bírnád jóváhagyásunkat.
– És szinte szóra sem méltatsz minket napközben – folytatta a panaszáradatot Ércmester.
– Barátaim – fordult Remény a küldöttséghez –, tudomásul vettem, hogy nem tekintetek többé vezetőtöknek. Viszont arra kérlek titeket, beszéljetek társaitokkal: pár napig legyenek türelemmel! Amennyiben a többség ragaszkodna hozzá, természetesen holnap délben megtarthatjuk a királyválasztást.
– Tehát a széthúzás ördögét nem sikerült hátrahagyni! – állapította meg komoran Gyöngy a küldöttek távozása után. – Vajon melyikük ácsingózik a trónra?
– Ne ítéld el őket! – csillapította a tündér. – Igazuk van, a megkérdezésük nélkül cselekedtem, mivel ezt gondoltam az egyetlen lehetséges útnak. Ráadásul én nem a Rézvölgyben születtem, nyilván ez is piszkálja egyesek csőrét. Viszont mi most azzal foglalkozzunk, hol találhatunk megfelelő szállást. Ahol fűz vagy éger nő, ott valahol víznek is kell lenni! Gyöngy, meg kéne keresned!
– Nekem?! – tiltakozott kétségbeesetten. – Fogalmam sincs, azt hogyan kell!
– Ki másnak? – szólt rá belső énje. – Elvégre te vagy a varázsló! Azonkívül egyedül te használhatod a Varázsolások könyvét. Meg Villő ajándékát.
– Bízz magadban, és sikerrel jársz, mint mindig! – mosolygott a tündér. – A többit meg holnap meglátjuk.
Bizonygatta volna alkalmatlanságát, azonban társai elsétáltak, hogy nyugodtan készülődhessen másnapi feladatára
– Vedd már elő a varázskönyved! – unszolta belső énje, mikor végre egyedül maradt.
– Rozi, muszáj neked folyton nógatnod? – mordult fel.
– Csak ha visszatérsz ahhoz a rossz szokásodhoz, hogy mielőtt cselekednél, lamentálásra fecsérled a drága időt!
