Gyöngy az est leszálltakor behúzódott kunyhójába, amit pár ember és törpe segítségével tákolt össze. Sóvárogva gondolt arra, ha tudna varázsolni, milyen lakályossá tehetné szállását.
– Bejöhetünk? – zökkentette ki ábrándozásából Remény.
– Természetesen.
– Ügyes voltál, leányom! – dicsérte Gránátalma, miután Reménnyel és Csiperkével lekucorodtak a padlóra a szűk helyen. –Idejében sikerült elejét venned a sehová sem vezető értelmetlen szócséplésnek.
– Meg annak is, hogy egyesek fontoskodási vágya széthúzáshoz vezessen – fűzte tovább a gondolatot Remény. – Említetted, hosszú távollétre készülsz.
– Megígértem Pongrácnak, visszaadom Odinak az óriásoktól kapott sípját – magyarázta. – Meg szeretnék minél többet megtudni Szép-parton tett vándorlásukról, hátha rájövök, miért ül még mindig rontás azon a tájon.
– Én veled tartanék – jelentette ki Csiperke. – Repülhetnél a hátamon, gyorsabban odaérnénk.
Gyöngyöt kirázta a hideg egy újabb légi út gondolatára. Pár hónapja, amikor Csiperke huszonhatodik születésnapját követően a Tükörfalhoz mentek jövendölésért, őt is felültették egy humkány hátára. Bár régen, odahaza szeretett repülőgépen utazni, az ablakon keresztül bámulni a tájat, ez a fajta repülés azonban nyomasztotta.
– Ezt is, azt is rossz ötletnek tartom – tiltakozott. – A jóslat szerint te leszel a királynő, tehát most célszerűtlen lenne népedet magára hagynod. Ezzel csak lovat adnál Buda alá, aki délelőtt máris nyíltan ágált ellened. Azon kívül, egyelőre még senki sem sejti, hogy ide jöttünk, és itt birodalmat akarunk alapítani. Ugyan riasztó híre van a környéknek, ember nem merészkedik errefelé, de kérdéses, nem tart-e valaki mégis igényt erre a területre. Ha én rajtad vagy egy másik humkány hátán megjelennék, biztosan ribillió lenne belőle, amire semmi szükségünk.
– Mikor indulnál? – kérdezte Remény. – Én is szeretnék találkozni Katicával, Odival, Libbenővel meg Suhogóval, abban igazat adok neked, most itt a helyünk.
Gránátalma helyeslően bólogatott. Csiperkéről lerítt, nincs ínyére a dolog, ennek ellenére tudomásul vette, egyelőre nem láthat világot.
– Azt gondolom, a következő telehold éppen alkalmas időpont. Ne aggódjatok, Hópehely társaságában biztonságban leszek. És amilyen hamar csak lehet, visszatérünk!
≈
Ahogyan megbeszélték, Gyöngy és Hópehely Jégbontó havának első napján keltek útra, hogy a Víg Gölöncsérben meglátogassák Katicát és Odit, akik kétszer is átkeltek a Kopársággá lett Szép-parton. Remény jó darabon elkísérte őket. Mikor már jócskán eltávolodtak a tábortól, a tündér a fején átbucskázva vadlúddá változott. Csőrével egy apró, aranyló pihét tépett ki a szárnya tövéből, és a csodálkozó Gyöngy kezébe nyomta, majd egy újabb bukfenccel felvette eredeti alakját.
– Tedd ezt el, ha szükséged lesz rám, egyszerűen dugd a füled mögé, mint az ács a ceruzáját. Kimondott szavak nélkül érteni fogjuk egymást, még akkor is, ha az egész világ terpeszkedne közöttünk – magyarázta. – Ne félj, csak azokat a gondolataid fogom meghallani, amiket nekem szánsz!
– Köszönöm.
– És még valami – folytatta Remény. – Egy pillanatig se érezd magad népem szolgájának! A varázslóságnak és a személyes boldogságnak jól meg kell férnie egymás mellett. Ám ha valaha mégis választani kényszerülsz a kettő között, lelkiismeretfurdalás nélkül járd a saját utad!
– És mi lesz veletek?
– Egy nép boldogulása nem múlhat egyetlen teremtményen, még ha az oly kiváló is, mint te vagy. Tehát miattunk ne szalasztd el a szerelmet!
Gyöngy meghatottan, némán ölelte át.
– Üzenem Katicának, Libbenőnek, Odinak és Suhogónak, szeretettel várom őket, látogassanak meg, ha van rá lehetőségük. Most menj, szerencse kísérjen utadon!
