Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (100.)

2018. október 21. 11:18 - Vid Ödön

(az elejére)

Hirtelen a Rézvölgyben, pont a kastély bejárata előtt állt. Az eget félelmet keltő, mélylila, szinte fekete felhők szántották, amelyekből gyakran csaptak le kígyóként tekergőző, ágas-bogas, vérvörös villámok a földbe. A kaput őrző humkányokat összegörnyedve, iszonyatos kínok közt fetrengve, halálfélelemmel teli sikolyokat hallatva találta. Meg akarta érinteni az egyiküket, hogy enyhítsen a szenvedésein, mire az egyszerűen füstté vált.

Végigjárta a palotát, mindenütt ugyanaz a kép fogadta. A falakról a Fodrost szennyező kulimász csordogált, amely a padlón tócsákba gyűlve, őrjítő lassúsággal szívott magába mindenkit. Varázslói szobájának ajtaját valakinek sikerült kinyitnia, mögötte hosszú, sejtelmes lila fénnyel megvilágított alagút tátongott. Kíváncsian lépett be a félelmetes járatba, és kitartóan haladt benne előre, mígnem egy láthatatlan akadály megállította, nem messze a vájat végétől.

Pár lépésnyire Tölgy őrjöngve csapkodta csákányával a sziklát, közben ordítozott:

– Köszönöm neked nagyúr, hogy meghallgattad alázatos szolgád könyörgését, és méltón megbüntetted mindazokat, akik csalárdul elárultak engem, és megfosztottak jogos jussomtól. Híven teljesítem óhajodat, hogy megtal…

Hópehely panaszos nyüszítése zökkentette vissza a valóságba. Odakint már derengett, és váratlanul egy vadlúd csőre koppant az ablakon. Csodálkozva engedte be a madarat, az pedig nyomban Reménnyé változott.

– Nyilván te is láttad, amit én – állapította meg Gyöngy, mintha ez magától értetődő lenne.

– Igen – sóhajtotta a tündér –, valami szörnyűség kétségkívül elpusztította Rézvölgyet. És más veszély fenyegetését is érzem, bár egyelőre fogalmam sincs, micsoda az.

– Itt az ideje, hogy kifaggassuk barátainkat, talán adhatnak valamilyen hasznos tanácsot – bólogatott.

Katica és Odi nagyon meglepődtek, amikor bekopogtattak az ajtajukon. A viszontlátás örömét beárnyékolta a látogatók arcán tükröződő feszültség. Csakhamar Libbenő és Suhogó is csatlakozott hozzájuk. Gyöngy röviden összefoglalta, mi minden történt vele utolsó találkozásuk óta.

– Szóval – fejezte be –, valami szörnyűség uralja még mindig Szép-partot. Sőt, az álmom alapján, valószínűleg most már Rézvölgyet is. Meg vagyok arról győződve, hogy először Szép-partot kell felderítenem, és el kell jutnom a Világ végére. Jól mondom? – fordult Reményhez.

– Egyetértek veled. Bizonyosan súlyos oka van annak, hogy Tihamér halálával nem kezdett helyreállni az a vidék.

– Kérlek, meséljétek el részletesen, mit tapasztaltatok ott – szólt Gyöngy megrendülten hallgató barátaihoz, akik egykor megtörték a Tihamért sújtó átkot, amiért az elvakult hatalomvágyában megölte az apját.

– Azt hiszem – vélekedett Odi –, ide kéne hívnunk Pongrácot, elvégre ő meg a társai látták, milyen is volt Szép-part azelőtt. Menjünk kicsit távolabb, ne keltsünk riadalmat, rajtunk kívül itt még senki nem találkozott óriással.

– Jó gondolat – helyeselt Remény.

Miközben áthaladtak az étkezőn, Virág megfogta Gyöngy kezét:

– Mikor meséled el az ajándékod?

– Légy türelemmel, kincsem – csitította Katica. – Ha itt lesz az ideje, megkapod, ígérem!

A kislány kicsit csalódottan nézte, ahogyan Suhogóval az élen a társaság kisorjázik az ajtón.

– Papa, ki az a szivárványszínű furcsa néni anya mögött? És mit hozott?

– Reménynek hívják, tündér, és nem hozott ajándékot – simogatta meg Virág buksiját az apja. – Most menj szépen játszani, hamarosan visszajövünk!

Mikor már jócskán eltávolodtak a fogadótól, Odi megfújta a sípját. Pongrác nyomban megjelent.

– Örülök, hogy annyi idő után ismét találkozunk, kedves barátaim! Neked, ifjú hölgy, külön köszönöm, amiért betartottad a minapi ígéretedet.

– Hiszen ez magától értetődik, nem jár érte köszönet – tiltakozott.

– Be szép lenne, ha mindenki így gondolkodna, mint te! – mosolyodott el az óriás. – De, gondolom, nem ezért hívtatok.

– Igazad van – bólogatott Odi. – Amennyire módodban áll, kérlek, segíts! Gyöngy majd elmondja, mire kíváncsi.

– Mindent megteszek, ami tőlem telik. Halljuk hát!

– A Szép-partra mennék kideríteni, miért nem változott vissza azzá, ami volt. Te vagy az utolsó, aki eredeti állapotában is látta, meg ott voltál a közelben, amikor a baj bekövetkezett.

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr7114313465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.