Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (103.)

2018. november 10. 22:07 - Vid Ödön

(az elejére)

Amíg bandukoltak vissza a fogadóba, egyre azon járt az esze, mit is meséljen Virágnak, aki tulajdonképpen a kishúga. Arra a kevés mesére, amire gyerekkorából úgy-ahogy emlékezett, a kislányt még éretlennek tartotta, nem akarta őt meg a többi picit horrorba hajló elbeszélésekkel traktálni. Annak idején viszolygott és rémálmai voltak Hófehérke és Hamupipőke történetétől, ahogyan azoktól a magyar népmeséktől is, amelyekben a főhőst miszlikbe kaszabolják, mielőtt övé lenne a legkisebb, ámde leggyönyörűbb királykisasszony, meg apjának fele királysága.

– Most már megkapjuk végre azt a mesét? – rontott Virág a fogadóba lépő Gyöngyre.

– Ejnye, kicsikém – korholta Katica –, így nem szabad viselkedni!

– Semmi baj – mosolyodott el Gyöngy. – Gyertek gyerekek, üljünk le a tűzhöz, és figyeljetek nagyon!

– Egyszer volt, hol nem volt – kezdett belőle ömleni a szó, amint kis hallgatói letelepedtek – volt egyszer egy kislány. Illetve, már nem is volt egészen kislány, de ez most lényegtelen. Nos, majdnem minden rendben volt körülötte, csupán egyetlen icurka-picurka dolog hibádzott: nem szeretett két szót. Sohasem mondta azt, hogy kéremmeg köszönöm. Ha valamit meg akart kapni, rámutatott, és mindig úgy fogalmazott: „Add ide azt!” Sőt, még toppantott is hozzá. Ellenben egyszer sem köszönt meg semmit. A viselkedése miatt szegény anyukája meg apukája nem győzött szégyenkezni barátaik, ismerőseik, meg ismeretlenek előtt. Bárhogyan korholták, erről a rossz szokásáról nem bírták leszoktatni. Egyik reggel édesapja nagyon megmérgesedett, és azt találta mondani: „Ha még egyszer azt hallom tőled, hogy add ide, kizavarlak a házból!”

– Hűha! – szaladt ki Virág száján.

– Bizony – folytatta Gyöngy –, ez súlyos fenyegetés volt. Ugyan megijedt tőle, de csak egy icipicit. Gyorsan el is hessegette a félelmét: „Á, apu ezt úgysem gondolta komolyan, annyira szeret!” Nem is jutott eszébe, egészen ebédig. Körülülte az asztalt a család, és a kislánynak nem ízlett a leves. Habozás nélkül fordult anyukájához: „Add ide a sót!” Apukája mérgesen felállt, és ezekkel a szavakkal tessékelte ki: „Ha majd megszeretted a kéremetmeg a köszönömöt, visszajöhetsz!”

– Tényleg kiküldte az apukája? – görbült lefelé Virág szájacskája.

– Bizony! A kislány durcásan ment ki, de odakint eltört ám a mécses. Hüppögve botorkált a kert vége felé, ahol a közeli erdő első fái álltak, és fenyegetően hajladoztak a hirtelen támadt szélben. Búslakodva megfordult, ám ekkor egy ismeretlen helyen találta magát. Nézett jobbra, nézett balra, ám mindenütt csak óriási, sima törzsű gyertyánokat látott, a kertjüket, a házukat mintha a föld nyelte volna el. Akkor ijedt meg igazán, amikor a fatörzsek mérgesen azt zúgták: „Szóval te vagy az a kislány, aki nem szereti sem Kéremet, sem Köszönömöt? Baj ez, borzasztóan nagy baj!” Ez már sok volt szegény fejének. Az egyik fa tövébe kuporodott, hogy alaposan kisírja magát. Még sohasem félt ennyire! És akkor a fatörzs egyszerűen odébb ugrott.

– A fák nem tudnak ugrálni! – kotyogott közbe Virág, aki egy ideje már kényelmetlenül fészkelődött.

– Ebben az erdőben bizony ugráltak – simogatta meg a buksiját Gyöngy. – Na, de folytatom, figyeljetek jól! Záporoztak a kislány könnyei, amikor egyszer csak valaki megszólította: „Miért sírsz?” Csodálkozva nézett körül, és két fura figura állt a közelében. Zöld karika fejükön átlátott, csupán sárga meg narancsszínű szemük volt átlátszatlan. Össze-vissza meredeztek lila hajszálaik, mintha sohasem találkoztak volna fésűvel. Fogyó holdra emlékeztetett vörös vonalú szájuk, benne kuszán álltak a fekete színű négyszögletes meg kúp alakú fogak. Kék testük óriási krumplira hasonlított, amiből lila pálcika karok, és hasonlóan vékony, ám libazöld színű lábak lógtak. Minden furcsaságuk ellenére mulatságosnak találta őket.

– Te láttad, ahogyan embert rajzolok? – nyitotta tágra szemét Virág.

– Nem, de szinte mindenki effélét rajzol, aki nem művésze a ceruzának. Ám hadd folytassam a mesémet! „Hát ti kik vagytok?” kérdezte a kislány hüppögve. „Azonnal mondjátok meg!” Az egyik ismeretlen azonban megrázta a fejét: „Mi kérdeztünk először, úgy illik, hogy válaszolj!” „Apukám kizavart otthonról.” „Volt rá valami oka?” tudakolta a másik. „Ilyesmit egy szülő csak úgynem tesz!” vélekedett a társa. „Azt mondta az apukám, hogy addig nem mehetek haza, amíg meg nem szerettem a kéremet meg a köszönömöt.” A figuráknak megnyúlt a kerek fejük, az egyik szemük fel, a másik meg lefelé ugrott. „Hogyhogy nem szereted őket? Mi bajod van velük?” kérdezték egymás szavába vágva. „Feleslegesek, hiszen akkor is megkapok mindent, ha nem használom őket” vonogatta a vállát a kislány, mire az alakok keserves könnyekre fakadtak. Egyik szemükből sárga, másikból narancssárga cseppek csordogáltak lefelé, és ezzel együtt a forrásuk egyre fogyott. Sőt, még a fogaik is kezdtek eltünedezni. „Hát nektek meg mi bajotok?” csodálkozott. „Még soha, senki sem mondta, hogy feleslegesek vagyunk!” bőgtek tovább a figurák. „Miért, kik vagytok?” „Én vagyok Kérem.” hajolt meg az egyik. „Én meg Köszönöm.” hüppögte a másik. „Kérem, ne sírj, meg te se, Köszönöm!” sikította a kislány, mert félt, hogy a sírástól teljesen szétfolynak a társai, és nem bízott abban, jön még valaki, aki megvigasztalja őt az egyre sötétedő rengetegben. „Ígérem, soha többé nem tartalak benneteket feleslegesnek, csak változzatok vissza, Kérem, Köszönöm!” Kérem és Köszönöm abbahagyta a zokogást, és azonnal visszanyerték eredeti alakjukat. Belekaroltak a kislányba, és hazakísérték. Ő boldogan kacarászott, és amikor az apukája ajtót nyitott, ezekkel a szavakkal ölelte át: „Anyu, apu, most már tudom, milyen szép a kérem és a köszönöm, és hogy nélkülük mennyivel szomorúbb lenne az élet.” És azóta olyan gyakran hívja két barátját, Kéremet és Köszönömöt, ahányszor csak teheti. Ha nem hiszitek, járjatok utána!

(hamarosan folytatom)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr914364609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.