Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (104.)

2018. november 24. 22:19 - Vid Ödön

(az elejére)

– Ugye nem én vagyok az a kislány? – kérdezte tágra nyílt szemekkel, hüppögve Virág.

– Ha nem vigyázol, kincsem, akár te is lehetsz – ölelte magához Katica, aki mosolyogva hallgatta végig a történetet, miközben visszaemlékezett arra, hogy pár éve még a mesélő is hadilábon állt ezekkel a szavakkal.

– Köszönöm – ugrott Gyöngy nyakába a megnyugodott kislány. – Kérlek, mesélj még!

– Most csak ezt a mesét hoztam magammal. Megígérem, legközelebb is lesz egy a tarisznyámban.

 

 

Gyöngy táborhelyre történő visszaérkezését követő reggel az Okosok összeültek tanácskozni. Ő már jó előre a füle mögé tűzte a Reménytől kapott tollacskát, és gondosan rásimította a haját, hogy mások ne vegyék észre.

– Khm… khm… – köszörülte a torkát szokása szerint Buda, aki egyetlen alkalmat sem mulasztott el annak éreztetésére, ő a legnépesebb nemzetség képviselője –, most, hogy varázslónk oly hosszú távollét után végre kegyeskedett megjelenni tiszteletreméltó és méltóságos tanácskozásunkon, azt hiszem, sőt, biztos vagyok benne, elérkezett az ideje, hogy előadja, végzett-e valami érdemlegeset, mialatt nekünk hiányolni kellett társaságát, ami felett a magam részéről, és gondolom, ezzel valamennyi társam egyetért, még nem tudom, hogy örüljek-e vagy bánkódjak. Egy szó, mint száz, mit is mondok, nem száz, hanem ezer, szóval, varázsló, tudsz-e nekünk valami jó hírrel szolgálni, ami után, ugyebár mondanom sem kell, már mindannyian nagyon epekedünk…

– Hogyan lehet valaki ennyire nyálas? – gondolta magában Gyöngy, miközben a végeérhetetlen, üres fecsegést hallgatta. – Neki nem az Okosok, hanem az Okoskodók Tanácsában kéne ülni!

– Ne húzd fel magad! – szólt rá belső énje. – Előbb-utóbb a társai is megunják, hagyd rájuk a leszerelését!

– Addig meg el kell viselnünk az ostobaságát, a felesleges fontoskodását – vitatkozott magával.

– Igaza van benső énednek – hallotta most Reményt, aki valahogy a fejében szólalt meg, miközben rezzenéstelen arccal nézte a még mindig hablatyoló Budát.

– Tehát varázsló, mindnyájan készen állunk meghallgatásodra – fejezte az be igencsak hosszúra nyúlt bevezetőjét, és önelégült vigyorral tekintett körbe feszengő társain.

– Mint tudjátok… – jutott végre szóhoz Gyöngy.

– Kérlek – vágott közbe Buda –, légy szűkszavú és lényegre törő, hogy szószátyár módon ne rabold értékes időnket felesleges szóvirágok…

– Befognád végre? – mordult rá Nagyszárny. – Tisztában vagyunk azzal, hogy mindennél jobban imádod magadat hallgatni, de engem most a varázsló mondandója érdekel!

Gránátalma szelíden rátette a kezét a humkány vállára, és bátorítóan nézett Gyöngyre.

– Rendben, rövid leszek. Annyit tudtam meg, hogy azelőtt Szép-part valóban szép volt. Mikor Katica, Libbenő, Odi meg Suhogó, akikre valószínűleg mind emlékeztek, úgy negyven esztendeje itt jártak, a Fodros még tiszta vízű patak volt. Akármi is folyik most benne, az Tihamér átok alóli felszabadítása után került bele. Amikor négy éve először értem a partjára, már így nézett ki. Hogy az a trutyi mire képes, mindannyian láttuk, tehát nem lenne célszerű, ha a tündérek közül bárki megpróbálna átkelni a túlpartra. Viszont a többi nemzetségből esetleg szervezhetnénk egy expedíciót…

– Micsodát? – kérdezett közbe Buda, kivételesen rendkívül szűkszavúan.

– Bocsánat, felderítő utat. Meg kell tudnunk, az egész terület olyan-e, amilyen a Fodrosnál, továbbá a Tihamér által Világ végének nevezett helyen ott van-e még az őt fogva tartó ajtó. Ha nem találunk semmit, valószínűleg bele kell törődnünk, hogy Szép-part menthetetlen. Szerintem ez az első lépés, a továbbiakról akkor beszéljünk, miután visszatértünk.

– Khm… khm… – kezdett volna újabb végeérhetetlen körmondatba Buda, azonban Gránátalma megelőzte:

– Egyetértek a varázslóval. Kik vegyenek részt a vállalkozásban?

(folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr9014391448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.