– Megtisztelő lenne, hogyha Buda uram lenne a vezetője – válaszolta ártatlan arccal Gyöngy. – És neki, mint sokat tapasztalt embernek, kéne összeválogatni a társait.
– Jó húzás! – dicsérte meg Remény hangtalanul.
– Úgyse vállalja, de legalább kiderül, hogy amilyen bőbeszédű, meg fontoskodó, ugyanannyira gyáva is – gondolta Gyöngy.
– Khm… khm… én biztos vagyok benne, hogy itt a helyem, nélkülem még tán meg is állna az élet. Azonkívül, én, ugyebár, legnagyobb sajnálatomra, már nem vagyok az a délceg, rettenthetetlen, erőtől duzzadó ifjú, aki egykoron voltam, és ennek folyományaképpen megfontoltabban mozgok, és ez azt eredményezné, hogy több időbe telne az út megtétele, ami ugyebár, nem kívánatos módon késleltetné új, végleges otthonunk helyének kijelölését, amit rendkívül fájlalnék. Szerintem a varázslónak kellene menni, mert ugyebár szavaiból egyrészt úgy vettem ki, ugyebár, lévén az úttal kapcsolatban mindig a többes szám első személyt használta, másrészt ő úgy is szeret csavarogni, szóval khm… menjen ő!
– Szeret a fene! – dünnyögte maga elé Gyöngy, vigyázva, nehogy Buda meghallja. – Bezzeg te rögtön berezeltél, amint javasoltalak…
– Ne bomolj – feddte meg belső énje –, ez sehová sem vezet! Eddig is nyilvánvaló volt, hogy neked mindenképpen menned kell. Miért akarsz a nyakadba egy kerékkötőt?
– Hagyd, hogy Buda maga bizonyítsa be alkalmatlanságát – tanácsolta Remény.
– Mélyen tisztelt és nagyra becsült humkány barátom – fordult Buda Nagyszárnyhoz –, te, mint nemzetséged legjelesebb harcosa és briliáns repülője, igazán elkísérhetnéd a varázslót, hogy gyorsabban haladjon.
– Azt hiszem – szólt közbe Gránátalma –, meg kéne kérdeznünk testvéreinket, ki vállalkozna önkénterre a veszélyes küldetésre. Azzal egyetértek, hogy csak tapasztalt, jó erőben lévő egyénekből állítsuk össze a pár fős csapatot. Barátaim, beszéljetek hát nemzetségeitek tagjaival, és utána folytassuk!
– Khm… khm… köszönöm Gránátalma testvérünknek ezt az igazán pompás javaslatát, ha nem előzött volna meg, magam is szóról szóra ezt mondtam volna, mert ugyebár csakis önkéntesek jöhetnek szóba, hiszen csak reménykedhetünk, hogy küldetésüket sikerrel hajtják végre, és jó híreket hoznak nekünk, amire ugyebár mindannyian borzasztóan vágyunk… Khm… khm… talán mára be is rekeszthetnénk ülésünket, hogy kellő idő álljon a rendelkezésetekre a feladat súlyának megfelelő önkéntesek fáradtságos kiválasztására. Ugyebár mindnyájan egyetértetek bölcs és előremutató javaslatommal, hogy… khm… khm… holnap reggel folytassuk felelősségteljes és hasznos munkánkat.
– Soha még ilyen felfújt, üresfejű hólyaggal nem hozott össze a sors! – füstölgött magában Gyöngy.
– Mindig van egy első, amit majd követ a második – szólalt meg belső énje.
– Rozi, ez az én szövegem!
– Gondold inkább végig, holnap mit fogsz közölni indulásról, felszerelésről, meg ilyesmi. Ne feledd, te vagy itt az egyetlen csavargó!
– Kösz, hogy így figyelmeztetsz, de egye penész, igazad van!
Sokáig bújta a Varázsolások könyvét, míg végre a következő tanácsra lelt:
