Ismeretlen vidékre készülődés
Veszélyes, ismeretlen útra csakis önként vállalkozókat engedj! Legyenek elszántak, bízzanak magukban, és nem kevésbé társaikban. Legyenek bátrak, de nem vakmerők. Leleményre szükségük lesz, a tapasztalatokat majd útközben megszerzik.
Azonban a legeslegfontosabb, hogy összetartsanak, bármi is történjen velük! Ezt jól vésd a szívükbe, eszükbe!
Elindulásukra lehetőleg újholdkor kerüljön sor, mert a nővő fény segíti majd őket.
Készíts mindegyiknek saját, személyre szóló szeretetfiolát, ami védi őket útjukon, és épségben hozza vissza mindet szeretteikhez. Ehhez keress hüvelykujjnyi, hibátlan hegyikristályokat. Egyik csúcsába fúrj akkora lyukat, hogy egy finom, mégis erős aranyláncocskát átfűzhess rajta, így hőseid nyakukban hordozhatják.
Amint ezzel megvagy, válogass ki népedből huszonöt tisztaszívű egyént, tizenkét nőt és ugyanannyi férfit, fiatalt és időset egyenlő arányban, meg egy ifjú leányt, ki éppen elhagyta a gyermekkort. Teleholdas éjszakán gyújts máglyát annyi mogyoró, tölgy, fűz és gesztenye husángokból, amiktől az napszálltától napkeltéig lobog. A kiválasztottakat rendezd a tűz köré. A legidősebb asszony legyen pontosan szemben holddal, jobbjára férfi álljon, a kört az ifjú leány zárja. Most fogják meg egymás kezét, és addig el ne eresszék, amíg a fiolákat fel nem töltötted.
Lépj a legidősebb asszony elé. Vedd balkezedbe az első kristályt, és nevezd meg fennhangon, akié lesz majd. Ezután tedd a körben álló szívére, és ő mondja utánad eme varázsigét:
Én most tiszta szívemből kívánom,
Szeretetem kísérjen utadon!
A nagyvilágban bármerre is vagy,
És egyszer szíved csüggedése nagy,
Akkor légy szeretteid körében,
Fiolád menten oda repítsen!
Lépj most jobbra, és járj el hasonlóképpen, mint az előbb, míg a körnek végére érsz. Ekkor fordulj a hold felé. Nyitott bal tenyeredben tartsd úgy a kristályt, hogy kifúrt hegye szíved felé mutasson. Jobb tenyered legyen a tükör, mi a telehold fényét a fiolára vetíti. Behunyt szemmel lásd az ezüst sugarat, mi átjárja a kristályt. Nevezd meg leendő viselőjét, majd mondd el magad is a varázsigét.
Ha munkád jól végezted, forróság önti el tenyeredet. Köszönjed meg a holdnak és társaidnak, hogy szeretetüket adták. Ezután ismételd meg a szertartást a következő kristállyal. Miután mindegyik kész, egymás kezét fogva üljetek le, és virrasztva várjátok meg, míg a máglya parazsa kihuny. Reggel azután akaszd tulajdonosaik nyakába a szeretetfiolákat.
Ennél többet az útra indulókért nem tehetsz.
– Szóval, magamnak nem csinálhatok fiolát – vonta le a következtetést Gyöngy, miután kétszer is elolvasta az utasítást.
– Csöppet se búsulj! – szólalt meg a fejében váratlanul Remény. – A varázsló mindig kötődik a népéhez, és ez több mint elég.
– De mi van, ha elszúrok valamit? – aggályoskodott.
– Ejnye, már megint a régi nóta! – csattant fel belső énje. – Tedd a dolgod, kövesd az utasítást, és minden rendben lesz!
– No, nézzük, mire lehet szükségünk! – töprengett. – A tündérek kifogyhatatlan elemózsiás tarisznyája megvan, ételre-italra tehát nem lesz gondunk. Viszont kötél nem ártana, hogy a ködben, ha még ott van, ne veszítsük el egymást. És persze valami világítóeszköz is kellene.
Felkereste Ércmestert, az idős törpét, aki nemzetségét képviselte az Okosok Tanácsában. Bár már sokszor gondolkozott róla, még nem jött rá, kihez kötődik jobban, Budához, vagy a többiekhez.
– Kérlek, tudnátok adni olyan lámpásokat, amilyeneket egyszer régen Odiék kaptak tőletek?
– Biztosan – simogatta meg a szakállát a törpe. – Másra nincs szükséged? Kalapács, csákány, véső, balta?
– Köszönöm, azt hiszem, ezek most feleslegesek. Viszont kötél kellene, ellenben sejtelmem sincs, kitől kérhetnék.
– Azt is adunk, ne félj! Könnyű, ámde rendkívül erős, ugyanakkor könnyű köteleink vannak. Nem nyúlnak, és szinte elnyűhetetlenek, hacsak nem éles késsel vágod őket. Hány tekerccsel kérsz?
– Talán mindegyikünknek, akik útra kelünk, jó lenne egy, amennyiben lehetséges.
– Meglesz – ígérte Ércmester.
– Köszönöm! Más… jókora hegyikristályokra lenne szükségem. Ebben tudnátok segíteni?
– Természetesen! Holnap magam indulok egy telér keresésére. Biztos, hogy hamarosan találok céljaidnak megfelelőket.
– Te tudod, mire kellenek? – csodálkozott el Gyöngy.
– Gondolom, szeretetfiolának – válaszolta mosolyogva a törpe. – Emlékszem, Csiribi-Csiribá is ezeket kért, amikor Odiék a Kristályhegyen túlra készülődtek.
– Még egyszer köszönöm! – búcsúzott.
