Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (108.)

2018. december 22. 12:22 - Vid Ödön

(az elejére)

Másnap maga köré gyűjtötte a felderítésre vállalkozó társait:

– Szeretném, ha ezentúl ti mindig csak Gyöngynek szólítanátok, ahogyan azt már a Rézvölgyben is kértem. A varázsló olyan, hogy is fogalmazzak, olyan hivatalos, azonkívül öregít! Elmondanátok miért jelentkeztetek?

– Én azért, mert mindennek, a száműzetésnek, nagyapa hirtelen halálának egyedülén vagyok az oka – kezdte Csiperke.

– Szerintem ebben nincs igazad – tiltakozott Gyöngy, hallgatói pedig egyetértően bólogattak. – Senki nem tehet arról, hogy minek születik. Kizárólag a tetteiért felelős. Megváltoztál…

– Én akkor is így gondolom! – vágott közbe a humkány. – Ezért vagyok biztos abban, hogy minden veszélyt vállalnom kell, és a ránk szakadt bajok elhárításából muszáj kivennem a részem! Testvéreim, ti következtek – fordult a két ifjú humkányhoz.

– Azt hiszem a bátyám, Keletiszél nevében is beszélhetek – állt fel Májusieső. – Jégverés, az édesapánk, gyermekkorunktól arra nevelt, hogy híven szolgáljuk népünket, bátran belevágjunk minden olyan veszélyes kalandba, amivel családunk jó hírnevét öregbíthetjük.

– Apátokkal nem találkoztam – jegyezte meg Csiperke. – Ő nem tartott velünk?

– Azzal bocsátott el, hogy a Rézvölgyet is, meg az új hazát is szolgálnia kell néhány tisztességes humkánynak. Én azért ingadoztam, jelentkezzek-e vagy mégsem, mert bár apánk mindig arra buzdított, hogy jóban-rosszban kitartsunk egymás mellett, azonban veszélyes útra együtt csakis akkor induljunk, ha nincs más választásunk… – válaszolta kicsit zavarban Keletiszél.

– Tudjátok, akkor a hátra maradó a másik segítségére siethet – fűzte hozzá az öccse.

– Én is ezt az útravalót kaptam a szüleimtől – bólogatott Gyöngy.

– Engem Ércmester úr kért, hogy tudásommal szolgáljalak titeket – folytatta a vallomások sorát Kincskereső. – Ahogy a nevem mutatja, jó érzékem van elrejtett dolgok feltalálásához. Mivel szeretem a kalandot, örültem, amiért nemzetségünket képviselhetem, és veletek tarthatok.

– És te, Ajándék? – kérdezte némi hallgatás után Gyöngy, mivel ő magától nem szólalt meg.

– Hát… engem a szégyen ösztökél – válaszolta lehajtott fejjel. – Restellem, hogy szerelmeseként Tölgyet nem akadályoztam meg abban, amit tett. Remélem, valamit jóvátehetek ebből! És amiatt sem győzök eleget pironkodni, hogy Budát jobb embernek gondoltam, és bíztam benne…

– No és te, Gyöngy, miért vállalod az utat? – kérdezett vissza Csiperke.

– Kötelességemnek érzem. Amikor elvállaltam a tisztséget, tisztában voltam azzal, meg kell szolgálnom Rézvölgy népének bizalmát. Másrészt furdal a kíváncsiság, hogyan lehetne Szép-partot végképp felszabadítani az őt sújtó átok alól.

– Tudod, hogy mit keresünk? – kíváncsiskodott Májusieső.

– Nehéz jól, pláne pontosan megfogalmazni. Azt mondanám, bármit, ami nem odavaló. Valaha az elpusztult Szép-part legtávolabbi végén egy varázsajtó állt. Talán még ma is ott van, és mögötte találjuk a megoldást. De ezen kívül még sok mindenben, akár élőben, akár élettelenben rejtőzhet a kulcs. Amikor ott leszünk, rá fogunk ismerni, ebben biztos vagyok.

– Rengeteg idő van még indulásig. Mit csinálunk addig? – faggatta tovább a humkány.

– Összeszokunk. Én még csak egyszer repültem humkányháton, és őszintén megvallom, nem igazán élveztem. Ugyanakkor Odiéktól hallottam, hogy csodálatos dolog, ha már megszokta az ember. Gondolom, Ajándék, meg Kincskereső is így van ezzel. Hópehelyről, a pulimról nem is beszélve.

– Szerintem nem lesz gond vele – vélekedett Csiperke. – Pár nyugodt kör után eddig mindenki megkedvelte. Persze, bízni kell a társadban!

– Én is ezzel akartam folytatni – kapott a szón Gyöngy. – Ha indulás előtt bárkiben is szemernyi kétség ébredne saját elszántságával, vagy bármelyikünkkel kapcsolatban, nyugodtan, szégyenkezés nélkül lépjen vissza. Én semmiképpen sem fogok rá haragudni. Jobbat tenne ezzel, mintha a Fodroson való átkelésünk után szólna. Biztos vagyok benne, attól fogva az életünk múlik az egymásba vetett feltétlen bizalmon.

– Én egyetértek Gyönggyel – jelentette ki Keletiszél, miközben a többiek szaporán bólogattak.

– Köszönöm, barátaim! Akkor holnap reggel kezdünk.

(folytatás)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr2314507092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.