– Már másnap, hogy Tölgy úr száműzött benneteket. De kérlek, előbb adjatok valamit enni, mert azóta egy falat sem került a számba!
Gyöngy elővette az elemózsiás tündértarisznyát. Mivel szerencsésen maguk mögött hagyták a mindent beborító szürke fellegeket, a végeérhetetlennek tűnő hamutengert, majd az átlátszatlan ködöt, sokkal jobb kedvvel ülték körbe, és alaposan belakmároztak. Közben türelmetlenül várták, hogy Szélkakas visszanyerje erejét, és végre elmesélje, mi történt vele az elmúlt bő három hónapban.
– Mint már mondtam – kezdett végre beszélni –, távozásotok után nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan Tölgy úr elképzelte. Már másnap reggel az a rafinált Jégverés…
– Ajánlom, ne illesd ily szavakkal édesapánkat! – mordult rá Keletiszél.
– Bocsánat, nem sejthettem, hogy a fiai vagytok! Akkor mit kerestek itt?
– Ezt ne most vitassuk meg! – csattant fel Májusieső. – Viszont szerintem szó szerint fel kéne idézned az Államtanács ülését!
– Nos – válaszolta zavartan tündér –, a tanácskozó teremben négyen ültünk az asztal körül: én, Döngölő, Károgó, míg az asztalfőn, a királyi székben Jégverés. Hívattuk Tölgyet, aki rövidesen becsörtetett.
„– Az ott az én helyem! – ripakodott azonnal Jégverésre. – Hogyan merészelsz…
– Hátrább az agarakkal, öcsém! – reccsent rá Döngölő. – Add meg a kellő tiszteletet fenséges Jégverés urunknak, Rézvölgy királyának!
– Jégverés urat valamennyien mélyen tiszteljük, és elfogadjuk királyunknak – magyarázta Károgó. – És ezzel helyreállítottuk a szép ősi szokást, hogy szeretett szülőföldünk uralkodóját a nép választja. Egyben orvosoltuk az apád által elkövetett égbekiáltó méltánytalanságot is, hogy Szélvész király urunk halála után egyedül uralkodott. Ha nem tudnád, Jégverés úr ugyanis egyetlen unokatestvére a néhai Szélvész úrnak, tehát már rég el kellett volna foglalnia méltó helyét a trónon…
– Mit karattyolsz? – ordította vérvörös arccal Tölgy. – Én nem…
– Ne aggódj, természetesen nemzetségeink hagyománya szerint történt minden ma reggel, a palota előtt – fojtotta belé a szót Károgó. – Te, ugyebár, elmulasztottad eme felemelő eseményt, amikor Szélkakas uram javaslatára az összegyűlt humkányok, törpék és tündérek közfelkiáltással megválasztották Rézvölgy egyetlenkirályának Jégverés urat.
– És én? És az emberek? – hápogta Tölgy.
– Vagy tucatnyian marakodnak még mindig azon, ki képviselje őket az Államtanácsban – vonogatta vállát Károgó –, kár, hogy a te neved még csak szóba sem került.
– De hát tegnap még mi voltunk a legnépesebb nemzetség! És engem tekintett mindenki a vezérnek!
– Hja, változnak az idők – vigyorgott Döngölő. – Úgy is mondhatnám, mára az emberek meg a tündérek nemzetsége alkotja a kisebbséget.”
– Te ugye kiálltál Tölgy mellett? – kérdezte Gyöngy, mikor Szélkakas tétován elhallgatott.
– Hát… nem igazán – tördelte a kezét. – Persze, ha előre sejtem, mit terveznek a humkányok meg a törpék, akkor talán…
– Gondoltam! – legyintett megvetően Gyöngy. – Na, halljuk, pontosan mi történt azután! Természetesen a saját szavaidat is ismételd el!
– Nos, erre én azt mondtam – remegett hangja:
„–Sajnálom, de nemzetséged többsége követte Andrást és Reményt. Pedig nyilvánvaló volt, hogy az emberek szeretik apádat, a tündérek meg anyádat. Csak te ezt vagy nem vetted észre, vagy nem törődtél vele!
– Száz szónak is egy a vége – szólalt meg ekkor Jégverés –, téged, úrficska, nem választott meg senki az Államtanács tagjának. Mivel korábban kijelentetted, hogy be akarsz jutni a Csobogó barlangjába, mostantól a táróban a helyed, azt az engedélyünk nélkül el nem hagyhatod. Ha akarsz, dolgozol ott, ha nem, úgy is jó. De egyedül leszel, hogy ne szíthass újabb ellentéteket Rézvölgy lakói között. Úgyhogy haladéktalanul távozz a palotából!”
