A Világ végén történtek lehangolták a kis csapatot. Szinte szótlanul rótták az utat, gondolataik Szélkakas és a rejtélyes ajtó körül forogtak, amely így utólag a kihagyott lehetőségek bőséges tárházának tűnt.
– Barátaim, én már sajnálom, hogy nem nyitottam be a múltba – szólalt meg Ajándék, mikor este letelepedtek.
– Mit beszélsz? – csodálkozott rá Csiperke. – Szerinted attól bármi megváltozott volna?
– Talán… nem tudom… miért, ti talán nem gondoltatok erre?
– Egyre az jut az eszembe, hogy apával kellett volna maradnom! – sóhajtotta Keletiszél. – Most már sohasem láthatom…
– Mifelénk járja egy szólás: sohase mondd, hogy soha!– tette Gyöngy a vállára a kezét. –Attól a döntésedtől, hogy Reménnyel tartasz, édesapád sorsa cseppet sem függött. Szóval, kár azon rágódni, hogy mi lett volna, ha…
– Fel a fejjel, drága bátyám! Édesapánk áldásával vagyunk itt, álljunk helyt az ő nevében is! – bíztatta Májusieső.
– És neked, Gyöngy, megfordult a fejedben a belépés? – tudakolta Kincskereső.
– Fiatalabb koromban bizony sokszor eljátszottam a gondolattal, milyen jó is lenne úgykipróbálni egy másik utat, hogyha nem tetszik, visszacsinálhatok mindent. De már régóta nem vágyom erre…
Visszafelé, mivel nem ingáztak a tenger és az Ércbércek között, jóval gyorsabban haladtak, így már másnap délelőtt a várrom közelébe értek.
– Ti menjetek tovább, és egynapi járásra várjatok meg! – szólalt meg Kincskereső. – Én bemegyek, hátha találok valamit.
– Baljóslatú hely, haladjunk inkább tovább! – vetette ellen Ajándék.
– Tudom, múltkor én mondtam ezt – vitatkozott a törpe. – Most is érzem a veszélyt, viszont a lehetőséget nem hagynám ki!
– Én veled maradok! – állt mellé Keletiszél.
– Nem tetszik ez nekem! – tiltakozott Gyöngy. – Együtt többre megyünk.
– Köszönöm, de ketten untig elegen leszünk! Kérlek, ne ellenkezzetek! Ha holnapután estig nem érünk utol titeket, haladéktalanul folytassátok az utat!
– Igaza van Kincskeresőnek! – kapcsolódott a vitába Májusiszél. – Felesleges kockázatot vállalnánk, ha nem hallgatunk rá.
– Nagyon vigyázzatok magatokra! – ölelte meg a törpét és Keletiszélt Ajándék.
– Ne feledjétek a szeretetfiolákat! – figyelmeztette őket Csiperke. – Napnyugta előtt mindenképpen induljatok utánunk! Jó szerencsét!
– Ha bármi veszélyessel találkoztok, inkább meneküljetek! – búcsúzott Gyöngy. – Semmilyen információ sem ér annyit, mint az életetek!
Nehéz szívvel engedte útjukra barátait. Biztosra vette, hogy a várrom semmi olyat nem rejt, amiből rájöhetnének, ki vagy mi uralja még mindig Szép-partot.