Írásaim

Vid Ödön

A kívülálló (124.)

2019. június 15. 11:51 - Vid Ödön

(az elejére)

Gránátalmát Remény, Csiperke és Gyöngy kísérte el. A Fodros kristálytisztán csordogált medrében, tisztán kivehették a benne úszkáló, a napfényben ezüstösen csillogó, termetes halakat. A túlsó part pár lépésnyi fövenye mögött hatalmasra nőtt, zöldellő fűzfaerdő zárta le a kilátást.

– Gyöngy, ugye nem közöltél minden lényegest? – kérdezte Gránátalma mosolyogva.

– A Világ végén találtunk egy rejtélyes ajtót, tele figyelmeztetéssel, nehogy kinyissuk. Meg utalást valami lényre, akit talán sárkányvérfa tarthatna kordában. Szélkakast faggattuk, mit tud erről, de ő titkolódzott. Ha Buda nem úgy beszélt volna, ahogyan, valószínűleg ezt is szóba hozom.

– Jobb, hogy így történt. Kérlek, egyelőre erről hallgassatok, elég, ha ezt csak ti tudjátok! Most megpróbálok eljutni odáig.

– Hadd menjek én! – ajánlkozott Remény.

– Szó sem lehet róla, lányom, nemzetségeinknek rádnagyobb szüksége van! Ha holnap délig nem térnék vissza, te haladéktalanulvezesd a tündéreket Tündérkertbe. Ti meg gyermekeim, ha testvéreitek ennek ellenére úgy döntenének, hogy Szép-parton települnek le, gondoskodjatok róla, mindenki tartson tisztes távolságot a Világ végétől!

Alkalmat sem adva további vitára, Gránátalma turullá változva sebesen elrepült. Pár perc múlva szárnycsattogása elhalt a messzeségben.

– Történt a távollétünkben olyasmi, amiről tudnunk kéne? – kérdezte Gyöngy Reménytől kissé gyanakodva.

– Nos… igazából semmi. Mégis, valami lóg a levegőben. Az utóbbi napokban az emberekhangulata kedvezőtlen irányba kezdett változni. Buda minden alkalmat megragad a fontoskodásra, ami nem újdonság. Azonban nemzetségéből is egyre többen teszik ugyanezt. Elidegenednek és kerülik a törpék, a humkányok meg a mi társaságunkat.

– Ezért kérte Gránátalma, hogy ha nem térne vissza, a tündérek költözzenek vissza Tündérkertbe? – tudakolta Csiperke.

– Nemcsak…

– Nem akarsz róla beszélni?

– Egy csomó dolog nekem sem világos, még nem vagyok elég érett hozzá – tárta szét a kezét Remény.

– Hogyhogy? – tátotta el a száját Gyöngy. – Szélkakas is ködösített, amikor a sárkányvérfáról faggattam.

– Mikor ezekről a témákról beszélgettünk, Gránátalma kijelentette, a kérdéseimre a választ Tündérkertben a tanítóktól kaphatom meg, ha majd elérkezettnek látják az időt.

– Nagymama, ha elmentek, veled tarthatok? – kérdezte hosszas hallgatás után Csiperke.

– Sajnálom, de nem! Tudod, ott csak született tündérek élhetnek, te pedig, akárhonnan nézzük, humkány vagy, tehát legfeljebb pár napig vendégeskedhetnél. Viszont emiatt ráérünk akkor búslakodni, ha Gránátalma nem tér vissza.

Az éjszakai várakozást mindhárman végtelenül hosszúnak érezték. Gondolataikba mélyedve virrasztottak. Nagyon megkönnyebbültek, amikor pirkadatkor a fák fölött végre megjelent a turul.

– Minden rendben – közölte, miután felvette szokásos tündéralakját. – A Világ vége környékét ismét köd borítja, ez bárkinek elveszi a kedvét, hogy arrafelé kóboroljon.

– És a vár? – tudakolta Csiperke.

– Hamarosan ott fog Gyöngy, mint népünk varázslója, királynővé koronázni. Persze, előbb ki kell csinosítanunk.

– Tehát velünk maradtok?

– Igen.

– És az emberek? – kérdezte Gyöngy. – Remény említette, valami nem gömbölyű a viselkedésükben.

Gömbölyű?! Érdekesen fogalmazol – nevetett a tündér. – Nos, nemsokára elválik.

 (folytatás)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://odon-irasai.blog.hu/api/trackback/id/tr5714895404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása