Másnap úgy ezren kerekedtek fel Szép-part várának felvirágoztatására. A tündérek többsége vadlúdként, néhányan gólyaként, mások sasként, Gránátalma pedig turulként szállt új otthonuk felé. A humkányok a törpéket, és azt a kevés eszközt cipelték a hátukon, amikről az emberek végül lemondtak. Mert ez az osztozkodás nem volt sem testvéri, sem igazságos! A távozást választók, ugyanúgy, mint nemrég a Rézvölgyben, békességben akartak elválni, bár, ha összetűzésig fajult volna az ügy, biztosan Buda hívei húzzák a rövidebbet.
Gyöngy Nagyszárnyon, míg Ajándék, akit Buda egyedüliként nem tudott megbabonázni, és úgy döntött, a barátaival tart, Májusiesőn tette meg az utat. Útközben egyetlen tisztásra sem akadtak, ezért az éjszakákat a fák tetején töltötték. Bár a szakításért – joggal – az embereket okolták, ezt senki sem érzékeltette Gyönggyel és Ajándékkal, sőt, szeretettel vették körül őket.
Éppen Virágzó élet havának közepén értek a romokhoz. A hosszú álomból nemrég ébredt természet áthatolhatatlan dzsungelként övezte a falakat és a kaput. Az ötszögű udvart is zöld szőnyeg borította, ott jobbára virágok nyíltak. Sajnálták, hogy minden lépésük áldozatokat követel, azonban tehetetlenek voltak.
Az első éjszakát az udvaron, a szabadban töltötték, a romok alapos átnézését másnapra hagyták. Gyöngy félrehúzódott. Gondolatai egyre az itt eltűnt Hópehely körül zakatoltak. Szomorúság töltötte be a szívét, hogy talán már sohasem találkoznak újra. Ekkor lépett hozzá Remény.
– Nézd – mutatott a holdtalan égre –, egy csillag ragyog pont a fejünk fölött. Mit gondolsz, ki az?
– Csak nem Hópehely? – meresztette a szemét.
– Bizony, ő az. Ez a csillag azon az éjszakán tűnt fel, amikor először jártatok itt.
– Biztos vagy benne? Tudod, rettentően hiányzik!
– Igen. Miután egy tündér az életét áldozza valamilyen nemes célért, azután odafentről vigyázza barátai lépteit.
– De hát ő mégiscsak egy csudálatos, értelmes, hűséges puli volt. Bár sokszor hittem azt, minden szavamat érti, mégsem jutott soha eszembe, hogy netán más lenne. Viszont ha tündér volt, akkor hogyan léphetett Szép-partra?
– Nos, ő tényleg kutyusnak született, és ha te nem zárod úgy a szívedbe, akkor, fajtársaihoz hasonlóan, juhász gazdájának kiváló munkatársává lesz. Ám Hópehellyel egyik fiatal tündértestvérem eggyé vált, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy szükséged van egy rendkívüli útitársra.
– Értem… Illetve, nem egészen… Miért nem szólalt meg soha?
– Mert csupán az volt a dolga, hogy az ellenségeidtől megvédjen.
– És ezután?
– Tudsz vigyázni magadra! És most jó éjszakát! – búcsúzott a tündér.
