– Kérlek, amit mondani fogok, azt ne a nemzetsége híjával köztetek élő ember véleményének vegyétek! Nos, a bajok gyökerét én abban látom, hogy akadtak köztünk olyanok, jelesül Tölgy és Buda, akik demagóg beszédjeikkel viszályt támasztottak. Cselekedetük legfeljebb Rézvölgy történetében egyedülálló, másutt már számtalanszor megesett. Ugyanis főleg csapások után rengetegen hajlanak arra, hogy vakon kövessenek, sőt, fenntartás nélkül imádjanak valakit, aki a történtekért bűnbakot nevez meg, és győzedelmes harcot ígér ellene, ami után természetesen a hívei számára minden a lehető legjobb lesz. A következményekkel mindnyájan tisztában vagyunk, erre nem is vesztegetnék több szót. Én nem ismerem eléggé azokat, akik most a segítségünket kérik, hiszen csak rövid ideig éltem Rézvölgyben. Azonban egyetértek Májusiesővel, lehetőséget kéne adnunk nekik, bizonyítsák, be akarnak illeszkedni közénk.
– És mit fogunk csinálni, ha Buda hívei elözönlenek bennünket?! – vitatkozott tovább Ércmester.
– Amennyiben levonjuk az esetek tanulságát, meg fogunk birkózni ezzel, ha egyáltalán sor kerül ilyesmire – állította higgadtan Gránátalma. – A varázsló szerintem kimondta a kulcsszót: beilleszkedni! Én mindenkit befogadnék, aki kéri, amennyiben elfogadja a szokásainkat. Mert minél többen és többfélék vagyunk, annál könnyebben lehetünk úrrá a ránk váró kihívásokon.
Miután más vélemény nem hangzott el, Csiperke meghozta döntését:
– A tőlünk segítséget kérők ügyében nem nekem meg az Államtanácsnak, hanem népünk valamennyi tagjának kell döntenie. Azonban télvíz idején nem tennénk ki senkit a biztos halálnak, ezért Jánoska uram, a kérésetek megvitatását tavaszig elnapolom. Addig ellátunk benneteket, viszonzásként csupán annyit szeretnénk, erőtökhöz, képességeitekhez mérten vegyétek ki részeteket a munkából! Erről holnap tájékoztatni fogom népünket.
Az Államtanács tagjai beleegyezően bólogattak, egyikük sem akart a királynő megfontolt döntéséhez semmit hozzáfűzni.
– Örökre leköteleztél bennünket, királynő! – hajolt meg Jánoska, a korábbinál valamivel nyugodtabban.
≈
Rügyezés havának közepén, pontosan újholdkor végre picinyke zöld hajtás dugta ki a hegyét a földből, ami a jelenlévőket a jövőbe vetett bizakodással töltötte el. Mivel Gyöngy és Csiperke is másnap reggel jelentették be az Államtanácsnak, hogy mindketten új életet hordanak a szívük alatt, ezt a három örömteli eseményt hatalmas vigaszsággal ünnepelték meg Boldoghely lakói.
Gyöngy éjféltájban kiment az udvarra friss levegőt szívni, és gyönyörködni a felhőtlen égbolton szikrázó megszámlálhatatlan csillagban. Közben a Varázsolások könyvének első oldalán talált vers sorai jutottak az eszébe:
Szíved vágya teljesül,
Sose leszel egyedül!
Egyszer csak valaki mellé lépett, és könnyedén a vállára tette a kezét.
– Jól vagy? – kérdezte kedvesen Remény.
– Pompásan! Tudod, maholnap harminc éves leszek. Nyolc éve vetett a sorsom ebbe a világba, ahonnan észvesztve menekültem volna vissza, ha lehetőségem nyílik rá. És nem hittem, hogy valaha majd azt fogom mondani, itt akarom leélni az életemet! Leventében megtaláltam az ideális párt, barátok sokasága vesz körül, köztük emberek is. Unatkozni pláne nem fogok, hisz rengeteg rejtély vár még megoldásra. Elég csak a Királyszékeknél talált fenyegetést említenem. Ám ami a legeslegfontosabb, hosszú ideje senki még a hátam mögött sem úgy gondol rám: ő a kívülálló!
Vége
