– Pár napon belül, családunk fogadójában.
– Mivel az én szüleim nem lehetnek itt – fűzte hozzá Gyöngy –, nem csapunk nagy felhajtást.
– Már ne sértődjék meg a kérdésért, csak nem ragadt magára a vőlegénye fukarsága?
– Egyáltalán nem! – kacagott. – Kislányként hetedhét országra szóló fényes esküvőről álmodoztam. Fehér lovon érkező kérőről, pompás, hatlovas hintóról, koszorúslányok hadáról, meg miegymásról. Aztán időközben rájöttem, a boldogsághoz ezekre nincs igazán szükségem. Azonkívül, a szerelmem szerintem nem fukar, hanem a királyság vagyonát nem herdálta!
– Értem én! – bólintott. – Nos, tehetek-e valamit értetek?
– Köszönjük – válaszolta Levente –, elég, hogyha sok boldogságot kíván. És ha a sors úgy hozza, hogy bármiben a segítségére lehetnénk, nyugodtan üzenjen!
– Nos, akkor legyetek nagyon boldogok! – ölelte meg mindkettőjüket a király.
Miklós végül nem engedte, hogy üres kézzel, gyalogosan vágjanak neki a Víg Gölöncsérbe vezető útnak. Jókora zsák pénzt tetetett fel a királyi hintóra, és egy csomagocskát nyomott elődje kezébe:
– Ezt csak közvetlenül az esküvőtök előtt bontsátok ki! És még egyszer, éljetek sokáig boldogan!
≈
Fergeteg havának utolsó, huszonhatodik estéjén Levente népes rokonsága, meg a velük élő humkányok összegyűltek a fogadó ebédlőjében, hogy tanúi legyenek a szerelmesek egybekelésének.
A terem közepén felállított asztalra kitették Miklós ajándékát, egy míves, háromágú arany gyertyatartót, benne három, első látásra közönséges, dísztelen, fehér viaszgyertyát, amiket a király maga mártott erre az alkalomra. A szélsők kisebbek voltak, mint a legnagyobb. Azután eloltottak minden fényt, csak a kandallóban égő tűz adott az egyszerű szertartáshoz elegendő világosságot.
A vőlegényt Suhogó, míg Gyöngyöt, Katica ígéretének megfelelően, Odi vezette büszkén az asztal mögött várakozó sámán színe elé. Az idős ember, aki férfivá serdülése óta abban a hitben élt, hogy semmi sem döbbentheti meg, percekig guvadt szemekkel bámulta az arát övező, a terem félhomályát megtörő aurát.
– Kedves mátkapár – szólította meg őket nagy sokára –, először gyújtsátok meg a titeket jelképező gyertyákat!
Rövidesen az aráén sötétkék, míg a vőlegényén aranysárga lángnyelv lobbant fel, az áttetszővé vált viaszhengerekben pedig kirajzolódtak alakjaik. A sámán elégedetten szemlélte az eredményt.
– Most egyesítsétek ezeket a tüzeket, ahogy ti is eggyé fogtok válni e frigyben! – vezényelte.
Levente jobbjával megfogta Gyöngy bal kezét, és így követték az utasítást. A középső gyertyán ametiszt színű láng gyulladt ki, míg a belsejében dús lombozatú fa képe jelent meg, majd a növény kisvártatva virágpompába borult. A nézők száját ámult szisszenés hagyta el, hiszen ilyen látványban még sohasem volt részük.
– Az égiek megáldották frigyeteket! – jelentette ki ünnepélyesen a sámán. – Csókoljátok hát meg egymást, hogy egész hátralévő életetekben mindig ugyanaz a boldogság töltsön el benneteket, mint e pillanatban!
Az újdonsült pár, a jelenlévők zajos tetszésnyilvánítása közepette, szenvedélyes hitvesi csókban forrt össze.
