(az elejére)
– Itt vagyok! – hallatszott hirtelen a fejében a jól ismert, kedves hang. – Baj van?
Megkönnyebbülten sóhajtott, azután elmesélt mindent, amit fontosnak tartott.
– Mit tanácsolsz? – fejezte be.
– Először, verd ki a fejedből, hogy akármidet levágjad! Ez cseppet sem segítene, sőt! Azok a sebek nem valódiak, mert akkor Ajándék is látná. Tehát ne kísérletezz égésre való gyógyfüvekkel! Inkább kérj tanácsot Bölcsességtől!
– Hogyan?
– Ahogyan tőlem! Azt hittem, már rájöttél, hogy ez az egyik tündérképességed, amire szert tettél. Azonban erről senkinek egy szót se!
– Akkor a tollad felesleges volt? – kérdezte csalódottan.
– Nem egészen. Ha akartad, azt is hallottam, amit másokkal beszéltél. Mostantól viszont összpontosítanod kell, hogy kicserélhessük a gondolatainkat. Viszont fel a fejjel, nagyon jól csinálod!
– Szerinted Bölcsesség képes segíteni? – terelte vissza a beszélgetést az eredeti mederbe.
– Majd kiderül – válaszolta némi tünődés után a tündér. – Ne késlekedj!
– Igazad van, nincs vesztenivalóm!
Gyöngy végiggondolta, mit fog Tündérkert királyának előadni, hiszen vele közel sem került olyan bensőséges viszonyba, mint a lányával, Reménnyel. Bár jóságosnak, és szelídnek ismerte, valamiért mégis tartott tőle. Jókorát sóhajtás után belevágott.
– Bölcsesség, a segítségedet kérem! – formálta hangtalanul a szavakat, miközben felidézte magában az öreg képét.
– Mondjad, leányom, mit szeretnél! – érkezett nyomban a válasz.
– Valami láthatatlan emészti a testemet, és nem ismerek rá ellenszert. Ha így folytatja, nemsokára csak a huzatom marad…
– Hogyan kezdődött?
Gyöngy neki is elmesélt mindent, onnan kezdve, miként találkoztak a rejtélyes anyókával, egészen addig, amíg megjelentek ujjain az égő foltok. Megemlítette, hogy a toll szárán megjelenő alakban ugyanarra a szörnyre ismert, aki már a Világ végén is háborgatta.
– Szóval egy sárkánnyal akaszkodtál össze – állapította meg Bölcsesség. – Sárkányvérfa frissen csapolt levét kéne innod, méghozzá a harapástól számított három napon belül.
– Hol találhatok rá?
– Sajnos, ezek a fák mostanság csupán a Fodrosnál meg itt a Tündérkertben élnek. Se oda, se ide nem érnél időben.
– Tehát két nap múlva végem! – gondolta keserűen. – Hát ennyit a Leventével kötendő boldog házasságról! Talán már sohasem találkozhatok vele…
– Azért csak ne add fel, leányom! Ugye, jól emlékszem, hogy barátaid közt tudhatod Villőt, a vízitündérek királynéját. Tán neki akad valami ellenszere.
– Hát… köszönöm... – búcsúzott lehangoltan.
– Ne feledd a nyakéket! – érkezett még egy tanács.
Gyöngy nagy búsan végigsimította a nyakában aranyláncon függő szépséges igazgyöngyöt.
– Ha jól számolom – motyogta –, még minimum egy napot kell kutyagolnunk a Víg Gölöncsérig. Onnan pedig a leggyorsabb lovon is legkevesebb háromnapi járásra esik az Égő tenger. Szóval, nekem annyi, de legalább Ajándékot Katica gondjaira bízhatom…
– Már megint a régi nóta! – vágott közbe mérgesen belső énje. – Még nem merítettél ki minden lehetőséget, gon-dol-kozz!!!
– Kedves tőled, Rozi, hogy így buzdítasz, azonban most tényleg abszolút tanácstalan vagyok! A kapott tanácsokkal sajna nem megyek semmire!
– Azért csak törd szépen a fejed, reggelig úgyse tehetsz mást.
