A következő tavasz és nyár az új otthon rendbetételével telt. Lakói soha nem tapasztalt egyetértésben munkálkodtak, hogy lakhelyüket éppoly széppé és lakályossá tegyék, mint amilyen egykoron Rézvölgy vára volt.
Az építményt övező rengeteg, nagyjából félnapi járóföldnyi területen, a tündérek értő keze nyomán, már letelepedésük évében magától átadta helyét a szántóknak, gyümölcsösöknek, valamint az állatokat tápláló legelőknek. A hosszú időn keresztül terméketlenül szunnyadó földek újra meg újra rendkívül bő termést hoztak. Az alig egy esztendeje ültetett gyümölcsfák és szőlőtőkék máris termőre fordultak, roskadozó ágakkal várták a szüretelőket. Senki sem tudta honnan, tavasszal az erdőben megjelentek a vadak, őzek, szarvasok, vaddisznók, a mezőkön nyulak meg fácánok, s ami még meglepőbb, juh- és kecskenyájak termettek a mezőkön.
Az épületen dolgozók a falak sebeit az Ércbércek oldalából bányászott kövekkel úgy foltozták meg, hogy pár lépés távolságból már teljesen egybeolvadtak a régiek és az újak. Helyreállították a körbefutó csipkés oromzatot is. Az udvart övező árkádok oszlopait újra faragták, mindegyikhez más lakó állt modellt. Mire végeztek, a szobrász törpék valamennyi újjáépítőt megörökítették. Középen pázsittal körbevett jókora medencét mélyítettek, amiben a meleg nyári napokon hűsölhettek, pancsolhattak. Vízköpők garmadája szórt üdítő permetet, vagy keményen masszírozó zuhatagot. A fű egyhangúságát virágágyásokkal, és árnyat adó terebélyes fákkal törték meg.
A nagytorony földszintjét meghagyták trónteremnek. A nagyjából ötvenlépésnyi falakba tíz lépésenként akkora kandallókat építettek, hogy a nyílásokba akár hárman is beállhattak. Telente az azokban ropogó tüzek melegítették az óriási teremben tartózkodókat. A bejárat fölött, jobbra haladva, történelmük fontos eseményeit megörökítő, összefüggő freskó festésébe kezdtek. A történetet Rézvölgy elhagyásával indították, azután folytatták vándorlásukkal az átmeneti szállásra, Csiperkéék felderítő útjával, Keletiszél hőstettével, majd az új otthonuk birtokbavételével. Az egyelőre elkészült utolsó kép, amelyik a második saroknál ért véget, birodalmuk újjáépítésének állított emléket.
A terem legtávolabbi szegletébe ötszögű, lépcsőzetes emelvényt építettek. A tetejére a leendő királyi pár cseresznyefából készült díszes faragású trónusait, az alatta lévő szintre pedig az Államtanács tagjainak kényelmes karosszékeit helyezték el. Középen azt a helyet, ahol Kincskereső elmondása szerint a fényoszlop feltört a földből, Gyöngy javaslatára arasznyi vastag kőlapokkal fedték le, hogy oda soha senki ne lépjen.
A trónterem bal oldalából nyílt a varázsló kicsiny, ablaktalan szobája. A falakat szabályos, olívzöld kövekkel burkolták, a mennyezet bordáit tartó oszlopokat fehér márványból faragták, a padlót pedig mozaik berakás díszítette. A középpontban nyolcszögű asztal, mellette egyetlen szék állt. Itt őrizte Gyöngy a Varázsolások könyvét. Már a helyiség építése közben megtalálta a módját annak, hogy az ajtaját csakis Szép-part mindenkori varázslója nyithassa ki.
Az átellenes oldalon egy nagyobb, udvarra néző világos teremben rendezték be az Államtanács üléseinek helyszínét. A kör alakú asztal köré húsz, magas támlájú, párnázott karosszéket állítottak be. A mennyezetre Odi térképe és Gyöngy kiegészítései alapján Mesevilág térképét festették. Az egyes országokat a nevük alapján színezték, így lett Tökország narancssárga, Makkföld halványbarna, Veresország cinóbervörös, Vasföld pedig acélkék, Kalózpart irigysárga, Szép-part üde zöld. Rézvölgyet rézsárgára pingálták, és két széles, egymást keresztező fekete ecsetvonással áthúzták.
A királyi lakosztályt, akárcsak Gyöngyék meg az Államtanács tagjainak tágas lakrészeit a trónterem fölött alakították ki. A többiek a tornyokat összekötő szárnyakban kaptak minden kényelemmel ellátott szobákat.
